iPon Hírek

Változik a Windows megjelenési stratégiája?

Dátum | 2012. 08. 16.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Talán még sokan emlékszenek rá, hogy milyen sok idő telt el a Windows XP és a Windows Vista megjelenése között, valamint arra is, hogy Steve Ballmer akkoriban megígérte, hogy többé ilyen nem fordul elő. Úgy tűnik, hogy az ígéretet tényleg tett követte, hiszen azóta az új Windows kiadások megjelenése között nagyjából három év telik el. A jelek szerint a jövőben újabb változás várható: még kevesebbet kell majd várni az új kiadások érkezésére.

Ez persze nem jelenti azt, hogy évente új Windows jönne, inkább arról van szó, hogy a Microsoft stratégiát vált. A stratégiaváltás első lehetséges gyümölcsét Blue néven emlegetik a források – ezzel kapcsolatban még nincs tisztázva, hogy egyszerű szervizcsomagról, vagy új szolgáltatásokat felvonultató kiegészítő csomagról van-e szó. Jelenleg úgy tűnik, hogy a cég a nagy Windows kiadások helyett a jövőben inkább az Apple-éhez hasonló gyakorlatot folytat majd, azaz részkiadásokat dob piacra – ilyen részkiadás lehet a Blue is.

Az Apple a 2001 márciusában megjelent Mac OS X 10.0 óta nyolc főbb részkiadást készített a Maces operációs rendszerből, az egyes kiadások között pedig nagyjából 17 hónap telt el. Minden egyes részkiadás esetében érkeztek fontos, meghatározó szerepet betöltő újítások vagy néhány friss alkalmazás. Ezalatt az időtartam alatt a Windows kiadásokból összesen három érkezett – Windows XP, Windows Vista és Windows 7 – a negyedikre, a Windows 8 megjelenésére azonban még várni kell néhány hónapot. Érdekesség, hogy az elmúlt hetek folyamán már napvilágot látott olyan nyilatkozat Microsoft illetékesektől, amely a fenti gyakorlat bevezetésére enged következtetni – hogy mit hoz a jövő, azt majd idővel meglátjuk.

A Blue kódnévre keresztelt csomag várhatóan a következő év nyarán debütálhat – amennyiben ez tényleg így van, úgy rövidesen hivatalos forrásból is elkezdenek szivárogni az információk vele kapcsolatban. A Blue kódnevet korábban már mind az Azure fejlesztőcsapat, mind pedig az MSN fejlesztőcsapat használta.

Kíváncsian várjuk, mi van a rejtélyes kódnév mögött.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Gyurkov
2012.08.16. 15:58
Tehát mostantól nem lesz ingyenes Service Pack, hanem Windows 8.1; 8.2 stb, és megint le kell csengetni érte a 30/40 ropit, ravasz terv... szuper.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. madcaptain
2012.08.16. 16:22
Bakker csabi lelőtte a poént Szerintem csak nem tud majd akárki Windowst frissíteni, komolyabb védelmet raknak bele. 16K bites hardverkulcsos lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. I.Jozsef83
2012.08.16. 19:50
első lehetséges gyümölcsét Blue Intel alapú rendszerekhez

Blue
Orange
Red
Gold
stb

lehet hogy alap windóz elég baráti áron lesz éééés , de majd hogy tudjunk 3D gamekkel nyomulni , megkell venni a Red csomagott hozzá ...Aki csak otthoni munkára akarja és net valamnt free alkalmazások - övék a Blue csomag . Vállalatoknak szükséges a Gold csomag míg Professionális célra a Platinum csomag , és könyvelőknek stb a Bronze csomag , diákoknak a Pink csomag , és így tovább Persze árak nagyon eltérőek lesznek , mindenhez hardverkulcs lesz egyéni , vagy társas megosztással ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jozsefm
2012.08.16. 20:11
Kíváncsian várjuk, mi van a rejtélyes kódnév mögött.

Az alternatív mentőcsomag, a Win8 buktájára...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dobko
2012.08.17. 14:47
@I.Jozsef83: Eddig is így volt nagyjából, csak win7 professional, ultimate, stb...

Átneveznek pár dolgot, kicsit másként adják el, több profit reményében, csak azt tudnám, hogy menyi lóvé kell még ezeknek... Mondjuk a Google se jobb, ők magukénak akarnak mindent.

Win 8 is kb egy átírt win 7, egy két extrával, kap egy új kezelőfelületet, oszt csókolom, eladják ugyan azt kicsit átalakítva. OK, hogy most ez támogatja majd az arm procikat, meg stb, de szerintem ha nagyon akarnák a win 7 re is kiadhatnának egy szerviz csomagot némi plusz pénzért cserébe. Ja, hogy ez lesz a blue és társai??? ááááááááááááááááááááááá megvilágosodtam.... DDD

Remélem ahhoz, hogy netezni lehessen, nem kell majd húsz csomagot felrakni külön...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!