iPon Hírek

Újragondolják az MI-t az MIT-sek

Dátum | 2009. 12. 09.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

50 évi sikertelen próbálkozást követően mesterséges intelligencia-fejlesztők egy csoportja úgy döntött, hogy az alapoktól újra kell gondolniuk és újra kell kezdeniük mindent, mivel az eddigi megközelítés látványosan nem vezetett sehova.

Az ötmillió dolláros Mind Machine Project (MMP; Tudatgép-projekt) csoportot mintegy kéttucat akadémikus, diák és kutató alkotja az MIT-ről (Massachusetts Institute of Technology). Nagy reményekkel és önbizalommal állnak a munkájukhoz, komolyan bíznak benne, hogy az eddigi tapasztalatok, eredmények, és a legfejlettebb technológiák felhasználásával valóban célba érhetnek.

Meglátásuk szerint az eddigi MI-kutatások egyik legfőbb hibája az volt, hogy minden tudati funkciót egyetlen rendszerrel akartak megvalósítani, holott az emberi agy is számtalan külön rendszert és folyamatot működtet, minden problémát más-más területek alkalmazásával és megfelelő összehangolásával old meg. Ennek megfelelően ők is hasonló megoldásban gondolkodnak.

Ugyanez áll az emlékezet kérdésére is: az eddigi kutatások számítógépszerű modellekkel dolgoztak, ahol minden vagy egyes, vagy nulla, miközben az emberi emlékezet teli van megfoghatatlan, ködös területekkel, többértelműséggel - de ennek ellenére mégis működik. Azt ugyan nem fejtették ki, hogy ezt miképp valósítanák meg, de arra utaltak, hogy mindenképp szándékukban áll összehozni a tudományt és a fiziológiát - vagyis "rákényszerítenék" a számítógépeket, hogy ugyanúgy a fizikai idő és tér keretein belül működjenek, ahogy teszi azt az emberi test is.

Ami pedig a majdani eredmények értékelését illeti, elvetik a Turing-tesztet is; ehelyett inkább arra kíváncsiak, mennyire tud majd az általuk fejlesztett AI értelmezni és feldolgozni például egy gyerekkönyvet. Elvégre a céljuk az, hogy valódi információfeldolgozó és "gondolkodó" készséget alakítsanak ki.

Minderre öt évet adtak maguknak, ami valóban rendkívüli önbizalomra - vagy elbizakodottságra - utal. Ugyanakkor persze az is vitathatatlan, hogy valóban tekintélyes tudásanyag és technológia áll a rendelkezésükre, így - hacsak ki nem futnak a pénzből - azért a sikerre is viszonylag szép esélyük van. Akárhogy is, kétségkívül érdemes lesz odafigyelni a munkásságukra.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

