iPon Hírek

Végre kiderült, hogy nézhetett ki az egyik legfurcsább féreg

Dátum | 2015. 06. 29.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

1977-ben Simon Conway-Morris brit paleontológus egy rendkívül furcsa állat fosszilis maradványait fedezte fel. A bizarr kinézetű, „álomszerű” lénynek a Hallucigenia nevet adta, és a tengeri féreg azóta sem hazudtolta meg elnevezését. 14 évnyi kutatásra volt szükség ahhoz, hogy a szakértők megállapítsák, hogy a testéből kiálló nyúlványok közül melyek az állat lábai, és közel négy évtized kellett ahhoz, hogy kiderüljön, merre volt a feje, és merre a farka. A Hallucigenia nagyjából 508 millió éve létezett, és első maradványai Kanadában kerültek elő. Az 1−5 centiméteres állat csőszerű testéből a Conway-Morris által vizsgált példányon hét pár nyúlvány és hét pár tüske állt ki, a test egyik végéhez pedig egy kerek folt csatlakozott. A kutató úgy hitte, hogy ez lehetett az állat feje, és a féreg tüskéire támaszkodva haladhatott előre az óceáni aljzaton, miközben háti nyúlványaival táplálékot gyűjtött a vízből. 1991-ben aztán Kínában előkerült még néhány hasonló fosszília, és ezek alapján egyértelművé vált, hogy a nyúlványok valójában lábak, a tüskék pedig az állat hátán sorakoztak, és talán védelmi célt szolgálhattak. A fej helyével kapcsolatban azonban továbbra sem volt egyértelmű a helyzet egészen mostanáig.
A Cambridge, a Torontói Egyetem és a Royal Ontario Museum szakértői azonban végre ezt a rejtélyt is megoldották, és elektronmikroszkópos vizsgálatokkal igazolták, hogy az állat feje valójában a furcsa folttal ellentétes oldalon van, a folt pedig vélhetően az egykor élt példány halálakor kiürült béltartalomból áll. A mikroszkópos vizsgálatok során a test másik végén sikerült megtalálni az állat kezdetleges szemeit, és száját is. A Hallucigenia a jelek szerint két fogsorral is rendelkezett: az egyik a szája peremén, a másik pedig a torkában kapott helyet. Bár ez első hallásra meglehetősen félelmetesnek hangzik, a féreg a szája körül található fogakat vélhetően csak a táplálék hatékonyabb beszippantására használta, a torkában sorakozók pedig csak a már bekebelezett étket továbbították a gyomor felé. A Hallucigenia összesen 10 pár végtaggal rendelkezett. Ezek közül az első három pár vékony, rövid és karom nélküli volt, és egyelőre nem tudni, hogy ezek valamiféle érzékelőkként, vagy más célra szolgáltak. A hét hátsó párt karmos lábak alkotják, amelyekben ízületek nincsenek, így az állat vélhetően a belül található folyadék nyomásának szabályozásával irányította ezeket, ahogy a tengeri csillagok is teszik. A féreg hátán pedig a már említett hét pár tüske sorakozott, amelyek funkciójával kapcsolatban szintén csak találgatni tudunk.
A Hallucigenia anatómiájának megfejtése jelentőségében messze túlmutat ezen egykor élt faj megismerésén. Az állat a legfrissebb eredmények alapján a ma élő karmos féreglábúak közeli rokona, és mint ilyen, a vedlő állatok csoportjának részét képezi, amelybe egyebek mellett a fonálférgek, az ízeltlábúak és a medveállatkák is beletartoznak. A vedlő állatok körében nagyon változatos szájszervekkel találkozni. A karmos féreglábúak és az ízeltlábúak szája gyakorlatilag egy egyszerű lyuk, amely a fogatlan torokba vezet. A szintén ide sorolt farkosférgek viszont a Hallucigeniáéhoz megtévesztésig hasonló kettős fogsorral rendelkeznek, ami a szakértők szerint arra utalhat, hogy a vedlő állatok közös őse egykor szintén összetettebb szájszervvel bírt, ez azonban bizonyos leszármazási vonalakban visszafejlődött.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Mikosima
2015.06.29. 11:52
Féreg? azok a tüskék eléggé szúrhatott ,ha bekapták.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Asagrim
2015.06.29. 13:40
Most derült ki? Pontosabban mi derült ki most? Csak mert David Attenborough öt éves First Life című kétrészes ismeretterjesztő filmjében már láttam ugyanezt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim
2015.06.29. 14:16
Meg is van:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.06.29. 17:36
ez minden csak nem az
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim axe
2015.06.29. 22:39
Pedig ugyanez, csak háttal néz és éppen lefele, nem kapott ilyen színes-szagos textúrát mint a cikk videójában, és az adott doksiban ráadásul név szerint említi Attenborough!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.06.29. 22:50
ja most hogy jobban megnezem.... nem irtam semmit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim axe
2015.06.29. 22:53
Akkor ugye hogy ugye? Na ezért kérdeztem, hogy mi az új felfedezés a kinézettel kapcsolatban, mert 5 éve már lemodellezték ugyanilyenre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. HGIceman Asagr...
2015.06.30. 00:17
Az hogy milyen a kinézete már 1991-ben eldőlt, most az vált biztossá melyik végén van a feje . Az ugyanis eddig nem volt biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!