iPon Hírek

Újabb priémium okostelefont mutatott be a Lumigon

Dátum | 2014. 04. 01.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A dán székhelyű Lumigontól már több okostelefon is érkezett az elmúlt évek során, a legfrissebb újdonságuk pedig az eddigi legjobbnak ígérkezik. Ez az eszköz nem a klasszikus értelemben vett luxusmobil, itt nem csak a felhasznált anyagok biztosítanak prémium érzetet, hanem ténylegesen minden jóval szolgál a masina.
A Lumigon T2 utódjául szolgáló T2 HD-nél a legapróbb részletekre is odafigyeltek a tervezés során, és még az árat tekintve sem szálltak el túlzottan, így akár még élhető alternatívát is jelenthet a készülék. A T2-t kézbe véve az első dolog, ami feltűnhet az érdeklődőknek, hogy egy abszolút kompakt okostelefonról beszélhetünk. A háza minden irányból kisebb, mint az Xperia Z1 Compacté, 127 x 64 x 8,7 milliméteres vonalakkal határolható körbe, így a térfogata mindössze 70,7 cm³. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a kijelzője is kisebb, de nem így van; ennek is egy 4,3 colos, 1280 x 720 képpontos felbontású, IPS technológiát használó panel uralja az előlapját. A megjelenítő védelméről egy, a Corningtól származó Gorilla Glass 3-as üveg gondoskodik, és itt még nincs vége: a tökéletes biztonságra törekedtek a lehetőségeikhez mérten, így a szigetelést úgy oldották meg, hogy az megfeleljen az IP58 előírásoknak. Ez azt jelenti, hogy káros mennyiségű por nem juthat a T2 HD burkolata alá, víz pedig csakis nagyobb nyomás mellett, vagy hosszú idő után lehet rá veszélyes. Persze nem egy strapamobilról van szó, így gumiborítás helyett itt rozsdamentes acélt használtak a kereteken, ami elképesztő minőségérzetet kelt, miközben a lekerekítéseknek köszönhetően pontosan belesimul a készülék a felhasználó tenyerébe.
A telefont belülről is megfontoltság jellemzi. Egy Qualcomm Snapdragon S4 Pro szériás lapka teljesít benne szolgálatot, ami ugyan már nem egy mai chip, de még most is az ereje teljében van, és az Androidot akadásoktól mentesen tudja pörgetni minden helyzetben. Két darab 1,7 GHz-es Krait 300 mag dolgozik a SoC-ben, a grafikus feladatokért pedig egy Adreno 320 felel. A rendszermemória kapacitását 2 GB-osra szabták, így több alkalmazás is futtatható egyszerre. Tárhely tekintetében háromféle konfigurációból lehet választani: lesz 32, 64 és 128 GB-tal megáldott modell is, viszont a nagy háttértárak okán a memóriakártyás bővítés lehetőségéről le kell tenni. A kapcsolati képességei között minden megvan, amire csak szükség lehet. A 4G LTE modem (100/50 Mbps-os le és feltöltési sebességgel) mellett van benne 802.11 b/g/n Wi-Fi, NFC chip, GPS vevő, Bluetooth modul, FM rádió, valamint még egy infraportnak (IrDA) is helyet szorítottak. És hogy a beszélgetések hangminősége is kifogástalan legyen, dupla mikrofon van a fedélzeten, így gondoskodik a Lumigon T2 HD a megfelelő zajszűrésről.
A kamerák tekintetében sem lehet majd panasz az új okostelefonra. A főkamera a Sony berkeiből érkezik és 13 megapixeles fényképek lövésére lesz képes, az előlapra került megoldás pedig 2,4 MPixelesnek ígérkezik. Mindkettő 1080p-s videófelvételek készítését teszi lehetővé, így a videócsevegések alkalmával is derekasan helyt állhat. Az egységek nagy fényérzékenységűek lesznek, és hátul meg még egy LED villanó is található, így rossz fényviszonyok mellett is minden tekintetben jól fog szerepelni a gép. Az operációs rendszer személyében már az Android 4.4 KitKat teszi tiszteletét, amelyért ismét jár a piros pont a Lumigon fejlesztőinek. Ráadásul kisebb módosítások is lesznek a felhasználói felületen, és néhány extra alkalmazásra, widgetre is számítani lehet. Az akkumulátora viszonylag kicsi, 1700 mAh-s kapacitású, de mivel nincs nagy megjelenítője, és a hardver sem feleslegesen erős, így átlagos üzemidőre lehet képes kicsit visszafogottabb használat mellett.
A legapróbb részletek kidolgozása olyankor mutatkozik majd meg igazán, mikor például a multimédiás lehetőségek kerülnek terítékre. A hátlapon alul és felül húzódó sztereó hangszórók erőteljes és szép hangzással fognak megszólalni a Bang & Olufsen ICEpower támogatásának köszönhetően. De vannak még apróbb érdekességek is. Ilyen pl., hogy a kereten van a nyakba akasztó pántjának kialakított hely, vagy, hogy hidegben kesztyűvel is használható lesz az eszköz. A gyárilag hozzáadott tartozékok között van egy a kerethez hasonlóan rozsdamentes acélba burkolt, kör alakú dokkolóállvány is, amin keresztül lehet majd tölteni a készüléket, és akár adatok mozgatására is alkalmas lesz USB porton keresztül.
A Lumigon T2 HD még az év első felében kereskedelmi forgalomba fog kerülni, de erről egyelőre semmi közelebbit nem árultak el. A mobiltelefon fekete és fehér árnyalatban egyaránt megvásárolható lesz, így akár hölgyeknek is vonzó lehet. És hogy mennyi az annyi? Nos, 730 eurót fognak elkérni érte 32 GB háttártárral, ami bizony nem kevés, de a fentiek tükrében a magas ár mellett is abszolút vonzónak érződik a szerkezet, már csak a kompaktsága miatt is. A T2 HD igazi csalogató ereje tehát a fizikai méretében lehet a hozzáadott különlegességek mellett.
Távirányítónak kicsit drága, de ezzel a feladattal is megbirkózik
Mindezeken felül pedig nem hagyták ki azt a ziccert sem, hogy az igazán vastag pénztárcás érdeklődőknek is „kedvezzenek”. Készül a Lumigon T2 HD 24 karátos arannyal bevont változata, ám erről egyelőre nem sokat lehet tudni, csak azt, hogy egyszerre rajtol majd a hagyományos változattal, és limitált darabszámban lesz elérhető.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. DemonDani
2014.04.01. 12:21
Ide vele azonnal!

Talán a legjobb "mini" (ha nem is ez volt a cél, de összehozták), tényleg prémium köntösben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. HUFEUR Demon...
2014.04.01. 14:49
Legjobb "mini" az az Xperia Z1 Compact, ez max ezüstérmes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DemonDani HUFEU...
2014.04.01. 16:32
talánnal kezdtem, és így igaz is. Belsőre a legjobb a Compact az igaz, de ez még kisebb és hétköznapi használatban nem nagyon tűnne fel a sebességkülönbség sem, ellenben sokkal jobb lehet kézbe venni, hangzásra is többet nyújthat és már eleve Android 4.4 fut rajta. Szal azért emellett nem feltétlenül jelenteném ki, hogy jobb a Z1C.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!