25. mihaly.her...
2009.12.09. 10:44
Én még ma sem tudom, hogy a főiskolán, hogy sikerült a mesterséges intelligencia tantárgyból levizsgázni, főleg úgy, hogy nem is a könyvben lévő anyagot kérték...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Insignia
2009.12.09. 11:18
és 50 év múlva jön az új cikk hogy ezt is elvetik és megint más módszer kell... minek kell nekünk ennyire az AI?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. mihaly.her... Insig...
2009.12.09. 11:22
Azért, hogy az embert helyettesíteni tudják....
Amúgy sok film foglalkozik ezzel... Jó példák erre a Walle, a Idiocrazy, Van Damme egyik filmje, robo... vagy cyber... a címe, vagy mi; akkor a Jony Mnemonik - a jövő szökevénye és még lehetne sorolni néhányat.... vagy ami új, az Astroboy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. XiX
2009.12.09. 12:15
A légyeget nem is említették: Hogyan hozza össze az idegsejtek tömege az idegsejtek hálózatát (miként találnak a nyúlványok sejteket vagy fordítva).
A másik fontos dolog: A sejtek mindig müködnek így a kimenetük mindig értékelhető (aki nem hiszi rakjon a fülére öblös tárgyat), így a "zajszűrés" lenne a legelső megvalósítandó feladat. Ha nem értékelhető a kimenet, akkor az vagy zaj vagy újdonság (és megint zajszűrésnek kell alávetni).
A harmadik: A sejtek diferenciálódnak (megemlithetnénk a tápláló sejteket is) és a sok-sok diferenciálást úgy megszokják, hogy már szint"beidegződnek" (avagy a sejtek egy csoportja ún. örökölt tanult anyaggal születik, drótváz kapcsolódássall).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. vargall
2009.12.09. 12:32
Én szerintem meg lehetetlen dolog igazi MI-t csinálni ,mivel a feltételekbe nem tudod beleirni hogy ha ez van akkor döntsd el magad mit csinálj .Persze sok mindent megtudsz mondani ha ez van akkor ezt csináld , ha az van akkor azt . De hogyan tudsz olyan algoritmust irni ami saját maga eldönti hogy mit csináljon és nem valószinüség számitás alapon vagy random modón dönti el. Egy program lehet bármennyire intelligens is mindig csak azt fogja tudni amit beleprogramoztak, nem fog modósitani a saját programján mert nem él és nincsen tudata sem . Eddig a számitógépes játékokban csak azt a látszatott keltették mindig hogy van benne de, az is csak szabályok tömkelege és azok közötti random választás. Szóval az ember sosem tud majd az emberhez hasonló lényt robot alkotni , szóval leutánozni az embert mert ha jól megnézzük az ember is egy mesterséges intelligencia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. NKing
2009.12.09. 12:52
vargall: csak gondolj bele, hogy te magad mennyire döntesz értelmesen. Semmiféle feltételről nincs szó egy ember esetében sem. Minden, ami ma Te vagy, egy hosszú tanulás eredménye (a szüleid, az iskoláid, a barátaid, a közvetlen környezeted "tanításai"). Mondhatnám, hogy a tanítás, ami megalapozza a logikádat (algoritmusodat). A logika predesztinálja a döntéseidet. Ha egy döntés elé állítanak, a számodra logikusat fogod dönteni, nem pedig a másikat. Ezeknek a döntéseknek előfeltétele az ismeret. Ismerned kell az összes tényezőt, ami a döntéshez szükséges. Ha egy gép képes arra, hogy felmérje ezeket, akkor ugyanolyan "önállósággal" fog dönteni, mint Te magad. Feltehetnénk a kérdést, hogy oké, de mi van az érzelmekkel? Az érzelmek is épp úgy függenek a korábbi ismeretektől, mint a logika. Mindenre, amit valaha éreztél, van egy előzményed. Arra, hogy szereted a szüleidet, hogy haragszol arra, aki kitolt veled (a gondoskodás és az ártalom ismerete - hasznos és haszontalan). Ha képesek lesznek egy olyan algoritmust írni, ami önfejlesztő módon mindig hozzátesz ehhez az ismeretanyaghoz (raktározza az "élettapasztalatot"), úgy egyre emberibb reakciókra lesz képes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. NKing
2009.12.09. 12:58
Szerintem az a baj, hogy az MI fejlesztésével foglalkozó tudósok mindent akarnak egyből. Egy értelmes, az embert ámulatba ejtő értelmű elmét, ami mindent egyből tud. Pedig az ember sem tud mindent, mikor megszületik. Az csak a fejlődésével alakul ki. Ott kéne kezdeni, hogy az MI-t ellátják a tanulás képességével. Egy csecsemő agyi színvonalán indulna (mind kommunikációs, mind egyéb téren), de képes lenne tanulni. Képes lenne hallani, látni, érzékelni a meleget, a hideget, a fájdalmat (vagy egy gép esetében a sérülést, a működést veszélyeztető tényezőket) stb... Igaz így se lenne egyszerű, viszont nem csak annyit érnének el, hogy az illető MI bután visszakérdezget arra, ami nincs benne a szövegtárában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. NKing
2009.12.09. 13:03
Bocs dupla volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. mihaly.her... varga...
2009.12.09. 13:23
vargall: De igenis tudnak olyat írni, hogy bővítse a tudást, illetve az adatbázis, mind1 minek hívjuk. Már pár évvel ezelőtt tudtak olyan weboldalt készíteni (ami a programokra is igaz), hogy hozzáad egy bizonyos szöveget az adott oldalhoz, és nem frissíti az egész oldalt, ezzel csökkentve az adatátvitelt. Amúgy minden lehetséges, csak akarni kell.
Legalábbis majdnem minden
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Vendég-Ven...
2009.12.09. 13:29
"De hogyan tudsz olyan algoritmust irni ami saját maga eldönti hogy mit csináljon és nem valószinüség számitás alapon vagy random modón dönti el"

