iPon Hírek

Valószínűleg tovább maradhat az XP

Dátum | 2008. 02. 10.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Két jelentős elemző cég is egyetért abban a kérdésben, hogy az XP-t legalább 2009-ig mindenképp meg kellene őriznie a Microsoftnak, így immár harmadszorra is kitolva annak a lezárási dátumát (amit eredetileg 2007. december 31-re terveztek, majd meghosszabbítottak 2008. június 30-ig). Richard Jones, a Burton Group igazgatóhelyettese szerint bármilyen operációs rendszer-váltás esetében legalább két éven át kell párhuzamosan futtatni a régi és az új rendszert, mert csak így lehet megfelelően kielégíteni a fogyasztói igényeket és ezáltal biztosítani a zökkenőmentes átállást.

Az XP tervezett utódjaként a Vista csak tavaly januárban bukkant fel a piacon, sokéves késéssel. Jones szerint ez súlyos hiba volt, amit csak tetézett az a rendkívül agresszív átállási időterv, amit a Microsoft megpróbált erővel lenyomni a fogyasztói torkán - akik pedig hét év alatt már nagyon is "hozzánőttek" az XP-hez. Az azonban, hogy a Vista késve jött ki, értelemszerűen a Microsoft hibája, nem pedig a fogyasztóé, ezért nyilván nem is az utóbbin kéne leverni a port, mutat rá Jones.

Michael Silver, a Gartner igazgatóhelyettese is alátámasztja Jones meglátásait; szerinte is "bölcs döntés lenne az XP megőrzése legalább 2008 végéig" - már csak azért is, hogy legyen idejük a különböző külsős cégeknek és szoftvergyártóknak is felzárkózni a Vistához, elsimítani a kompatibilitási problémákat és előállni a különböző termékek új, Vista alatt is működőképes változataival.

Maga a Microsoft nem döntött még az ügyben, de azt már megszellőztette, hogy a partnereitől és a nagyközönségtől érkezett visszajelzések alapján esetleg hajlandó lenne tovább kitolni az XP eladásokat. Al Gillen, az IDC igazgatóhelyettese ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy ilyesmire korábban is volt már példa, a Windows 2000 és az NT Workstation esetében is; azonban az XP híveinek azt tanácsolja, hogy a cél érdekében online petíciók helyett inkább egyenesen magát a Microsoftot nyaggassák a hivatalos csatornáin keresztül.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások