iPon Hírek

Ultravékony ultrabookok az IDF-ről

Dátum | 2011. 09. 16.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az ultrabookok körül már egy ideje forr a levegő, ugyanis nagyon sokan várják a kecses, ultrakönnyű és rendkívül vékony termékeket, amelyekről már szinte minden fontosabb információ tudhatunk. Az IDF alkalmával Mooly Eden újabb részleteket árult el a friss konfigurációkkal kapcsolatban, amelyekkel a gyártó nem titkolt célja, hogy konkurenciát állítson az Apple hasonlóan kecses és vékony MacBook Air noteszeinek.



Az új noteszgépek Sandy Bridge alapú processzorral érkeznek, amely jó teljesítményt kínál a konfiguráció számára, megfelelő akkumulátoridő mellett, ráadásul jobb esetben 1000 dollár alatti áron. Természetesen lesznek drágább, több extrát kínáló konfigurációk is, de most nem az övéké a főszerep.


A tervek szerint az ultrabookok az elkövetkező hónapok folyamán debütálnak majd. A termékek az Apple MacBook Air konfigurációihoz képest kissé lemaradásban vannak, ugyanis a Sandy Bridge alapú MacBook Air noteszek már egy ideje elérhetőek kereskedelmi forgalomban. Sőt, azóta már a Samsung stílusos ultravékony noteszgépe, a Series 9-es modell is megvásárolható, amely nem csak kecsesre, de rendkívül szépre is sikeredett.



Természetesen annak érdekében, hogy a termékek megfelelően vékony házzal érkezhessenek, mindegyikük SSD meghajtót alkalmaz majd tradicionális merevlemez helyett, sőt, rendkívül vékony beépített akkumulátort is kapnak majd az utrabookok, amit az átlagfelhasználók nem fognak tudni kicserélni, ha esetleg valami baj lenne az energiaforrással. No, de valamit valamiért.

A dizájn fontos része a sikeres harcnak, ahogy az a fotókon is látható. Ez abban nyilvánul meg, hogy a termékek tetszetősek és számos ponton hasonlítanak a MacBook Air-ekre is: nagyméretű érintőpaddal érkeznek, az átlagosnál kisebb méretű billentyűzetet tartalmaznak és prémium minőségű fémházban kapnak helyet. A másik jól látható fogás az, hogy gyártók az Apple-hez hasonlóan elvékonyítják a noteszgépek házának a szélét, hogy az még vékonyabbnak tűnjön.


Az ultrabook piacon rengeteg gyártó – ODM-ek és OEM-ek – képviselteti majd magát. A zömében 11,6 hüvelykes vagy 13 hüvelykes képátlójú LCD kijelzővel ellátott termékek az Acer, az ASUS, a Lenovo, a Pegatron és a Toshiba műhelyéből érkeznek.