Lényegében az agyunk is algoritmikus működésű, csak annyira összetett, hogy a mai számítógépes algoritmusokhoz nem hasonlítható. És bizony a véletlen is belejátszik a döntéseinkbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. jani00
2009.12.09. 14:16
NNking inkább ne lássák el a tanulás képességével a gépeket legalábbis ne 5 éven belül mert még szeretnék kicsit élni..

Nem tudom mi a francnak mesterséges intelligencia, így is elég a munkanélküli mert a gépek mindent jobban tudnak, nem kérnek kávét ,nem betegszenek meg, nem kérnek fizetést stb Nah most ha az emberi tanulékonyságot is kiváljak mesterséges intelligenciával akkor pl egy apeh ellenőr mi a fenét csinál(Mondjuk aki az iratokat ellenőrzi)? elmegy takarítani? Nem mert az utcát is egy takarítógép takarítja....
Hogyha felvértezik tanulékonysággal a gépeket azt maximum olyan gépekkel szabadna megtenni ami nem tud kárt tenni élőlényben ami hús és vérből van vagy valami olyan feltörhetetlen algoritmussal védett szabályt beleírni ami megakadályozza az ellenséges szándékot az őt kihasználó faj ellen...
Persze az atomenergiát is jó szándékkal találták fel méágis mi lett belőle? (Hirosima Nagaszaki)

Bocs pesszimizmus ,de van benne igazság.Ott a leopárd szuper gép nah az miért nem elég a világnak? fejlesztgessék azt tovább amit megtanítasz egy gépnek azt csinálja inkább ne tanuljon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. prohlep
2009.12.09. 14:26
,,Szerintem az a baj, hogy az MI fejlesztésével foglalkozó tudósok mindent akarnak egyből. ... Pedig az ember sem tud mindent, mikor megszületik. Az csak a fejlődésével alakul ki. Ott kéne kezdeni, hogy az MI-t ellátják a tanulás képességével.''

Helikopter egy jó példa arra, hogy egyből kell mindent, mert máskülönben nem fog felemelkedni és stabilan vezérelhető maradni. Nem megy olyan lépésről lépésre fejlődéssel, hogy először gőzmozdony, aztán belsőégésű, és villany.

A dolgok kulcsa, hogy miképp van a tudás tárolva. Azaz miképp tüköződik a valóság a mesterséges intelligenciában. Az előttem hozzászólók sorai között ez a kérdés világosan megjelenik. Kérdés, hogy ezt a kulcskérdést világosan látják-e ott Messzicsúzban (Massachusetts) is.

Önbizalom viszont nem ártalmas. Nekem kevés van belőle. 1999 koraősszel néhány tehetséges diákomnak hasonló, alapoktól újragondolási tervet elmondtam, csak annyival többet, hogy az imént említett kulcskérdésre egy megoldást is javasoltam. Sajnos akik hallgatók vagy kollégák hallották, csak azt hitték, hogy elszálltam. Egyedül pedig nehéz az ilyet csinálni. Talán önbizalomból is többre volna szükségem.

A fogalomalkotás kulcsfontosságáról és lehetséges mikéntjéről már 1997 december 8-án, hétfőn délelőtt 10:15-kor is tartottam előadást a Magyar Tudományos Akadémia Matkutatójának dísztermében. Szinte mindenki érdekesnek és rendhangyóan izgalmasnak tartotta, de aztán minden maradt a régiben. Igazából senki sem harapott rá a témára.

