iPon Hírek

Vasember páncéljához hasonló öltözetet kaphatnak a jövő katonái

Dátum | 2013. 10. 13.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Vasember öltözetéhez hasonló páncélzatot fejlesztenek az Egyesült Államok hadseregének különleges egységei számára az MIT kutatói. A TALOS névre keresztelt könnyített taktikai védőruhát bevallottan Tony Stark páncéljai ihlették, és ezekhez hasonlóan különleges képességekkel ruházzák fel viselőjüket: az öltözetben a katonák bármikor aktiválhatják az éjjellátó módot, a beépített hidraulikus motorok révén saját fizikai erejüket meghaladó nehézségű tárgyak mozgatására is képesek lesznek, ráadásul a ruha a lövedékektől és az egyéb sérülések többségétől is megvédi őket. Az egyelőre a tervezés kezdeti stádiumában levő, nanotechnológián alapuló öltözék számítógépes rendszerének köszönhetőn azonnal alkalmazkodik majd a változó külső körülményekhez is, például a hőmérsékletnek megfelelően hűti vagy melegíti viselőjét, és közben persze folyamatosan monitorozza a szívműködést és a szervezet vízháztartását, szükség esetén gondoskodva a folyadékutánpótlásról, illetve az oxigénellátásról is.

A TALOS fizikai behatások elleni védelmi funkcióit egy speciális, folyékony anyagú páncélréteg biztosítja majd, amely elektromos vagy mágneses hatásra ezredmásodpercek alatt képes megszilárdulni, és veszély esetén megóvni viselője testi épségét. Gareth McKinley 2002 óta dolgozik a folyékony páncélon, amelyben elmondása szerint a legújabb nanotechnológiai fejlesztések párosulnak egy kevlárhoz hasonlóan könnyű, ugyanakkor gyakorlatilag elnyűhetetlen anyaggal. A páncélzatból persze nem fog hiányozni a sisakba épített kijelző sem, amelyen a keresztül a jövő szuperkatonája egyrészt folyamatosan értesülhet saját és környezete állapotáról, illetve kommunikálhat a küldetés irányítóival is. Mint már említettük, a projekt egyelőre nagyon kezdetleges stádiumban van, így azt egyelőre nem tudni, hogy mikorra lesz belőle valami.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

50. mainframe
2013.10.13. 08:44
Ez kevésbé az Iron Man-ruhára, inkább a Crysis-ban lévőre hasonlít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Asagrim
2013.10.13. 09:16
"A TALOS névre keresztelt könnyített taktikai védőruhát bevallottan Tony Stark páncéljai ihlették, ..."

Innentől tökmindegy hogy más szerint mire hasonlít jobban (szerintem is Crysis), Iron Man adta az ötletet akkor is.

Jools

"saját fizikai erejüket meghaladó tárgyak mozgatására"

Ez a mondatrész nekem sántít. Szövegkörnyezetből kiragadva azt jelenti, hogy náluknál erősebb tárgyak mozgatására, de arról lenne szó, hogy olyan nehéz tárgyak mozgatására, amit egyedül nem tudnának mozgatni. Javaslat: saját fizikai erejüket meghaladó nehézségű tárgyak mozgatására. Így már benne van az az attribútuma a tárgynak, ami meghaladja a fizikai erőt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. csontraket
2013.10.13. 09:52
nagyon durva hogy idáig eljutott a technológia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Asagrim csont...
2013.10.13. 09:59
Ezek amiket egybe akarnak gyúrni külön-külön projektként már léteztek van amelyikről 98-ban hallottam először (pl a folyadékkal töltött szivacsos, kinetikus energiára szilárduló testpáncél).

