iPon Hírek

Új Soprano számítógépház a Thermaltake műhelyéből

Dátum | 2012. 09. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az új Soprano kétféle kivitelben kerül a boltok polcaira: az egyik kívül fehérben, belül azonban feketében pompázik, ami remek kontrasztot teremt, a másikat ezzel szemben már kívül-belül feketébe öltöztették. A minimalista dizájn jegyében készült újdonság letisztult formavilágával és minőségi felépítésével próbálja meghódítani a felhasználókat.


A 460 x 220 x 510 milliméteres mérettel, illetve 8,3 kilogrammos tömeggel érkező kuckó szálcsiszolt, nyitható alumínium előlapot alkalmaz, amely felett megtaláljuk az előlapi portokat is. Utóbbiak között a két darab USB 3.0-s port mellett két USB 2.0-s csatlakozó, valamint egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet is helyet kapott.


A ház tetején egy SATA dokkoló állomást helyeztek el a mérnökök, így a csatlakoztatni kívánt SATA adattároló miatt nem kell leszedni a ház oldallapját, valamint a SATA adat- és tápkábellel sem kell bajlódni. A dokkoló persze nem csak 3,5 colos, hanem 2,5 colos SATA adattárolót is fogad – de nem egyszerre.


A 28 milliméter vastag szálcsiszolt alumínium ajtó mögött négy darab 5,25 colos bővítőhelyet találunk, plusz egy 3,5 colos külső bővítőhely is rendelkezésre áll. A közepes torony formátummal rendelkező ház belsejében micro-ATX vagy normál ATX formátumú alaplap helyezhető el, az alaplaptálcán pedig jelen van a szokásos szerelőablak is.


A fejlett kábelmenedzsmenttel felruházott újdonság belsejébe öt darab 3,5 colos vagy 5 darab 2,5 colos adattárolót szerelhetünk be, a videokártyák számára pedig 315 milliméternyi hely áll rendelkezésre. A normál tápegységet fogadó kuckó processzorhűtőből akár 175 milliméter magas példányt is el tud nyelni.


Az acélvázra alapozó újdonság oldallapjai zajcsillapító habszivaccsal büszkélkednek, így könnyebb dolgunk van, ha kifejezetten halk konfigurációt szeretnénk építeni. A folyadékhűtő rendszerek beépítését is támogató  Soprano előlapja mögött egy 200 milliméteres átmérőjű, kék LED-es világítással is ellátott légkeverő lapul, ami 600-as percenkénti fordulatszámon üzemel, méghozzá 13 dB(A) zajszint mellett.


A ház hátulján egy 120 milliméteres átmérőjű ventilátort találunk – ez már 1000 RPM-es fordulatszámon dolgozik és 16 dB(A) zajt generál. Opcionálisan a ház alján is elhelyezhetünk egy 120 milliméteres átmérőjű rendszerhűtő ventilátort, ha esetleg nem lennénk megelégedve a gyári szellőzés hatásfokával.


Az új Thermaltake Soprano már elérhető kereskedelmi forgalomban, ajánlott végfelhasználói ára pedig 110 dollár magasságában helyezkedik el.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. uristen
2012.09.21. 17:53
Ki ne mondjatok hangosan: Sopja no.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Simba
2012.09.21. 20:18
Szép letisztult.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!