iPon Hírek

Űrlift a Holdra

Dátum | 2012. 08. 28.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Vannak olyan ötletek, amelyek megvalósítása időről időre felmerül a technológia fejlődésének különböző fázisaiban. A repülő autó mellett az egyik legnépszerűbb tervezet az űrlift megépítésének ideája, amely először 1895-ben került szóba (legalábbis ennek van nyoma, valószínűleg már korábban is volt, aki foglalkozott a gondolattal). Az óriási torony, amely felvisz minket a csillagokig, régi össznépi álomkép tehát, és egy darabig még jó eséllyel az is marad. Egy cég azonban megunta a végtelenbe nyúló ás aztán sehova sem vezető tervezgetés stratégiáját, és nekikezdett egy holdi űrlift megvalósításának első fázisához. Ennek első lépéseként a vállalkozás beindításához szükséges anyagiak összegyűjtésének álltak neki korunk népszerű közösségi finanszírozó oldalán, a Kickstarteren.

A LiftPort Group projektje az első szakaszban 8000 dollár beszerzését tűzte ki célul, ezt már jócskán túlszárnyalták, még 16 napig lehet ebben a körben anyagiakat felajánlani, de már 20 ezer dollár fölött jár az összeg. Az első szakaszban persze még szó sincs valódi űrliftről, a tervek szerint egy kábel segítségével két kilométeres magasságba küldenek egy robotot (egyelőre a Földön), amely aztán egy léggömbök által a levegőben tartott, a földfelszínhez kihorgonyzott tesztplatformot épít oda. Ez a projekt vitán felül megoldható, hiszen a cég 2007 már egy kicsit kisebb magasságban ugyan, de megvalósított valami nagyon hasonlót.


A fent leírt szakasz tulajdonképpen előkészület a valódi projektre, a holdi űrlift megépítésére. Ennek legfontosabb elemét, az űrkapszulát egy rakétán küldenék égi kísérőnk irányába. Amikor kellő közelségbe ért, a kapszula egy kábelt lőne ki a felszín irányába, kihorgonyozva magát a Holdhoz. Ezen a kábelen történne aztán a további forgalom lebonyolítása. Mivel a Föld és a Hold összekötése még biztosan évtizedekre van a megvalósulástól, ha egyáltalán megoldható, a holdi lift keringő végpontja egyfajta átrakodó, átszálló állomásként működne. Rakétával odaszállítanák a rakományt vagy a látogatókat, a felszínig hátralevő utat pedig már a lift segítségével tennék meg.

Ez utóbbi tervezet akkor fog beindulni, elsőként egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével, amikor a befolyt összeg eléri a 3 millió dollárt. A cég vezetői úgy gondolják, hogy ez a jövő év folyamán megtörténhet, így rövid időn belül eldőlhet, hogy lesz-e valami a projektből.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. uristen
2012.08.28. 13:02
A jovo Babel tornya. Csak nehogy epites kozben pluszba 5000 fele nyelv legyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Zelbacsi
2012.08.28. 13:35
Peersze, b+, és aztán 2 hónap alatt 2x körbetekeredik a hold a földön, majd hozzáverődik.

Ezek se próbálták még maguk körül pörgetni a jojót 8 évesen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. violapeter
2012.08.28. 13:37
@uristen: két eltérő mértékegység-rendszer is elég, hogy gond legyen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. vivanto
2012.08.28. 14:09
Horgonyt dobnak.. a holdra, utána meg jönnek majd a hold-kalózok is? Nevetséges már ez a szigonyozás ötlete is, akkora távolságra kéne lőni hogy
1) Nem létezik olyan hosszú kábel a világon sem.
1b) Ha létezne, irdatlan nagy többletteher a hordozónak - figyelembe véve hogy miután kilép a légkörből szinte "ingyen" tudna nagy sebességgel közlekedni a kezdeti lendülettel.
2) Ahhoz, hogy ilyen távolságra tudjanak vezetéket lőni egy súlytalan környezetben, pontosan akkora energiára lenne szükség ami vissza is lökné a hordozót a föld légkörébe.
3) Ezek hülyék!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. prohlep
2012.08.28. 14:24

A ledobott horgonyt lerögzítő csavarokat jól láthatóan éppen a csavar csigavonalával ellentétes irányba forgatják, azaz ahogy a videó mutatja, úgy nem becsavarodna a csavar, hanem éppen kifele kellene jönnie.

Ha ilyen apróságra képtelenek figyelni, akkor milyen banális banánhéjakon fognak elcsúszni?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Zabalint
2012.08.28. 15:07
Fake
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. NKing
2012.08.28. 15:16
Tehát ha jól értem, az űrbe ugyanúgy rakétával kell felvinni a rakományt/legénységet - ergo le kell győzni a kilépési sebességet. Hol itt a fejlődés akkor? Eddig se az volt a nagyobb probléma, hogy az űrben hogyan közlekedjenek - inkább a Földről való feljutással van gond (már ha az üzemanyag-szükségletet nézzük).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. alienn
2012.08.28. 15:24
prohlep:
abból a kezdeti 20.000 dollárból nem futotta arra, hogy a csavar forgási irányára is figyeljenek..
szerintem semmilyen "csavar" vagy kötél nem bírna ki olyan erőt ami a föld és hold között van. (ha esetleg mégis (de nem...) mihez rögzítenék?)
Ahhoz át kellene fúrni a földet is, holdat is keresztbe és a másik végén rögzíteni a kábelt. Ennyi. Ilyen egyszerű..DDD


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. NKing
2012.08.28. 16:22
alienn: a Földhöz amúgy se lehet rögzíteni, mert a Föld forog. Ahhoz a Holdnak mindig ugyanott kéne lennie, ami azt jelentené, hogy szinkronban lenne a Hold keringése a Föld forgásával. De sajnos csak a Hold forgása van szinkronban a Földével
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. alienn
2012.08.28. 16:46
hun,:
"Mivel a Föld és a Hold összekötése még biztosan évtizedekre van a megvalósulástól" Én ezt szó szerint összekötésnek vettem.

NKing: Ehhez kellett volna még gondolkodnom vagy 20 másodpercet és nem kapásból válaszolni a hülyeséget..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. asdsa
2012.08.29. 01:36
Már tökre nem emlékszem, hogy mit olvastam vagy láttam erről, de az rémlik, hogy valami különleges anyagból, talán valami szénrácsból (mesterséges szerkezetű anyag) terveznék építeni és azért lenne hasznos, mivel sűrűbben és sokkal olcsóbban tudnának utazgatni vele, mivel ugyen nem szükséges annyi tervezés, próba, új űrhajók ,emberi munka/számítás, csak egyszer meg kell építeni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. alienn
2012.08.29. 10:17
hun:
nem veszem annak mert igazad lehet, képes vagyok normális átgondolás előtt is írni.

Te ezt az egy mondatot hogyan értelmezed?
"Mivel a Föld és a Hold összekötése még biztosan évtizedekre van a megvalósulástól"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. btomi1980
2012.08.29. 13:07
1. Mi van a holdon? Semmi!
2. Akkor minek ez a szarság?
3. Ha ezért a projektért milliókat fizet valaki, akkor meg szopjanak le! Tudok hasonló marhaságokat kitalálni én is! Telepoortáló kütyü a marsra... megrajzolom, azt jöhetnek a millió dolcsik a számlámra!

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pdx06
2012.08.29. 16:15
Űrlift a holdra? Csak egy dolgot elfelejtettek: A hold összevissza kering a föld körül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!