Nem azt mondom, hogy egyszerű LEGO-zás, de nem nulláról készül a projekt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. YellowFlas...
2013.10.13. 10:06
Éppen tegnap este néztem meg a Vasember 3-at. Film közben azon agyaltam, hogy vajon mikor jönnek ki a hadseregnél az ilyesmi páncélok, erre most meg itt van róla a cikk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. tervin
2013.10.13. 10:56
Én már régóta gondolom, előbb utóbb minden emberen állandóan lesz valamilyen bioruha.Amilyen puhányak-sérülékenyek vagyunk, kell hogy védjen, és ellátson erősítsen valami.
Hasonlóan gondolom, hogy most a kocsik lesznek vezető nélküliek-önállóak, később talán az utazás is megszünhet, mert mindegy hogy ott vagyunk, vagy gondoljuk hogy ott vagyunk,a technológia vívmányai miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Asagrim tervi...
2013.10.13. 11:11
A virtuális környezetet, vagy egy ember virtuális jelenlétét leképező technológiák még annyira gyerekcipőben járnak, hogy még egy jó ideig a minél hatékonyabb helyváltoztatás megvalósítása lesz a cél, nem annak a fokozatos leváltása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. DogTheDog
2013.10.13. 11:23
Es hol a jetpack?????
Azt igertek lesz jetpack!
A tervrajzokon szereplo fenycsikok a ruhan pedig szinten nem kerultek bemutatasra,pedig azok mutatjak a katona HP-jat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. 0rigami
2013.10.13. 11:27
Szvsz jó, ha az itt leírtak fele igaz lesz... szokásos csúsztatás, mert értelem szerűen nem fogják kiadni a cucc "specifikációit". Számomra már az nagy bravúr lenne, ha az egész test golyóállóságát meg tudnák oldani különösebb mozgásgátló tényezők nélkül. Meg persze a spec szemüveg, mert ilyesmi már mostanság is elérhető.
A többi sci-fi, gondoljatok csak bele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. DogTheDog
2013.10.13. 11:27
Asagrim,figyu,ezt csak az anti grav DLC letoltese es installalasa utan tudjak a katonak alkalmazni.De csak a 2.12.003-as patch-ig,mert az uj betaban mar utkozik a funkcio es az urulek elszivo pumpa biomotorja,igy nehanyan az emeleskor nem a cel tartgyat mozgattak,hanem felig mar hamburgerre alakitott fekaliat pumpalta a megzavarodott rendszer a kozvetlenul mellettuk allo arcaba NFC-n at.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Asagrim DogTh...
2013.10.13. 11:37
Nem tartom mulatságosnak, az MIT nem foglalkozik komolytalan dolgokkal, így ez sem az.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Radon
2013.10.13. 11:39
Total nem vasember kinézet, mégis mindenki felkapta a fejét amikor megemlítik a vasembert. Ez a marketing. Mert ugye hányan néznék meg, ha azt mondanák Boros-Szikszai könyvborító ihlette meg őket. Különben sem repül, nem is lő ki magából rakétákat, meg hát kicsit kellemetlen lenne a viselője számára, ha egy 2-3kW -os teljesítményű radar lenne beleépítve. Szóval röhej, hogy valakik így hívják fel magukra a figyelmet.

Egyébként ennek a ruhának az összetevői megvannak. Folyadék alapú, mechanikai hatásra azonnal szilárduló ballisztikai mellényt az oroszok is készítettek, exoskeletonnal Japántól elkezdve az összes fejlettebb államban kísérleteznek, az meg, hogy van benne egy számítógép... húha, lassan már mindenben van valahol egy processzor.

Ami a vasember védőruháját illeti. Nos az elérhetetlen álom marad hosszú évtizedekig, mivel egy olyan energiasűrűségű erőforrás, ami elférne egy személyi páncélon, és amivel olyan virtuózan reptetni lehetne azt a másfél-két mázsát... lehet, hogy sohasem lesz? (jetpack nemigazán ugyanaz)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. DogTheDog
2013.10.13. 11:56
Nem foglalkozik komolytalan dolgokkal?
Nem,hanem tokeletes gyilkologepek kifejlesztesen munkalkodik,meg szerencse,nem?
Persze majd most jon a szokasos alszent valasz,hogy ezt masra is lehet hasznalni,igen,de nem fogjak.
Barmelyik gagyi videojatek ertelemesebb mint a hadero fejlesztese.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Asagrim DogTh...
2013.10.13. 12:00
Értem én, hogy a tudatlanságot meg a hozzá nem értést humorba burkolni a legcélszerűbb ... nettó baromság, hogy az MIT csak a hadseregnek dolgozik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Szefmester
2013.10.13. 12:14
Vajon próbáltak már készíteni force feedback visszacsatolású távirányított harci robotot készíteni? Kiskatona bemászik a hidraulikákkal mozgatott eszközbe, az avatárja meg sétál ide oda, és lő.

