iPon Hírek

Újra eljöhet a vitorlások kora

Dátum | 2013. 01. 02.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A szél a megújuló és viszonylag egyszerűen kiaknázható energiaforrások közé tartozik, amelyet a régi korok vitorlásai maximálisan ki is használtak. Egy német cég úgy véli, hogy ideje visszahozni a vitorlákat a tengeri teherszállítás világába, és SkySails nevű fejlesztésükkel igazolták, hogy vontatóernyők révén lehetséges teherhajókat áthúzni egész óceánokon is.

A metódust elsőként a cég Beluga nevű hajóján tesztelték 2007-2008-ban, amikor a részben egy 160 négyzetméteres, számítógéppel vezérelt vontatóernyővel működő hajó Németországból Venezuelába, majd az Egyesült Államokba, végül Norvégiába jutott el. Amikor az ernyő működésben volt, 10-15 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott, napi 1000-1500 dollárral csökkentve az út költségeit.

2010-ben Németország legnagyobb tengeri halászhajójára szerelték fel a vontatóernyőt, és bár a gazdasági válság miatt jelentősen visszaeső tengeri szállítmányozás jelentősen letörte a technológia iránti kezdeti érdeklődést és a vállalkozó kedvet, a cég lassan kezd magára találni. Legfőbb versenytársuk, a KiteShip olajszállítókra tervez hasonló rendszerű vontatóernyőket.

A vitorlázás korában nem volt olcsó hajózni. A veszélyek miatt a legénységet alaposan megfizették, azonban ahogy a motorok győzedelmeskedtek a szél erejének kiaknázása fölött, egyre több anyagi forrás fordítódott az üzemanyagra, és egyre kevesebb a hajózás emberi részeseire. Napjainkban számos olyan elképzelésen dolgoznak a fejlesztők, amellyel másképpen lehetne megoldani a hajók meghajtását.


A kutatók számításai szerint a SkySails rendszerének további fejlesztése révén akár felére is csökkentető az üzemanyag-fogyasztás, és bár a szél általi meghajtás sosem kelhet versenyre a motorok biztosította sebességgel, a két technológia kiváló kiegészítője lehet egymásnak. A vontatóernyők nagy előnye a hagyományos vitorlákkal szemben, hogy nem a hajó magasságában levő, sokszor kiszámíthatatlan szelekre támaszkodnak, hanem a magasra felnyúlva, a felsőbb légrétegek egyenletesebb légmozgásainak segítségével haladnak előre. A tengeri szállítás a termelési lánc egyik legköltségesebb eleme, és a gazdaság globalizálódása még fontosabbá tette ezen szállítási forma szerepét. Ha tehát olcsóbbá válna ez a rész, az a termékek árát is jelentősen leszorítaná.

Az újfajta vitorlástechnológia iránt nemcsak tengeri szállításban érintett felek érdeklődnek, hanem egyre többen jelentkeznek a „hagyományos” benzines-vitorlás hajók tulajdonosai közül is, akik szintén örülnének neki, ha alaposabban ki tudnák használni a szél által biztosított ingyenes energiát.

A vontatóernyőkön túl más ötletek is akadnak a szél kihasználására. Felmerült például, hogy a szél által forgatott vitorlák révén elektromos áramot lehetne generálni, amelyet aztán a hajócsavar forgatására használnának. Ez utóbbi metódus egyelőre ugyan csak papíron létezik, de olyan kellékekből áll össze, amelyek minden hajógyárban megtalálhatók, így tesztelése nem ütközik különösebb akadályokba.

A vitorlás teherhajókat a világ számos pontján használták a 19. század végén és a 20. század első felében. A leggyorsabb vitorlásokat a vitorlázás korának vége felé készítették el. Ezzel az új módszerrel pedig a valamikori legjobb ilyen hajóknál is gyorsabb teherszállítók kerülhetnek az óceánokra. 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Supra
2013.01.02. 14:54
Igazából azt nem értem, miért kellett megszüntetni a vitorlát: egy számítógép vezérelt rendszerrel túl sok gond nincs - annak meg elég kicsi az esélye, hogy egy hosszú úton ne egyáltalán ne legyen hasznosítható szél...

Mondjuk az útvonal tervezésnél érdemes figyelembe venni, de ezt is megoldják a gépek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Supra
2013.01.02. 14:55
Ja, juteszembe, volt valami cikk, hogy a properreles rendszernél - megfelelő feltételek mellett - akár széllel szemben is ragyogóan lehet hajózni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. NKing
2013.01.02. 16:19
Szvsz a bonyolult árbóc-szerkezet miatt hagytak fel vele. Elvégre egy mai teherhajón rengeteg helyet emésztene fel egy vitorlarendszer - aminek megjegyzem sokkal nagyobb a hiba-aránya is, mivel sok minden mehet tönkre benne. Emellett a motor a hajó belsejében van, így lehet akármekkora vihar, védett helyen van az is, meg a kezelő személyzet is. Egy vitorlarendszernél egyik sincs biztonságban - ha pedig borul a hajó, akkor oda a rakomány is.

