iPon Hírek

Új versenyző a kijelző-technológiák piacán: FED

Dátum | 2008. 11. 26.
Szerző | Gabriel
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Eredetileg a Sony kezdte el, de a FE Technologies fejezte be, és demonstrálta is nemrégiben a kijelző-technológiák egy egészen új típusát, a Field Emission Display-t (FED).

Ennek talán legfőbb különbsége, hogy pixelenként mintegy 10.000 elektron-kibocsátóval dolgozik, és olyan széles szögű láthatóságot tesz lehetővé, amiről a jelenlegi LCD-k nem is álmodhatnak, valamint drámaian feljavítja a mozgáskezelést is.

A nyilvános demonstráció is elsősorban erre az utóbbi képességére fókuszált, ugyanis négy PlayStation 3-as konzol összehangolt munkájának hála, Gran Turismo 5 Prologue-ot játszottak rajta 240fps-el. Az eredmény? Nem csak hogy nyoma sem volt semmiféle villózásnak vagy elmosódott körvonalaknak, de gyakorlatilag tényleg el is tűnt a határ a képernyőn látott mozgás és a valóság között. Tehát a FED-es kijelzők villámgyorsak, ez már biztos.

Mindemellett állítólag jobban teljesítenek a fekete árnyalatok terén is. Ahogy azonban az ilyenkor lenni is szokott, azt még sajnos nem lehet tudni, hogy kereskedelmi forgalomban mikor lesznek kaphatóak a FED-monitorok, valamint, hogy mennyire gazdaságosan gyárthatóak. Sok új ötlet mozog mostanában a kijelzőpiacon, úgyhogy kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!