Amúgy én meg azt várom mikor kezdik elfelejteni ezeket a páncélokat teljesen, és lépnek ismét egy kategóriát a fegyverek. A fegyverek egy idő után olyan erősek és hatékonyak lesznek hogy a páncél már több hátrányt fog adni mint előnyt, és akkor csere jön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Stark
2013.10.13. 12:15
Hé, nem engedtem meg nekik hogy lemásolják a kütyüimet :Đ
Viccet félretéve, szerintem is inkább Crysis-os a cucc.
Érdekes az biztos, ha lesz nekik ilyen is, legalább még hatékonyabban terjeszthetik majd a demokráciát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. DogTheDog Asagr...
2013.10.13. 12:22
Ilyenkor nem moderold magad,mert valaki eppen vicces kedveben van,te meg osztod,hogy tudatlan?
Persze te forditokent rohadtul hozzaerto lehetsz,biztos forditottal mar valamit,amiben irtak rola.
Az persze elhanyagolhato,hogy huszoneveskent olyan savanyuan okoskodo vagy,mint egy megtort hatvan eves.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. enisherpa
2013.10.13. 12:38
A technika fejlődésével előbb-utóbb pici robotokra bízzák majd a csatákat. Már lehet kapni 100 gramm alatti kis helikoptert. A nagy brutális harci járműveknél sokkal hatékonyabb a sok kicsi.
Egy tank árából lehet gyártani tízezer kis helikoptert, ami bombát vagy vegyi fegyvert cipel.
A nagy járművek csak a célterületre juttatáshoz kellenek majd. A sok kicsi robotmoszkitó, felderítő hernyó és egyéb dög ellen nem hatásos a nehézfegyverzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Balucsek enish...
2013.10.13. 13:28
enisherpa: mindennek megvan az ellenfele... Pl a kis robot kütyük egy-egy embert lehet, hogy ártalmatlanítanak, de már egy 2 VH-s tankkal sem bírnának elbánni, egy modern harckocsiról nem is beszélve, egyszerűen nem lehet elég robbanószert beletuszkolni. És igaz hogy nehéz magát a kis robotot lecsapni, egy nagy döggel, de a kis robotot nehéz pl levédeni az elektromágneses behatások, vagy akár csak az egyéb káros környezeti hatásoktól...
Amúgy már látom magam előtt, hogy a folyékony páncélba öltözött katonák mögé odalopakodik valaki egy elemes sokkolóval és az elektromos áram hatására kővé merevedve zuhan a földre
vagy ha mágnese tér hatására szilárdul meg akkor akkor a neodymium mágnes hozzávágják és kész is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Asagrim DogTh...
2013.10.13. 13:34
Más viccelődni és más gúnyolódni, az egyéb fórumtémákban mostanában tanúsított kötekedő hozzáállásod alapján pedig nem kérdés, hogy az aki olvas téged melyikre asszociál a kettőből először.

Amúgy ha már fordítás, meg MIT meg hadsereg, képzeld el, hogy nem a munkavállaló dönti el hogy mit csinál a szakterületén belül, hanem az dönti el aki a pénzt adja hozzá. Ha jelenleg éppen a hadsereg pénzeli őket, akkor nekik kell dolgozniuk. Én is már fordítottam olyan szöveget aminek a tartalmával nem értettem egyet, de nem az én dolgom elbírálni, én csak elvégzem a feladatot amiért fizetnek, ennyi.

Az meg már teljesen értelmetlen számomra, hogy emberi élet kioltására alkalmas eszköznek semmi köze ehhez ami a cikkben van, tehát gőzöm nincs hogyan jutott ez eszedbe, pont az emberéletek megőrzése a cél itt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Balucsek
2013.10.13. 14:15
Asagrim: azért ami védelmet ad az veszélyt is jelent mindenki másra. Nem véletlen hogy itthon elvileg nem lehet csakúgy golyóálló mellényt tartani/hordani. De pl 95-ben volt amikor az amcsiknál egy veterán katona lenyúlt egy tankot és a fél várost romba döntötte vele, mert egyszerűen a rendőrség nem tudott ellene mit tenni. Amíg csak fegyvere van valakinek addig ugyan olyan védtelen, mint bárki más, akinek van fegyvere ugyan úgy letudja szedni, de amint már védelmet is összeszed akkor már megállíthatatlanná válhat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Jools Asagr...
2013.10.13. 14:25
Asagrim: Köszi, így valóban precízebb, javítottam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Asagrim Baluc...
2013.10.13. 14:33
Hát nézd, ez is egy szempont, meg az is, hogy ennyi cuccal magán már jelentősen lecsökkenik egy ember mozgékonysága, tehát nem feltétlenül "hatékonyabb gyilkos" az így felvértezett katona.

