iPon Hírek

Unpacked eseményt tart augusztus közepén a Samsung

Dátum | 2015. 07. 30.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Samsung általában szeptemberben szokott tartani Unpacked rendezvényt, ám ezúttal egy kicsit változott a menetrend. Most nem a Berlinben megrendezésre kerülő IFA-n fog(nak) reflektorfénybe kerülni a vállalat kiemelt fontosságú újdonsága(i), hanem már augusztusban. A Galaxy Unpacked időpontja egészen pontosan augusztus 13-ára lett kitűzve. A helyszínen délelőtt 10 órakor nyitják a kapukat, az előadás pedig 11 órától veszi kezdetét, és előre láthatólag nagyjából másfél órán át tart majd. A Samsung az Egyesült Államokba, egészen pontosan New Yorkba várja a látogatókat a Lincoln Centerbe. A Samsung Tomorrow által közzétett hír egyáltalán nem tartalmaz utalásokat arra vonatkozóan, hogy mire számíthatnak az érdeklődők, a grafika viszont egyértelműen olyan, mintha egy két oldal ívelt kijelzős okostelefon lenne ábrázolva alulnézetből.
A kiszivárgott információk szerint akár két új felsőkategóriás mobil is jöhet a következő Unpacked keretében. Az egyik a Galaxy S6 Edge pluszosított változata lehet, a másik pedig a tavalyi Galaxy Note 4 utódjául szolgáló Galaxy Note 5. Mindkét készülék meglehetősen termetes darabnak ígérkezik, a pletykák szerint a Galaxy S6 Edge Plus 5,5 hüvelykes kijelzővel lesz felvértezve, az új generációs Note megjelenítője pedig ismételten 5,7 colos méretet ölthet. Mindkettőbe a Samsung saját fejlesztésű 14 nm-es Exynos 7420 vagy 7422 chipjei kerülhetnek elsősorban, de annak a lehetősége sem zárható ki, hogy néhány piacon Qualcomm chipes kivitelek is bevetésre fognak kerülni. Továbbá arról is több alkalommal lehetett már hallani, hogy nem kevesebb mint 4 GB-nyi rendszermemóriával lesznek felvértezve az újdonságok. Ezek persze egyelőre csak pletykák, érdemes mindent fenntartásokkal kezelni. Az eseményt ezúttal sem csak a helyszínen lehet majd figyelemmel követni, hanem online is megtekinthető lesz élő videóközvetítésen keresztül. A streamnek a YouTube ad majd otthont, akárcsak a korábbi Unpacked eseményeknek. Ennek köszönhetően világszerte emberek százezrei kísérhetik figyelemmel a rendezvény legfrissebb mozzanatait. Nem a Samsung egyébként az egyetlen, aki inkább szeretné már elkerülni az IFA forgatagát, az LG például már több éve egy-két héttel hamarabb mutatja be a fontosabb újdonságait, mint ahogy a technológia kiállítások megrendezésre kerülnek. Egyre többen kezdik tehát felismerni, hogy nem feltétlenül tesz jót a népszerűségnek a nagyobb rendezvényeken megejtett debütálás, és a jövőben akár más gyártók is követhetik a dél-koreai páros példáját.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. SzAdamAndy
2015.07.30. 12:37
Na ebből a képből vajon mit hoznak ? mint az s6 edge esetében
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!