iPon Hírek

Útjára indult az új folyékony fémes CPU hűtő

Dátum | 2009. 12. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A dán Danamics első generációs folyékony fémötvözettel üzemelő processzorhűtője finoman szólva nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a gyártó mérnökei visszaültek a tervezőasztalokhoz és elkészítették a vállalat második generációs megoldását a témában. Az új, LMX névre keresztelt hűtőről már néhány hete beszámoltunk, ám most a Danamics végre bejelentette, hogy megkezdődött a termék szállítása, így az a kiválasztott viszonteladókon keresztül hamarosan világszerte kapható lesz.

VRM-R3
Az újdonság 158,2 x 170,5 x 90 mm-es méretekkel rendelkezik, súlya pedig 1180 gramm. A hűtő nikkelezett alumínium lamellákkal büszkélkedik, amelyeken két darab 120 mm-es átmérőjű ventilátor foglal helyet. A processzor által termelt hőt nikkelezett réz csövekben kereingő folyékony fém ötvözet juttatja el a talpazattól a lamellákhoz, a folyadékot elektromágneses pumpával keringetik csak úgy, mint az első generációs megoldás esetében.


Az LMX egy univerzális darab, ugyanis az Intel LGA-775/1156 é 1366-os, valamint az AMD Socket AM2/AM2+ és AM3-as processzoraihoz egyaránt alkalmazható. A gyártó most egy különleges akciót hirdetett: limitált példányszámban kerülnek forgalomba olyan csomagok, amelyekben a hűtőn és a hozzá tartozó két 120 mm-es ventilátoron kívül két további 120 mm-es légkeverő is helyet kap (Extra SilenX), amelyek ledes megvilágítással és rendkívül halk működéssel próbálnak a felhasználók kedvében járni.

Az új hűtő 159 euró körüli áron kerülhet forgalomba, a termék magyarországi forgalmazásával kapcsolatban egyelőre nem érkeztek információk. Az első tesztekre azért kíváncsiak leszünk, mint mindenki.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

35. oliba
2009.12.07. 15:27
Micsoda ajándék. 160€-s hűtőhöz +2 szar venti
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. LittleDemo...
2009.12.07. 15:43

mennyivel jobb ez mint a víz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Jasix
2009.12.07. 16:23
Damjanicsék agyában valami nem stimmel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Movolif
2009.12.07. 16:25
végülis 45-50.000 huf... hmm, mért érzem, hogy kissé elárazott a cucc
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Jasix
2009.12.07. 16:28
Damjanicsék agyában valami nem stimmel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. oliba
2009.12.07. 16:33
LittleDemon: rosszabb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. eff
2009.12.07. 16:38
Röpke 1.2 kg... csak egyszer kell véletlenül belerúgni a gépházba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. eff
2009.12.07. 16:43
Röpke 1.2 kg... csak egyszer kell véletlenül belerúgni a gépházba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. meszes
2009.12.07. 16:57
Nem semmi az ára.

Na de ez már tud turmixot is keverni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. prohlep
2009.12.07. 17:16
LittleDemon: mennyivel jobb ez mint a víz?

Amit az alábbiakban írok, az csak spekuláció, nem értek hozzá.

Víz/gőz hővezető képességéhez képest egy átlagos fém jobban vezet. Azt gyanítom, hogy arra spekulálhattak a tervezők, hogy a keringő víz/gőz esetén elsősorban csak maga a keringés vezeti el a hőt, mert mennél vastagabb a hőcső, annál inkább felmerülhet a kérdés, hogy miképp hasznosul a cső falától távolabbi rétegek. Áramló fémnél talán jobban lehet számítani arra, hogy az áramlás irányára merőlegesen, azaz a hőcső falától távolabbi rétegek irányába jobb a hőáramlás a jobb hővezetés által.

Az első, még sikertelen verziónál talán éppen az lehetett a gond, hogy ez az áramlás irányára merőleges befele irányú hővezetés talán nem is annyira fontos.

Sérült vizes hőcső nagyon gyengén vezet, mert csak a vékonyfalu rézcső marad játékban. De egy fémmel teli hőcsőnél ha le is áll az áramlás, azért mégiscsak ott van a fém, és annak hővezetése valamit szépít a baljós helyzeten.

Mindez csak laikus spekuláció a részemről.