Jools: Nincs mit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. LechooEdy
2013.10.13. 14:34
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ez a páncél egy AK-hoz hasonló, méretű lövedéknek ellenálljon úgy, hogy a viselője ne szédülne bele. Nagyon jónak kell lennie annak a folyékony armornak. Egyébként tuti, hogy már több éve használnak ilyeneket, már a Skeleton is vagy 6 éve is adtak hírt. Nyilván a titkos hiper fejlett páncélokról majd valamikor 5-10 év múlva mutogatnak majd videókat.

Balucsek Az a tankos alak nem ráment egy beton útelválasztóra és úgy sikerült magát megakasztani? Ha jól emlékszem saját hibájából. Persze lőni nem lőtt, "csak ment egy kört."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. raiden
2013.10.13. 15:05
amely elektromos vagy mágneses hatásra ezredmásodpercek alatt képes megszilárdulni

ez eléggé kardinális része lesz a történetnek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Balucsek Lecho...
2013.10.13. 15:07
Jah, ha minden igaz, leakarta dönteni a felüljárót, de az már túl nagy falat volt. Ha ott nem ugranak rá a rendőrök a tankra és lövik le (vagy bezárta volna belülről) akkor még egy jó darabig ellettek volna vele...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. hans648
2013.10.13. 15:15
Talán még az hiányzik, hogy tudja változtatni a színét az éppen aktuális körülményekhez, hogy jobban elrejtse a viselőjét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Phantomstr...
2013.10.13. 17:09
Asagrim: Nyilván, ha jeleöntősen rontja a viselője mozgékonyságát és ezzel túlélési esélyeit is, nem fogják rendszeresíteni. Más kérdés, hogy ez ellen majd nagyobb kaliberű lőszereket fognak használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Asagrim Phant...
2013.10.13. 17:20
Nem is feltételeztem hogy jelentősen rontaná, csak arra akartam kilyukadni, hogy attól mert jobban van védve (=tovább marad életben), még nem feltétlenül válik jobb gyilkológéppé egy katona, mert a plusz védelemnek vannak negatív velejárói is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. zsolt200
2013.10.13. 18:00
Mivel leírták hogy erősebb lesz a ruha viselője így gondolom ebben motorok vannak, így a mozgékonyságából nem hogy veszt de még sokkal gyorsabb is lesz. Úgy képzelem el mint a G.I. Joe-ban:[LINK] Én inkább arra lennék kíváncsi hogy mi az energiaforrása?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Asagrim zsolt...
2013.10.13. 18:07
A mozgékonyság nem egyenlő a gyorsasággal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. zsolt200 Asagr...
2013.10.13. 18:17
Mondjuk ja, biztos nem fognak nyújtógyakorlatokat csinálni benne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Balucsek Asagr...
2013.10.13. 21:02
Feltételezem valamilyen exocsontváz biztosítja a plusz erőt és mozgékonyságot arról már korábban voltak hírek, hogy elég jó irányba haladtak a fejlesztések. Asszem kb 60 kilóval terhelve is jól bírták vele a nehéz terepen haladást csak nem bírta sokáig energiával és a plusz súly jelentős részét az akksik adták
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Rotyoka
2013.10.13. 21:35
Iron Crysis suit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. TJZ83
2013.10.13. 21:52
Hmm nagyon izgalmas kutatás ez.
De... Ez is azt bizonyítja, hogy az amerikai kormány és hadsereg paranoiája olyan mértékű pénzeket emészt fel, hogy az már borzalom.
Minek ez? Inkább arra fordítsák az energiát és pénzt, hogy ne legyen ilyen dolgokra szükség.
Először Iron Man, vagy nano-suit, utána Robotzsaru, ha az nem válik be, akkor meg jönnek a Gundam-ek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. FRK
2013.10.13. 21:52
Élelmiszersegély védelmezésére/osztására kiválóan alkalmas lenne. Védelmet nyújt, ha támadás éri a szállítmányt, a plusz erő meg jól jön a rakodásnál. Ha sikerül extrém hővel szemben is ellenállóvá tenni, tűzoltóknál is lehetne használni, 1 speciális tűzoltó bemegy és kimenti a törmelék alatt rekedteket, míg a páncél megvédi a hőtől. Zavargásoknál, helyszínbiztosításnál a rendőröknek is jól jöhet, segít visszatartani a tömeget és megvédi a viselőt a kövek, molotov koktélok és egyéb sérülést okozó tárgyaktól. Bőven lenne felhasználási terület.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. tomson
2013.10.13. 22:54
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Humbuk
2013.10.13. 23:15
Már csak egy Predator-os hörgés kellett volna amikor betöri az ajtót