Az pedig ebből a megoldásból is látszik, hogy csak rásegítésre lehetne használni a vitorlát, de ha egy akkora önsúlyú hajót vitorlákkal akarnának hajtani, akkor egy ilyen "ejtőernyő" semmire se lenne elég. Egyébként meg az is fontos momentum, hogy amikor a dízelhajtás bejött a hajózásban meg úgy általában, akkor dúlt a nagy olajláz, rengeteg lelőhely volt és az igény se volt akkora, mint ma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. nancsi
2013.01.02. 17:04
NKing: Nem az árboc szerkezet bonyolultsága volt ott a fő probléma, hanem a mérete. A legnagyobb clipperek 750 tonna árut tudtak szállítani, pedig azok már vasból készültek, és azok már nagyon magasak voltak. A mai legnagyobb szállító hajók meg 55ezer tonnásak.
Amúgy a vitorlások átlagsebességére nem lehet panasz - kikötőből-kikötőbe is tudták a 30 km/h-t, de a rekord 40 km/h fölött volt - bő 150 éves technológiával - ez ma is versenyképes lenne. És ugye ebben volt szembe meg oldal szél is, meg áramlat, meg minden.
A méretet viszont nem lehet végtelenségig növelni, leginkább az árbocok mérete korlátozott. Persze kompozit anyagokkal ezt ki lehet tolni valamelyest, meg az automatikus vezérlés ügyelhet arra, hogy a hajó egy darabban maradjon, ha erősebb szél jön. A járható út az lenne, ha ezek a hajók automatikusan, személyzet nélkül működnének - ha autóval megy a dolog, hajóval még simább ügy. A mai teherhajókon is jóformán dísznek van személyzet.

Egy mai nagy teherhajó helyett kellene 70 vitorlás - szóval ezek kiváltására nincs realitás, mert ugye meg is kéne építeni, meg üzemeltetni, nem csak az üzemanyag költséget kell nézni. De a kisebbek helyett simán jók volnának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Szefmester
2013.01.02. 18:35
Kisegítésre viszont bőven megfelel. Sokan az alternatív energiaforrásokkal teljesen le akarják váltani a jelenlegi rendszert, holott hatékonyságban sokkal jobbak kisegítőként mint fő rendszerként. Mindenhol...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. MaximumGam...
2013.01.03. 09:42
Ha nem ölték volna meg azt a csomó, okos embert.. a pénzért... akkor nem kéne ilyen hülye dolgokon gondolkodni... ez egy nagy 0 hírben...
Plazma áramfejlesztés működik csak rejtegetik USA ba és Eu ban is...
Hogy az olaj elfogyjon...

Mint ahogy ez sincs már meg... gazdag gyilkosok miatt tart itt a világ!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. nancsi
2013.01.03. 10:50
@MaximumGame2011: De most őszintén: ha működne a plazmás áramfejlesztés, és kevesebb volna vele a macera, mint az olaj alapúval, akkor stikában nem köthetnének rá 1 ilyen erőművet a rendszerre? Kb senki se venné észre, hogy nem szén/olaj/atom erőműből jön a villany. Másrészről ha észre is vennék, otthon a konyhában senki se rakna össze egy fúziós erőművet.

Szépek ezek az összeesküvés elméletek, de alapvetően csak arra jók, hogy tudjunk valami miatt sírni. Mert sírni, meg egy megfoghatatlan ellenségre mutogatni mindig egyszerűbb, mint csinálni valamit, és megoldani a problémákat létező, kézzelfogható eszközökkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. qsoe
2013.01.03. 11:32
Kb ugyanezt olvastam SkySailsről 5 éve is, gondok lehetnek a technológiával, ha még nem terjedt el jobban. Vagy mégsem olyan nagyon jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. qsoe
2013.01.03. 12:19
Az összeesküvés elméletekről pedig annyit, hogy a régi típusú vitorlás azért rossz, mert az árbóc útban van a daruknak. A kirakodás ideje pedig igen fontos tényező a tervezésnél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mikej95
2013.01.03. 17:55
MaximumGame2011: Tesla ingyen akarta adni az áramot, ez már bőven elég volt, hogy eltegyék az útból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zord01
2013.01.03. 17:57
Ez tök jó ötlet. A szél ott van, ingyen van, miért ne használhatnák. Ha egy ilyen kite-ot kis helyre (a komplett hajóhoz képest persze) is be lehet tenni, akkor tiszta jó. Ha van szél, egész úton használják, dokkolás előtt pár órával meg betekerik és nem zavar senkit.

Gondolom nem lenne olcsó egy ilyen cucc, de a hajó árához képest már nem oszt nem szoroz, és gyanítom 1-2 út alatt behozná az árát.

Az ilyen projekteket mindig is pártoltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. nancsi
2013.01.03. 21:55
@qsoe: A 21. században azért komolyabb problémákat is megoldottak már, mint egy mozgatható árboc. Egyszerűen még le vannak ott ragadva, hogy ha hajó, akkor arra kell személyzet, mert csak. És kicsi méretnél - merthogy hagyományos vitorlásból nagyot nem lehet csinálni - a legénységre fordított pénz sok lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nextman
2013.01.08. 12:39
Ha mar osszeeskuves elmeletek, akkor meg hozzatennem, hogy az olaj es foldgaz viszont koran sincs annyira elfogyva, mint ahogy azt szeretik beallitani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!