iPon Hírek

Üstökös-tűzijáték egy közeli csillag körül

Dátum | 2012. 11. 12.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az elmúlt három évtized során több száz olyan csillagra bukkantak a csillagászok, amelyeket porkorong vesz körül, de ezek közül mindössze két olyan akadt, amely körül nagy mennyiségű gáz is kering. Ezek egyike, a 49 CETI katalógusjelű, tőlünk 194 fényévnyire található égitest régóta rejtélynek számít a szakértők körében.

A fiatal, körülbelül egymillió éves csillagokat a jelenlegi modellek szerint nagy mennyiségű por és gáz veszi körül, a gáz azonban hajlamos elszökni az idők folyamán, míg az égitest 10 millió éves korára szinte nyoma sem marad. A 49 CETI azonban ennél jóval idősebb, mégis jelentős tömegű szén-monoxid zárja körül.

„Úgy gondoljuk, hogy a 49 CETI 40 millió éves lehet, és eddig elképzelésünk sem volt arról, hogyan lehet ilyen mennyiségű gáz egy ennyi idős csillag körül” ‒ mondta el Benjamin Zuckerman, az UCLA fizika és csillagászat professzora, a problémával foglalkozó kutatás résztvevője, aki annak idején, 1995-ben rábukkant a különös égitestre. „Ez a legidősebb ismert csillag, amelyet ennyi gáz vesz körül.”

Zuckerman és kollégája, a Georgiai Egyetemen oktató Inseok Song úgy vélik, hogy egy nagyon masszív, korongszerű régió állhat a jelenség hátterében, amely a Neptunusz pályáján túl található kisbolygóövre, a Kuiper-övre hasonlít.


A Kuiper-övben található égitestek össztömege, a Pluto törpebolygót is beleszámítva, körülbelül a Föld tömegének tizedét teszi ki. Bolygónk kialakulásának időszakában azonban a szakértők szerint még jóval több anyagot tartalmazott a régió, nagyjából negyvenszeres földtömegnek megfelelő mennyiséget. Az kisbolygóövben található anyag jelentős része azonban az elmúlt 4,5 milliárd év során eltűnt annak területéről.

A 49 CETI körül található kisbolygóöv a csillagászok számításai szerint 400 földtömeget tesz ki, vagyis tízszer olyan nehéz, mint amilyen a Naprendszer hajnalán a Kuiper-öv volt.

„Több száz billió üstökös és kisbolygó kering a 49 CETI, és a másik, nagyjából 30 millió éves csillag, a HD 21997 körül. Az akár mérföldes átmérőt is elérő égitestek olyan mennyiségben vannak jelen, hogy gyakorta egymásba ütköznek” ‒ mondja Zuckerman. „Ezek a földi léptékkel fiatalnak számító égitestek jóval több szén-monoxidot tartalmaznak, mint a Naprendszerben található üstökösök többsége. Amikor két ilyen objektum összeütközik, gáz formájában szénmonoxid szabadul fel. A két vizsgált csillag körül ezen ütközések táplálják a gázfelhőt.”

A szakértők számításai szerint átlagosan hat másodpercenként következik be egy ütközés az érintett csillagok körül, és úgy vélik, hogy ez a rendkívül aktív időszak már tízmillió éve folyik.


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!