iPon Hírek

Véget ér a mobiltöltőkáosz

Dátum | 2010. 12. 29.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A jövő év első hónapjaiban megjelenhetnek az univerzális mobiltelefonok, illetve mobiltöltők az európai piacon - áll az Európai Bizottság tegnap kiadott közleményében. Ez elsősorban azt tudatja, hogy hozzáférhetővé váltak azok az európai szabványügyi testületek által kidolgozott egységes standardok, amelyek alapján el lehet kezdeni a közös töltővel kompatibilis mobilkészülékek gyártását. A közös kiegészítő egységeket a számítógéphez csatlakoztatható mobiloknál lehet majd használni - a meglevő mobilok töltőinél még marad a mostani káosz -, miután a világ 14 vezető készülékgyártója az ezekhez szükséges töltők harmonizálásáról állapodott meg 2009 nyarán. A szakma várakozásai szerint két éven belül ezek a mobilinternetezésre is használható telefonok uralják majd a piacot. Az egységes töltő könnyebbé teszi a fogyasztók életét, csökkenti a hulladékok mennyiségét és hasznot jelent a cégeknek is - hangsúlyozta közleményében Antonio Tajani ipari és vállalkozásügyi biztos -, ez igazán egy olyan helyzet, amelyben mindenki nyer. Most már az iparon a sor - tette hozzá az olasz uniós biztos -, hogy megmutassa elkötelezettségét az univerzális töltőkhöz alkalmas mobilok értékesítése mellett.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. JuanDebrec...
2010.12.29. 23:50
Már 10 éve meg kellett volna hozni ezt a döntést....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. jozsefm
2010.12.29. 23:59
Na végre, ez legalább értelmes és jó dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. MassKilla
2010.12.30. 00:26
de legalább ez már fix...a következő telefonom már ilyen lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. axe
2010.12.30. 01:00
első napi.hu-s hír amit értelmesnek találtam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. pjszilard
2010.12.30. 01:10
A F1 ben bevezetett uzemanyagtoltesi modot is szabvanyositottak, jelenleg csak a versenypalyakon van toltoallomas, de varjak az uj modellek atallasat az uj rendszerre. A hirek szerint az elso ilyen auto Smart lesz amit igy 1.17mp alatt lehet feltolteni (ha teljesen ures a tank).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. dlaccc
2010.12.30. 01:13
Hát nem kapkodták el ezt az ésszerű döntést, de hát így megy ez az élet sok terén...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. pjszilard
2010.12.30. 01:14
Itt az ido, hogy elkezdjem boviteni a repuloautogarazsomat ezzel osztonozve a tomeggyartast.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. pjszilard
2010.12.30. 01:18
Ez a cikk akkor arrol szol, hogy minden okosabb telefonhoz adnak agy USB kabelt a tolto helyett?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. gebana
2010.12.30. 02:24
azthittem 2001 van, de mégse.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Tom7081086...
2010.12.30. 08:26
JuanDebrecen" - Egyetértek. Nem most kellene itt innoavatívizálni, hanem már rég kezdeményezni kellett volna egy ilyen ésszerű ötletet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Kajafun
2010.12.30. 08:58
Már bocsánat de az egész egy kazal hülyeség a köbön! Mit kell itt szabványosítgatni meg pénzt kidobni ha én már 4éve a hp smartphone-om töltőjével tölthettem a mio p550m PDA-mat?
Egyszerű a képlet, mini USB dugót kellene tenni minden készülékre és kész!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. danikollar
2010.12.30. 09:41
Már most is a legtöbb készüléken micro USB csatlakozó van a töltésre és az adatkábelre, előtte meg sok használt mini USB-t is, nem tudom mi ezen az újdonság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. jozsefm danik...
2010.12.30. 09:56
Gondolom az ,hogy ezek után minden készüléken lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kosi
2010.12.30. 10:55
Az a baj hogy hiába van micro usb minden telón, az én nokiám pl olyan szemétül van megcsinálva, hogy tölteni nem lehet azon keresztül...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm kosi
2010.12.30. 10:56
Nekem is van olyan,csak adatátvitelre jó töltésre nem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. elnokur
2010.12.30. 10:58
ezt a szabványosítást ki lehetne terjeszteni a fényképezőgépekre is
az egyiken mini a másikon micro USB van! és a többi számítógéphez csatlakoztatható kütyüre! áruljanak mindent adatkábel és töltő nélkül! kicsit olcsóbb lenne, és a környezetet sem károsítanánk vele a fogyasztói társadalomban!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. elnokur
2010.12.30. 11:01
az én mobilomhoz kaptam egy micro USB kábelt meg egy olyan 10 cm-s hálózati töltő, aminek a végébe lehet dugni az adatkábelt ha nem laptopra teszem tölteni

vegyél androidos telefont!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Nyick
2010.12.30. 11:42
Ha bevezetik remélem olyan lesz ami még egy készüléken sincs, valami teljesen új, és így mindenki dobhatja ki azt, amilye van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Ipadnak
2010.12.30. 12:18
Vásárlók aztán jól járnak... ugyanannyiért fogják adni a töltőt mint eddig, csak nekik sokkal olcsóbb lesz. Ez is csak a szemét gazdagokat pumpálja tovább pénzzel. Mi meg örüljünk, mint a hülyék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm Ipadn...
2010.12.30. 12:37
De nem kell minden telefonhoz ujat venni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Ipadnak
2010.12.30. 13:33
Megoldják majd azt is gyengébb minőségű töltőkkel, ne félj...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zsohi
2010.12.30. 14:37
danikollar - Igy igaz.

Nyick - Meg lennek lepodve ha nem a micro usb-t hasznalnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!