Az ötlet jó, nem egyedi, értelme van? Nem biztos.
Én az ilyen taktikai ruhákat az űrruhákkal kombinálnám és inkább használnám a földön kívül (más égitesteken).
A legnagyobb probléma az energia, minden mást szinte már megoldottak. Az exo-skeleton is műxik, páncélt tudnak csinálni, mi kell még?
Nem félek az ilyen cuccok tömeges elterjedésétől a hadseregben, a katonák egy részét nem véletlen tekintik fogyó eszköznek. Sajnos az emberi élet manapság már nem sokat ér.
Azonban ahogy tudatosan mérgezik a társadalmat, úgy az emberek ritkitása alól a katonák sem kivételek.

Azért elsősorban a különleges erőknek tervezik ezt, mert ott már a tapasztalat és tudás, kiképzés, olyan horror pénzeket visz el, hogy muszály a befektetésüket megóvni.

Egyszer csinálok majd magamnak én is Talán még energiaforrást is tervezek ha végül energetikus leszek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. zsolt200
2013.10.13. 23:40
Végignéztem egy csomó videót az exosketonokról, de különösebben használható egyiksem volt szerintem. Olyat megnéznék hogy felkapnak vele egy autót vagy hogy mekkorát lehet vele ugrani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csabi02
2013.10.14. 07:34
Azt is megnézném,hogy ha AK-47 el ráengednek 1-2tár acélmagvas lőszert akkor mi marad belőle,mert az 1coll-os(2,54cm) acélon kívűl mindenen átmegy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. FRK
2013.10.14. 08:12
Ha már mókázunk, akkor egy .50 BMG kaliberű rombolópuskával tegyük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. homeware
2013.10.14. 09:38
Csak nekem jutott eszembe a HALO/Master Chieft? Amúgy sosem játszottam végig, de akkor is az ugrik be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. csabi02
2013.10.14. 10:25
FRK:
mókázunk,de az AK-47 igen közkedvelt és elterjedt gépkarabély amit sok amcsi ellenfél használ pl.: terroristák,szabadság harcosok,lázadók...(sok családban is +található)
Én elképzeltem ahogyan a képen látható,napszemüveges buzeráns tűzharcba keveredik és AK-47 el lehegesztik róla a ruhát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. magerg
2013.10.14. 11:13
Mekkora kamu ez a CGI videó!
Ha ruhát nem is üti át az AK-lövedék, azért a mozgási energiája nem fog elpárologni.
Lehet hogy a ruhában lévő folyadék az ütközés nagyját elvezeti, de kétlem hogy semmi hatása ne lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. FRK
2013.10.14. 11:14
Tény, hogy egy tárnyi 7,62x39 wolfram-karbid keményfémmagvas lőszer után a mosolya nem lenne őszinte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Cona FRK
2013.10.14. 13:10
Sziasztok!
Szép és jó dolog a páncél de ha tankkal lövik szegény katonát tippeljetek mi lesz belőle.
Inkább energia páncélt találjanak ki amik a filmekbe látni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. zsolt200 Cona
2013.10.14. 13:29
Adjál nekik energiát azt megcsinálják!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Cpt.Schoss...
2013.10.14. 14:10
Idővel ez is olyan lesz mint a harckocsiknál. Ott is a páncélátütő erő mindig versenyben volt a páncélzattal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. palacsa
2013.10.14. 16:12
ez kb ugyanolyan hír az MIT-től, hogy olyan szoftveren dolgoznak, ami magától ír programokat csupán be kell majd diktálni hogy milyen programot akar az illető... az ilyenre kicsit is jártas személy a témában nem mondhatja azt hogy komoly lenne.
különben a pascal nyelv létrehozását is ez ihlette
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lazahunter
2013.10.15. 09:50
jó lesz ez a szuper könnyű szuper ruha ... csak majd a hátizsák méretű aksi kicsit nehezíti a mozgást
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!