iPon Hírek

Üzemidejével hódítana az Ainol új vitéze

Dátum | 2013. 07. 08.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az üzemidő kérdése minden hordozható masina esetében döntő fontosságú kéne legyen, de a gyártók mégsem szeretik erre fordítani a figyelmüket. Működőképes új akkumulátor technológiák alkalmazása nélkül ugyanis nehéz helyzetben vannak, így inkább csak eleresztik a fülük mellett a felhasználók erre vonatkozó kérdéseit, kéréseit.

Természetesen az Ainol sem dobbant semmilyen elképesztő újdonsággal, mindössze egy meglehetősen erős telep köré építették az Eternal névre keresztelt modellt. A neve jelentésével ellentétben azért az örökkévalóságig ez sem bírja: HD filmeket 12 órán át nézhetünk rajta, és a folyamatos internetezéstől sem adja meg magát 10 órán belül a töltést követően. Csodát tehát azért ettől sem kell várnunk, de vidáman veszi fel a versenyt a piac bármelyik alternatívájával töredékáron. Ezt a teljesítményt az alumínium hátlap mögé bújtatott 11000 mAh-s egységnek köszönheti, aminek megvan az az átka, hogy így a gép az átlagosnál kicsit nehezebb (688 gramm), és pengének sem hívható a 10,8 milliméteres vastagságával.

A gigantikus telepet leszámítva minden azon munkálkodik, hogy a szórakozásunknak mielőbb vége szakadjon. A 10,1 hüvelykes TFT megjelenítő nem a takarékos ligába tartozik, és az Actions ATM7029 chiptől sem kell sokat várni. Az előlapot kitöltő panel 1280 x 800-as felbontású és IPS technológiát alkalmaz a nagyobb fényerő és a szélesebb betekintési szögek eléréséért. A SoC négy 1 GHz-es órajelen munkálkodó Cortex-A7 magot vonultat fel (szemben az eredetileg a gyártó által hirdetett A9-cel), a grafikus feladatokat meg egy Vivante GC1000 Plusra bízza. A lapka mellé 2 GB-nyi rendszermemória került, míg a háttértár nem kevesebb, mint 16 GB-os méretet öltött – ráadásképpen még microSD helyet is kapunk. A kapcsolati képességei elég szerények a gépnek, a 802.11 b/g/n támogatású Wi-Fi mellett csak Bleutooth 2.0 modul tűnik fel a repertoárjában. A csatlakozókészlet terén valamivel jobb a helyzet, mert van mini-HDMI is az USB és a 3,5 mm-es jack mellett, és az OTG lehetőséget is támogatja USB-n.

Az Android 4.2 operációs rendszer lesz jelen az Ainol választékának legújabb tagján, és a Play Storet is gondtalanul eléri. Ez a Jelly Bean legutóbbi kiadása, és még extra tartalmakkal is felszerelték: van előre telepítve fájl- és feladatkezelő, valamint OfficeSuite irodai programcsomag is, így aztán nem lehet okunk panaszra. Két kamera van a fedélzeten, előre egy VGA megoldás került, mely a videócsevegések alkalmával fog munkába állni, hátul pedig egy autofókuszos 2.0 megapixeles egységet fedezhetünk fel. Az Ainol 10 Eternalt 190 dolláros árért cserébe tehetjük magunkévá, ami azért, ha a központi processzor egy kicsit lassú is, eléggé jó vételnek ígérkezik. A táblagép egyelőre csak fehérben vásárolható meg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. HeverAdam
2013.07.08. 20:10
És gondolom egyenlőre csak Kínában!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. davidrt
2013.07.08. 20:30
Nem szeretnék ünnep rontó lenni, de iPad 10 óra üzemidő, Macbook Air akár 12 óra üzemidő. Sony Vaio S sorozat 8 óra. Samsung estében is van 10 órás ultrabook. Ne írjunk már ilyet, hogy: "de a gyártók mégsem szeretik erre fordítani a figyelmüket."

PS:
Nem szeretnék háborút szítani Apple és Android/PC között, csak a cikk első mondatára reagáltam!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. badpad
2013.07.08. 20:58
de ezek nem is 190 dollárért tudják ezt az üzemidőt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Atesz1987
2013.07.08. 22:08
Azért 690 gramm, az elég sok... a vastagságról nem is beszélve. Akkor már majdnem inkább egy mini netbook.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. axe
2013.07.08. 22:42
ráadásul az ipadomban (3) nagyobb aksi van...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. axe
2013.07.08. 22:43
és én sem azér írtam, hogy a sok mindenttudó elkezdje lökni melyik miért jobb akinek apple van tudja miért szereti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. nemlehet
2013.07.08. 23:39
Persze LEHET ennél jobbat/szebbet gyártani, csak nem is ennyibe fog kerülni.Azért nem mindegy hogy mennyit fizetsz ki érte
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. KisDre
2013.07.09. 01:15
#nemlehet
Ez igaz de viszont én értem miért parázik itt mindenki, megtévesztő ugyan is a cikk címe. "Üzemidejével hódítana", miközben akkor inkább üzemidő+ár
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thedevelop...
2013.07.09. 06:47
Tekintettel arra, hogy a többi kínai tablettel kell versenyeznie, igenis képes a hódításra az üzemidejével.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Svindler
2013.07.09. 09:29
Üzemidő tekintetében főleg a mobiloknál siralmas a helyzet, de az is tény, hogy az olcsó tabletek is szeretnek az aksiidőn spórolni. A felsőbb kategóriákban már nincsenek gondok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!