Nem lett volna rossz, ha a keleti porosz/orosz tanulmányaim után az MIT-ra helyezkedtem volna el. Ott talán többen haraptak volna az ilyesmire. Habár intő jel, hogy ŐK is még csak most ébrednek, azaz 1997-ben vagy 1999-ben talán az MIT-n is kissé nem trendinek tartottak volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. prohlep
2009.12.09. 14:36
,,Nem tudom mi a francnak mesterséges intelligencia, így is elég a munkanélküli mert a gépek mindent jobban tudnak, nem kérnek kávét ,nem betegszenek meg, nem kérnek fizetést stb''

Ne féltsed a munkalehetőségedet. Mert ha elődeink is féltették volna, akkor most olyan klassz munkahelyed lenne, hogy a huzatos barlang bejáratánál őrizhetnéd a tüzet, hogy ki ne aludjon. Feleséged pedig a rőzsegyűjtő közalkalmazott lenne.

Ehhez képest mégiscsak több lehetőségünk van érdekesebb és összetettebb dolgokkal foglalkozni, azokat használni, azonkon elgondolkodni, nem? És eközben nem kell eszeveszetten menekülnünk egy éppen ebédhez készülődő oroszlán elől.

Lehet, hogy 300-400 év múlva a legvacakabb állás is olyan lesz, hogy a szerencsétlen betanított munkás mondjuk zenét hallgat, vagy képzőművészeti tárgyakat nézeget, és munkaként meg kell mondania, hogy személyes véleménye szerint neki melyik tetszik jobban.

Irgalmatlan mértékű fejlődés után, közben és előtt állunk! Jó dolog az emberiség végehosszátlan láncolatában egy láncszem lenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. XiX
2009.12.09. 14:53
prohlep

Egyedül pedig nehéz az ilyet csinálni.
Ha nem zavar egy amatőr, beszállnék.

A öntanulásos módszer jó, pl. Gerenia.

Szerintem a kiscsákók ott Messzecsúcsban elfelejtették, hogy nem csak a visszacsatolás hozza meg az eredményt (pl. mindig adott bemenetre adott választ néznek).

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dzsuz87
2009.12.09. 14:59
Volt egy olyan óram, ahol ilyesmi témával foglalkoztunk, ott az elõadó az elsõ alkalommal leszögezte:

"Az MI nem arról szól, hogy embert csináljunk, arra többezer éves bejáratott módszereink vannak."

Úgy látom, sokan nem így vélekednek, vagy nem hallottak errõl.
És ezek a kutatók más irányba indulnak, ami eddig nem is volt a cél: az emberi agy "lemásolása".


Más:

"Sok film foglalkozik a témával..."

Az nem kifejezés!
Japánban nagyon komoly történelme van, mangák, animék ezrei boncolgatják a témát.
Tényleg mindenen agyaltak már, az ember és gép viszonya, felesleges lesz-e az ember x év múlva, mire lesz képes az MI, mi határozza meg a tudatot, milyen különbségek maradnak fenn az ember és a gép között stb stb stb
Akit érdekel, keressen utána, nem reklámozok semmit.