A környezetemben még soha senkitől sem hallottam elromlott vizes hőcsőről. Ti is így vagytok? Tud valaki elromlott vizes hőcsőves esetről?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. vmi
2009.12.07. 17:40
[LINK]

Tessék ott a link..nem lett jobb semmivel sem az elsőnél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Alwares
2009.12.07. 18:03
Csak nehogy terminátorrá alakuljon Crysis-ozás közben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. TescoZsomi
2009.12.07. 18:04
A jóisten lehelete is keringhetne benne, a felület mérete/hőleadása akkor se lenne jobb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. _DiEGO_
2009.12.07. 18:56
egy i7 proc + ez a hűtő rá = anyegin csőd


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Flegeton
2009.12.07. 19:04
Megnéztem a teszteket.... most akkor Damiék csak gondoltak és kidobták a piacra. Le se tesztelték előtte?! A pudingot egyed előtte, mert rád rohad.
Mehet a szemétbe ennyiért. Pedig örültem volna egy alternatív megoldásnak. Lassan össze kell pakolnom egy vízhűtőrendszert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. LittleDemo... Flege...
2009.12.07. 19:15
flegeton tudod mit jelent a neved ?
am sztem semmi értelme ien drágán, ennyiböl egy alufelnit is rászerelhetsz, az ugyse melegszik fel hamar és még zaja sincs
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. gylovag
2009.12.07. 19:34
Ha csak 2x jobb lenne, mint ahogy 4-5x drágább esetleg megérné valakinek, csak hogy elmonhassa neki erre is volt pénze.

A gyártónál meg le kellene már állniuk a tudatmódosító szerekről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. pdx06
2009.12.07. 19:48
Nekem már ez az egész ventillátorosdi olyan régimódinak és elavultnak tűnik. Rengeteg port beszívnak, zajosak. Fel kellene már találni valami processzorra illeszkedő laposnégyzet alakú valamit, ami az eddigi ventillátorok tápcsatija helyére csatlakoztatva hűtene, mindenféle propeller nélkül
Az sem lenne utolsó ha egy pc nagysága kb akkora lenne mint egy WII. Valahogy már régimódinak tűnnek ezek a nagy gépházak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. vegyszer
2009.12.07. 20:14


ez megfelel?
passzív, tenyerestalpas, atomerőmű...
A neve fit-pc2. nagykár, hogy aranyárban...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Flegeton
2009.12.07. 20:54
LittleDemon: persze, én is olvastam irodalom könyv lábjegyzetet.
Flegeton – (Phlegethon) az alvilág egyik folyója a görög mitológiában.
Vagy esetleg van egy x nyelv ahol kis pöcst (?), de ez nem bisztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. pdx06
2009.12.07. 22:34
Nem rossz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. lajthabala...
2009.12.08. 12:05
pdx06: ott vannak a 12"-os notebookok: ha becsukod, nem sokkal nagyobb, mint a Wii. Ha leszeded a házát, és a procira teszel egy 2cm magas passziv réz bordát, akkor a dual core SULV-ket kényelmesen elviszi. Én még egy 1.8GHz-es Dothannal csináltam meg ezt, igaz, volt egy biztonségi ventillátor, de a hecc kedvéért megmértem, hogy mi lenne, ha nem forogna. Nem melegedett 75 fok fölé, ami mobilnál akkor teljesen jó volt még.

Asztali procikra ház nélkül szintén elég egy ilyen hőcsöves csoda lehúzott ventive, E6300-asom meghajtva télen 60-65 fok között járt, mellette HD4670-es Accelero S1-el, 90 fok alatt. A passzivitáshoz csak egy kis fantázia kell, meg aktivitás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. lajthabala...
2009.12.08. 12:20
prohlep

A hőcsövekben nem viz/vizgőz van, de a spekulációd jó lehet. Még annyival egésziteném ki, hogy a viz alapú folyadékhűtésnél talán abban jobb, hogy nagyobb az anyag hőkapacitása, igy egységnyi áramló tömeg adott hőmérsékletnövekedéssel több hőt tud elvinni, ezért nem kell olyan sokat, vagy olyan gyorsan forgatni.

De a hőcsőnél kevés jobb megoldást lehet találni, hiszen ott a hő nem a közvetitő hőmérsékletnövekedésére, hanem halmazállapot-változására "megy el", ami többszöröse annak a hőmennyiségnek, amennyiből az anyag a hideg felületi hőmérsékletről a meleg felületi hőmérsékletre melegithető.

Négyjegyű fügvénydeszkában meg lehet nézni a vizet, az alábbi adatokat bizonytalan forrásból olvastam:
Forráshő: 2.250.000 J/kg
Fajhő:4187 J / (kg * C)

Tehát ha 5-ről (csapviz hőmérséklete) 60-ra (processzor hőmérséklete) melegszik a viz, akkor grammonként kb 225 J-t vesz fel, másodpercenként 160W-ot, mig ha a 100 fokos procit 99 fokos vizzel csepegtetve, párologtatva hűtenénk, akkor grammonként 2.250 J-t vezetne el.

Mivel nem szeretnénk 100 fokos processzort, ezért olyan anyag (vagy olyan nyomás) van a hőcsövekben, ami 50-60 fok között forr. Ez alatt, főlött a hőcső alig hűt, alatta azért, mert az anyag nem forr, csak párolog, felette azért, mert ha a hideg felületen sem csapódik le a párája, akkor marad a vékony rézcső, meg a gáz hővezetése, egyikre sem biznék processzort...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. lajthabala...
2009.12.08. 12:37
prohlep

A hőcsövekben nem viz/vizgőz van, de a spekulációd jó lehet. Még annyival egésziteném ki, hogy a viz alapú folyadékhűtésnél talán abban jobb, hogy nagyobb az anyag hőkapacitása, igy egységnyi áramló tömeg adott hőmérsékletnövekedéssel több hőt tud elvinni, ezért nem kell olyan sokat, vagy olyan gyorsan forgatni.

