iPon Hírek

Üzenetküldés neutrínókkal

Dátum | 2012. 03. 19.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Rochesteri Egyetem kutatói 240 méternyi tömör sziklán keresztül juttattak célba egy üzenetet egy neutrínónyaláb segítségével. A neutrínók kis tömegű, gyors és nagyon kevéssé reakcióképes részecskék, mivel csak gravitációs és gyenge kölcsönhatásokban vesznek részt. A gravitáció a részecskefizikában elhanyagolhatónak tekinthető, így gyakorlatilag a béta-bomlás az egyetlen interakciójuk az anyaggal. Ebből adódóan a neutrínók akadálytalanul hatolnak át mindenféle anyagon, akár egész bolygókon is. A kutatók egy ideje foglalkoznak a gondolattal, hogy ezen tulajdonságuk alkalmassá teheti a részecskéket kommunikációra is: segítségükkel üzeneteket lehetne küldeni például a Föld túloldalára, annak megkerülése nélkül.


A neutrínóüzenetek egyelőre meglehetősen költségesek. A kutatók a mostani kísérlet során a „neutrínó” szót továbbították binárisan kódolt formában ‒ az útnak indított a neutrínók egy nagy csoportja az jelentette az 1-et, ha nem történt kibocsátás, az a nullát.. A Fermilab 4 kilométer kerületű részecskegyorsítójában protonokat gyorsítottak nagy sebességre, majd szénnel ütköztették ezeket, magas intenzitású neutrínónyalábot hozva létre. A vevő szerepét a föld alatt elhelyezett MINERvA nevű öt tonnás detektort töltötte be, amely 10 milliárd neutrínóból mindössze egyet képes érzékelni, így nagyon nagyszámú részecskét kellett ráirányítani, hogy az üzenetet regisztrálni tudja.

A neutrínók útján történő kommunikáció még nagyon messze áll bármiféle gyakorlati alkalmazástól. De ahogy a kutatók is kiemelik, egy napon a részecskék nagyon jó alternatívái lehetnek a manapság használatos elektromágneses hullámoknak, mivel alig hat rájuk a gravitáció és egyáltalán nem befolyásolja őket a mágnesség.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. LoGA
2012.03.19. 14:01
Ez tetszik!

Van még mit kutatni azért, mert így csak a CERN és a Fermilab között lehet üzengetni (illetve még így sem pontos, mert ők küldenek, fogadni az a pár neutrínódetektor tud csak, ahogy a cikk is írja, meglehetősen gyenge hatékonysággal).

Annyi előnye van azért, hogy viszonylag nehéz lehallgatni az üzenetet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. felziusz
2012.03.19. 14:12
Az lesz pöpec amikor ilyen(/ilyesmi) technológiával a földmagon keresztül üzengetünk. Vagy csak a tengerentúllal alakítunk ki Gigabites kapcsolatot. (Vezetékek nélkül)

Remélem még megérem azt a kort.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. balikabo
2012.03.19. 15:01
Ezek a neutrínók egyre érdekesebbek, egyre több hírt hallani róluk, lassan az hogy atom, meg elektron, proton elenyésző fogalmak lesznek. Ez majdnem olyan mint aki tanul írni, vagy olvasni, egy kisgyerek számára az hogy mondjuk eltudja olvasni hogy APA hatalmas dolog, de egy 60 évesnek meg felsem tűnik hogy ezt tudja, így fejlődik a technológia. Anno hogy tudtam szövegszerkeztővel dolgozni, értettem egy kicsit a számítógéphez, stb.. azzal kitűntem mert keveseknek ment akkor.. Most meg az 5 éves is képes már böngészni a neten.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. asdsa
2012.03.19. 16:18
Offma se tud mindenki szöveet szerkeszteni)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. dmckayals
2012.03.19. 16:33
Az ilyen cikkekről mindig drága fősulis fizikatanárom, Sebestyén Dorottya jut eszembe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. vargabesz dmcka...
2012.03.21. 13:19
bakker nekem is ő volt a tanárom
de nekem az LCD-ről jut mindig eszembe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!