iPon Hírek

Ütősnek ígérkezik az Archos 101 XS

Dátum | 2012. 08. 24.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Archos újdonsága bizony komoly fejtörést okozhat a nagyobb, konkurens gyártóknak. A gép mind a megjelenését, mind pedig a belsejét figyelembe véve egy nagyon kellemes eszköznek ígérkezik. Ráadásul, ahogy már megszokhattuk, itt sem lesz gond az árral.


A masina megalkotásakor kínosan figyeltek a fizikai paraméterekre. Mindössze 8 milliméterre emelkedik ki a síkból, ami 15 százalékkal jobb, mint a jelenlegi iPad, és a korábbi Archos modelleket is kenterbe veri. Az előlapra pontosan illeszkedik a védőtokja, amit erős mágnesek fognak rögzíteni. Ebben a védőtokban kapott helyet a teljes billentyűzet, és a hozzá tartozó állvány is. A tok a belezsúfolt technika ellenére, mindösszesen 5 milliméter vastag, így a tábla a burkolattal együtt sem éri el a 1,5 centit.


Az 101 név igen csak beszédes, de ez az Archosnál már megszokott. Az előlap tehát egy 10,1 hüvelykes megjelenítővel lesz ellátva, a felbontása 1280 x 800 képpontos, és az MVA technológiának köszönhetően rendkívül szélesek a betekintési szögei. Továbbá itt találjuk meg az egyetlen kamerát is, mely ismeretlen felbontással rendelkezik, ám a HD videohívásokra biztosan lehetőséget ad.

A tablet központjában egy OMAP 4470 lesz, amely a Texas Instruments legerősebb lapkája a jelenlegi felhozatalban. Ebben két 1,5 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A9-es mag van, a grafikus feladatokért pedig egy korszerű PowerVR SGX544-es egység felel. A SoC (System-on-Chip) mellett 1 GB-nyi rendszermemória, és 16 GB-nyi háttértár lesz. A tárhely persze még tovább is bővíthető, ehhez mindössze egy microSDC kártyára lesz szükségünk. Ennek a nyílását a kereten találjuk a micro USB és a mini HDMI csatlakozók társaságában.


A kapcsolati képességeit tekintve sajnos akadnak hiányosságok. Sem a HSDPA, sem pedig a GPS nem képviselteti magát a hátlap mögött, így be kell érnünk a 802.11b/g/n-es Wi-Fi-vel és a Bluetooth 4.0 modullal. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwichet futtató készülék 600 grammot nyom. A gyártó mérései szerint feltöltött állapotban 7 órán át videózhatunk, 40 órányit zenélhetünk és 10 órán át böngészhetünk interneten vele.



A megjelenésre elsőként Európában kerül majd sor várhatóan szeptember közepén, Angliában az ajánlott fogyasztói ára 299 font lesz.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. scsabee
2012.08.24. 15:07
inkább a nexus 7
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. somakb
2012.08.24. 15:39
Szimplán gyenge a vas, és még drága is... tipikus Archos... kínai belpiacos OEM gyártók boardjai saját házba, európai árakon. A Power VR SGX544 meg bizony nem épp egy erőgép...ugyanazt tudja teljesítményben kb mint az SGX540, annyi különbséggel, hogy lehet egymás mellé többet rakni belőle, ami itt viszont nem lesz, úgyhogy pont annyit fog tudni ez a tablet grafikus teljesítményben mint egy 2 éves Samsung Galaxy S telefon, mindezt HD felbontással nehezítve ... a mai Androidos játékok erősebb beállítások mellett (pl deadtrigger) falhoz szegezik... még az iPad2 be is duplamaggal ment az 1024*768-hoz...

Tettek volna akkor már bele, ha úgyis kínai oemektől válogatnak egy RK3066-os boardot abban legalább Mali 400MP került a maximális 4 magos kiszerelésben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jedi
2012.08.24. 17:28
Somakb ! Ez hogy tetszik ???

MyAudio 1016DCC

proci: Rockchip RK3066 2x 1600Mhz
VGA:Mali-400M4 Quad Core GPU(Cortex A9)
memória: 1GB DDR3
oprendszer : ICS
kijelző: 10” IPS Wide Kapacitív Multitouch 1280x768
belső tár: 16GB
aksi: 7200 mAh
egyéb: MicroSD, USB 2.0, HDMI, Wifi, Bluetooth, G-Sensor, 3G kompatibilis, Beépített mikrofon, Előlapi és hátlapi kamerák, Ultravékony kialakítás ( 8.5mm!!!!! ), Google Play, NetTV, 30GB ingyen online tárhely stb. stb

Már két napja tesztelgetem a kicsikét , és simán benne vagyok az első 10-be, akinek van ilyen per/pill kis hazánkban, mivel az elsők közt voltam akik megrendelték, és az elsők közt is kaptam meg. Mivel még kezdő vagyok tabletek terén, várnék pár jótanácsot mivel teszteljem ( progik, stb. )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. madcaptain
2012.08.24. 17:54
Ezt a ronda szürke belső keretet felejthetnék már el, az Archos a legcsúnyább tablet a legjobb áron címre pályázik még mindig.
Én a Myaudioból a 8 colos DCC-t néztem ki, de Edigital már nem árulja lol pedig most jelent meg...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. DemonDani
2012.08.24. 18:04
somakb

544 ugyan azt tudja mint az 540?

baromira el vagy tájolva! nézz utánna kérlek mielőtt valamit ennyire lealacsonyítasz

és ne száraz speckót keress hanem tesztet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. papi
2012.08.24. 18:50
Itt egy teszt. [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jedi
2012.08.24. 19:06
Lemértem a szépségem egy-két ismertebb teszt progival

MyAudio 1016DCC:
Quadrant standard: 3997
AnTuTu Benchmark: 8162
Linpack for Android (multi): 83.581mf/3.24sec.
Linpack for Android (single): 56.189mf/1.49 sec.
Smartbench 2012 Prod.: 2895
Smartbench 2012 Games: 2895

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!