iPon Hírek

Valve leépítések: Mi csak ne találgassunk

Dátum | 2013. 02. 15.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Már jó ideje keringenek pletykák leépítésekről a Steam és a Half-Life sorozat atyáinak háza táján. A GamaSutra szépen össze is gyűjtötte a részleteket, beleértve a dolgozók listáját is, illetve azokat, akik eltűntek róla. Az elbocsátottak között ott van az üzleti fejlesztésért felelős igazgató, néhány volt Weta animátor (egy közülük az Industrial Light and Magicnél is dolgozott), egy játékteszt vezető és egy MI programozó, aki 2002 óta dolgozott a cégnél. A listáról eltűnt Jeri Ellsworth is, aki egy érdekes hardver projektet vezetett, melyről már korábban beszámoltunk. A hölgy már a Twitterén is megerősítette, hogy lapátra került. Az elbocsátások között nehéz bármilyen összefüggést találni, bár állítások szerint komoly érvágást jelentenek. Rebesgetik, hogy nagy felülvizsgálat volt a cégnél és nagy döntések születtek, amik összesen 25 ember elbocsátásában kulminálódtak. A nagy felhajtás és pletykaáradat elérte Gabe Newellt is, aki meglepő módon reagált, igaz, hárító módon: "Nem, nem lövünk le egyetlen projektet sem. Nem, nem változtatunk a prioritásainkon vagy a projekteken amiket megbeszéltünk. Nem, ez nem a Steam és Linux hardverekről vagy a {játék neve}-ról szól. Nem fogjuk senkivel megvitatni, hogy ki vagy ki nem dolgozik a Valve-nál." A játékipar kemény üzlet, még egy olyan cég sem érezheti magát biztonságban, mint a Valve. Mi azért reméljük, hogy nincsenek bajban.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. shaddam
2013.02.17. 14:46
Sose lesz Half life 3. Sose
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. VAjZY
2013.02.17. 16:04
Azt viszont elismerhetné, hogy taplóság, amit a HL-val csinálnak. Vallják be, hogy balfaszok vagy hogy tanácstalanok vagy, hogy annyira kemény lesz, hogy kell az idő, akármi, de ezek a hárító dumák...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. CyberPunk6...
2013.02.17. 17:08
Már a hl3 körül is kialakult az a helyzet, amikor a legokosabb döntés törölni a projektet, mert itt nem lehet megfelelni az elvárásoknak. Persze sokan megveszik, és emiatt akkor is ki fogják adni, de nagy hiba lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. peti198706...
2013.02.17. 22:10
Nyugi meg, a Valve filmre készül Ha már láthatóan a Weta Workshop meg jelent tuti lehet számítani ilyesmi megnyilvánulásra felőlük
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. balikabo
2013.02.18. 11:08
Jah és 5 év után sikerült kiadniuk egy patch-et HL1, cs1.6-ra és syinte totál el..ták az egészet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!