Ja, és a Mátrix sorozat ezeknek csak egy harmatgyenge koppintása, csak hogy mindenki tisztán lásson.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. agyturbini...
2009.12.09. 17:03
Hát Érdekes a kérdés és az Egész AI Mizéria..
Szerintem az emberi fajnak először a saját agyát kéne megtanulni kihasználni mert az 5% vajmi kevés(talán inkább kevesebb)
Vagyis ha Sikerül megalkotni az AI-t akkor mit kezdünk vele mert ha pontosan úgy működne mint az agyunk akkor nagyon nagy bajban lennénk: Nem lehetne feltörhetetlen kódot készíteni és pillanatok alatt felismerné hogy velünk semmit sem tud kezdeni " Magyarázd meg egy Csótánynak hogy felsőbbrendű lény vagy"
Vagyis akkor is csak óvatosan mert megint Pandóra Szelencéjét piszkáljuk ahogyan az atomenergiával és a magfúzióval is bár az előbbi nem jelent komoly veszélyt.
Az emberi agy csodálatos és igazán akkor látjuk meg mire képes ha megnézünk egy olyan embert aki a Jelenlegi Normák szerint nem százas Pl.: autisták amire képesek sokkal több mint amit a "normálisok" el tudnak képzelni. Vagyis van mit még tanulni....először nekünk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Vendég-Ven...
2009.12.09. 17:43
prohelp: "Helikopter egy jó példa arra, hogy egyből kell mindent, mert máskülönben nem fog felemelkedni"

Alapvetően hibás elképzelés, mert egy kreatív, gondolkodó (nem feltétlenül biológiai) lény nem egyszerű gép - hozzá képest az ember alkotta legösszetetteb gép is nagyon egyszerű. A problémamegoldó képesség emberben a kisgyerekkori tanulás során fokozatosan alakul ki. Mesterséges intelligenciánál ennek sok része előre beépíthető, de inkább csak alapszinten, mert az előre beépített algoritmusok épp a kreativitást gátolják. Kb. ahhoz az emberhez hasonlóan, akinek mindenre van kész válasza, rutinja, saját gondolatok nélkül. Genetikus algoritmusok, önfejlesztő neurális hálók - ezek vezetnek az AI-hez, nem pedig az egyre bonyolultabb, de előre megírt algoritmusok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Vendég-Ven...
2009.12.09. 17:49
agyturbinikusz: "az emberi fajnak először a saját agyát kéne megtanulni kihasználni mert az 5% vajmi kevés(talán inkább kevesebb)"

Ezt az 5%-os infót a szcientológusoktól hallottad vagy a Defending your Life c. filmben?

A valóságban ez a szám jóval közellebb áll a 100%-hoz, mint az 5-10%-hoz. Idősebb korunkra a szürkeállományunk neuronjainak csak kis hányada pusztul el, a szellemi teljesítőképességünk viszont általában erősen csökken. Ez arra utal, hogy nincs sok kihasználatlan tartalékunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Vendég-Ven...
2009.12.09. 17:50
közeLebb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. agyturbini...
2009.12.09. 18:30
Vendég-Vendög

Ok én ezt úgy tudtam bocsánat...de akkor is érdeklődnék hogy pl az Autisták miért képesek olyan dolgokra amikre mi nem? Meg asszem láttam pár CT képet és abból az derült ki hogy még a bonyolultabb műveleteknél is csak töredékét használjuk az agyunknak ellenben az autistákkal?
Én ebből következtettem a kihasználtságra.. ha jól tudom az öregkori problémák legfőbb oka a vérkeringési problémák amik elsorvasztják az agyat ez pedig unblokk sorvad a legtöbb esetben így nincs ami átvegye az elhalt funkciók szerepét. Sok esetben hallani hogy az adott személy eltávolított vagy megsérült agyrészének funkcióját átveszi egy másik ez pedig 100% mellet nem lehetne SZVSZ. Ha rosszul tudom legalább kijavítva közelebb jutok az igazsághoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Vendég-Ven...
2009.12.09. 19:13
agyturbinikusz:

Nem értek az autistákhoz, de szerintem túlzás, hogy ők úgy általában szellemileg többre képesek az átlagnál - kivétel persze mindig van. Csak náluk szembetűnőbb a kontraszt pl. a kommunikációs és a szellemi képességek között. Az is lehet, hogy egyes képességeik erősebben kifejlődtek, mint pl. a vakoknál a hallás, de ez még nem utal magasabb általános szellemi szintre.


"Meg asszem láttam pár CT képet és abból az derült ki hogy még a bonyolultabb műveleteknél is csak töredékét használjuk az agyunknak ellenben az autistákkal?"