De a hőcsőnél kevés jobb megoldást lehet találni, hiszen ott a hő nem a közvetitő hőmérsékletnövekedésére, hanem halmazállapot-változására "megy el", ami többszöröse annak a hőmennyiségnek, amennyiből az anyag a hideg felületi hőmérsékletről a meleg felületi hőmérsékletre melegithető.

Négyjegyű fügvénydeszkában meg lehet nézni a vizet, az alábbi adatokat bizonytalan forrásból olvastam:
Forráshő: 2.250.000 J/kg
Fajhő:4187 J / (kg * C)

Tehát ha 5-ről (csapviz hőmérséklete) 60-ra (processzor hőmérséklete) melegszik a viz, akkor grammonként kb 225 J-t vesz fel, másodpercenként 160W-ot, mig ha a 100 fokos procit 99 fokos vizzel csepegtetve, párologtatva hűtenénk, akkor grammonként 2.250 J-t vezetne el.

Mivel nem szeretnénk 100 fokos processzort, ezért olyan anyag (vagy olyan nyomás) van a hőcsövekben, ami 50-60 fok között forr. Ez alatt, főlött a hőcső alig hűt, alatta azért, mert az anyag nem forr, csak párolog, felette azért, mert ha a hideg felületen sem csapódik le a párája, akkor marad a vékony rézcső, meg a gáz hővezetése, egyikre sem biznék processzort...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. TescoZsomi
2009.12.08. 13:14
lajthabalazs: Pedig de. Méghozzá olyan nyomáson, hogy 45-50°C-on forrjon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. lajthabala...
2009.12.08. 14:36
Tényleg használnak vizet is, nem gondoltam volna, hiszen drágább a gyártás alacsony nyomáson. A Wikipedia-n és más forrásokban is a következő listát találtam:

Examples of such fluids include water, ethanol, acetone, sodium, or mercury.

Azért gondoltam, hogy nem viz, mert akik szétfűrészeltek már csövet, arról számoltak be, hogy nem találtak benne semmit. Ha viz lett volna benne, akkor azt azért megtlaálják még akkor is ha a felület hajszálcsöveiben van (vizes szivacs). Ha illékonyabb folyadék van benne, akkor az a fűrészelés közben szépen elpárolog, hiszen a környező levegőben 0%-os az adott gáz telitettsége, mig a viz nem párolog el, mert a szobában jellemzően 70-90%-os a páratartalom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. lajthabala...
2009.12.08. 14:38
És helyesbiteném a

"kb 225 J-t vesz fel, másodpercenként 160W-ot," Ez természetesen elirás, eredetileg 25-60 fokos tartományra becsültem, ami 160J, 160W, de aztán megnöveltem a tartományt, a 160-at pedig csak egy helyen javitottam ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. LittleDemo...
2009.12.08. 17:51
na most idehivjam a kémiatanárom ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Greathoof
2009.12.08. 19:36
Az előttem szólóknak mondanám, hogy a vízhűtésnél adalék anyagokat, és néha nem is vizet használnak, ha jól tudom.

A cikkről meg: inkább használnék /egyelőre/ viz hűtést (kb ugyanannyiba kerül), mint ezt a monstrumot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Veisinger
2009.12.08. 20:26
SilenX ventilátorok vannak rajta,az jó (tulajdonosa vagyok egynek). A hűtő viszont kaki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. sonkolysom...
2009.12.08. 21:10
Ezt a hűtőt Schwarzeneggernek csinálták? (Terminátor)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Movolif
2009.12.08. 22:07
Greathoof:

tulajdonképp a "folyadékhűtés" jobban illik a dologra mivel ioncserélt, algaölő szerrel kevert anyagok szoktak keringeni (amikben a közös minimum elvárás, hogy ne vezesse az áramot és ne poshadjon/algásodjon be/ne rakódjon le vízkő)

biztos van olyan aki télleg csapvízzel tölti fel a rendszerét, ő vszeg valamit félreértett, lehet megtévesztette közbeszédben elterjedt név: "VÍZhűtés"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. bul07
2009.12.09. 05:27
kel egy akvárium bele valamilyen folyadék ami nem vezeti az áramot(kinek mi szimpatikus) majd szépen beleengedni alaplapot tápegységet persze ventilátor csatlakozókat lehúzni és kész
van egy teljesen néma gépünk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Greathoof
2010.08.13. 03:27
@bul07
Hasonlót olvastam már régebben Tom's Hardwaren

@Movolif
Igen, folyadékhűtés pontosabb, de vízhűtésnek hívják attól függetlenül
Lábasnak sincs már lába, de az is lábas

Egyébként minek is írok már ide ? Senki nem fogja elolvasni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.26. 18:49
De, elfogják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!