A nagy karácsonyi vásárlási láz alkalmával már több ultrabook konfiguráció közül is válogathatunk majd a boltok polcain. A vélemények szerint a Sandy Bridge alapú ultrabookok jók és rendkívül jól használhatóak lesznek, de a konfigurációk majd csak az Ivy Bridge processzorok megjelenésekor válnak igazán ütőképessé. A jövő tavasszal érkező Ivy Bridge CPU-k még jobb teljesítményt kínálnak majd és az akkumulátoridővel is takarékosabban fognak bánni, mint Sandy Bridge alapú társaik, de ezzel egy időben a termékek várható ajánlott végfelhasználói árai is csökkenhetnek majd, ami rendkívül jó hír a vásárlók számára.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Simba
2011.09.16. 11:39
Majd az Apple jól betiltatja ezeket is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mythbuster
2011.09.16. 11:56
Egyiken sincs numpad sem touchpanel, hogy tohadnának meg nyomorékok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Keksz03
2011.09.16. 12:29
miért kellene egy ilyen notira a külön numpad? benyomod a NumLock-ot és J-K-L-U-I-O-7-8-9, meg is van a numpad!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Sr4c
2011.09.16. 12:34
jah, jönnek a perek, mert az almácska mert levédette a vékony notit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. refpako
2011.09.16. 13:09
trololololo
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Bucse
2011.09.16. 13:18
Az Apple az ..... síp síp síp, meg a síp. Tököm televan az Apple-el. Nincs elég bevételük? Másokból akarnak kiperelni egy kis pénzt? Amikor néztem a képeket nekem is ez jutott eszembe, hogy az alma már megint perelni fog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. iarerobot
2011.09.16. 13:35
Az volt már, hogy az Apple mindet szénné fogja perelni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nyerek01
2011.09.16. 13:54
Ezek szerint rájöttek hogy egy notira nem kell 10+ csatlakozó lehetőség/típus.
DVI-A/D/I(Analóg/Digitális/összetett) lehet egyszeres vagy dupla csatlakozós.
HDMI, D-subminiature(9,15,25 pólus), ALC(bár ez ritka), RCA, 5-7 tűs mini din(tévesen s-video), 8p8c-rj45, HAMA Jack 3,5 mm, FireWire(több generáció van), USB(több gen.), Kártya olvasók, egyéb optikai kimenetek stb. stb.
Minek ennyi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. technicLEG...
2011.09.16. 14:11
ezeket nem lehet betiltatni... a táblagépeknél azért nyertek a samsung ellen mert nem csak formailag megtévesztő, de a rendszer is nagyon hasonló volt. Ezek itt PC-k, azaz windows oprendszerrel... az egyetlen hasonlóság hogy vékonyak... ezt nem lehet levédeni, hogy más nem gyárthat vékony laptopot... ennyi erővel levédketnék hogy monitorral egybe épített billenytűzetet sem gyárthat senki. Geometria behatároló méreteket nem lehet levédeni. A design meg nem olyan hasonló mint a táblagépek esetében volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. malvoisen
2011.09.16. 16:26
Érdekes látni a következőket:
-2008-ban az Apple kijött az első MacBook Airrel, melynek számos gyermekbetegsége volt, ugyanakkor a koncepció annyira forradalmi volt, hogy a tesztelők sem tudtak feldolgozni pár dolgot. Ilyen pl. az Ethernet: egy hordozásra született gépnél azt hiányolni, hogy nem lehet asztalhoz szögezni azt mutatja, hogy az emberek a termék alapfunkcióját nem értették meg. Ugyanakkor itt van most egy tonna ultrabook, nyíltan az Air ellen a piacra küldve és lám, nincs Ethernet.
-Almáék tökéletesítettek sok részletet, ehhez képest a többiek nem képesek más hibáiból tanulni. Sokan és okkal kritizálták az első Air iteráció "csapóajtós" csatlakozóit, ezek után a Samsung kiad egy 1600 € értékű gépet (az említett Series 9) hasonló megoldással.
-Mindenki sokallja a Macek árát, ennek ellenére most tömeges "hanyattesés" következett be, hiszen "tömegeket" szólít meg a többi gyártó az 1000+ € árú gépekkel (tudom, az Acer pl. 800-ért ad már valamit, de abban azért nincs sok köszönet).

OFF:

Már a cikk címét látva is egyértelmű volt, hogy Apple-t fikázó trollok fogják elárasztani a fórumot, csak nem értem minek. Úgy egyébként, ha valami ennyire szar, akkor miért foglalkoztok vele, ha senki nem kényszerít rá?!? A szabadalmi vita kérdése pedig szomorú: sajnos a nagyvállalatok ahelyett, hogy K+F-re fordítanának többet, régi szabadalmakat vesznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. iarerobot malvo...
2011.09.16. 17:01
Te hol látod a fórumot elárasztó, Apple-t fikázó trollok hadát? Mert én sehol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. malvoisen
2011.09.16. 17:06
Ismét építő jellegű hozzászólást produkáltál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Canabis
2011.09.18. 20:26
Durva, hogy mennyire tudja befolyásolni a piacot az apple.
Ha nem lenne apple most full máshol tartana a számítástechnika, h előrébb v hátrébb azt nem tom, de gyanítom h sokkal hátrébb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!