Ez úgy is értelmezhető ám, hogy szegény autistának ugyanazon feladat elvégzéséhez az agyának nagyobb részét kell használnia. Ebből épphogy nem a magasabb értelmi képesség következik.

"az adott személy eltávolított vagy megsérült agyrészének funkcióját átveszi egy másik ez pedig 100% mellet nem lehetne SZVSZ."

Én nem azt írtam, hogy 100%-ot használunk ki, hanem azt, hogy "jóval közelebb áll a 100%-hoz, mint az 5-10%-hoz". A 70% is jóval közelebb áll a 100%-hoz, mint a 10%-hoz.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. agyturbini...
2009.12.10. 19:03
THX Vendég-Vendög
Talán én is jobban használom majd az agyam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. crawshayi
2009.12.10. 20:04
Én is erősen törtem a fejem, hogy egy mesterséges intelligenciát az alapoktól kezdve, hogyan lehetne felépíteni...valami olyat ami az emberi gondolkodásra hasonlít...
De molekuláris biológia tanulmányaim során rá kellett jönnöm, hogy olyannyira sok tényező (külső és belső) befolyásolja egy dolog eldöntését adott esetben, hogy mégha az összes folyamatot ismernénk, vagy változást ami valamilyen mértékben befolyásol egy döntést akkor sem biztos, hogy egy modellel ugyanazt az eredményt kapnánk...kicsit bővebben: a molekuláris változások, koncentráció és a szerevezet egészét tekintve akár a homeosztatikus folyamatok, a napi kaja által bevitt tápanyagok miatti koncentráció változás, de külső tényezőként akár a reggeli küszöbbe rúgás emléke és a napi légnyomás változás, közvetlenül vagy közvetve mind-mind hozzájárul érzetek, reflexek és végül magasabb agyi folyamatok létrejöttéhez, mint például a döntés. Ezt kicsit kiegészítésnek szántam,hogy az előttem szólok már elmondták hogy tanult, tapasztalt dolgok bonyolult viszonya befolyásol egy döntést...
de modellnek többen is próbálkoznak neuron mintájú mesterséges intelligenciát megalkotni és nagyon kezdetleges szinten itt-ott használják is...például a nagy playstation-vásárlás is ide tartozik (USA), mert a hatalmas párhuzams számítási kapacitásban látnak fantáziát...
nagyon sok akadálya van egy mesterséges intelligencia megalkotásának, mert vagy sokkal butább lesz vagy sokkal intelligensebb (kevesebb befolyásolási tényező) lesz mint egy ember de teljesen emberi sohasem...
ez olyan nagyon végtelenül legyszerűsített biológiai oldalról való megközelítés akart lenni mer a macskafelvanmászvaafára....

üdv
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Seregely
2009.12.11. 00:26
Szerintem a jelenleg ismert algoritmikus módszerekkel, eszközökkel nem lehet megvalósítani MI-t. Ha belegondolunk, hogy jelenleg akár egy hétköznapi madár intelligenciáját sem tudjuk megvalósítani, az embertől igen távol állhatunk. Jelenlegi tudásunk szerint a mikro világ működését (így az élőlények neurális hálózatát is) a kvantummechanika törvényei irányítják, aminek egyik legfontosabb eleme a bizonytalanság, az algoritmikus logikával nem magyarázható, modellezhető jelenségek (pl. Schrödinger macskája).

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Seregely
2009.12.11. 00:39
Szerintem a jelenleg ismert algoritmikus módszerekkel, eszközökkel nem lehet megvalósítani MI-t. Ha belegondolunk, hogy jelenleg akár egy hétköznapi madár intelligenciáját sem tudjuk megvalósítani, az embertől igen távol állhatunk. Jelenlegi tudásunk szerint a mikro világ működését (így az élőlények neurális hálózatát is) a kvantummechanika törvényei irányítják, aminek egyik legfontosabb eleme a bizonytalanság, az algoritmikus logikával nem magyarázható, modellezhető jelenségek (pl. Schrödinger macskája).

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!