iPon Hírek

Vékony és terebélyes laptopok az MSI-től

Dátum | 2009. 05. 05.
Szerző | Gabriel
Csoport | NOTEBOOK

Különösebb csinnadratta nélkül, mintegy mellékesen jegyezte meg az MSI egy japán rendezvény alkalmával, hogy nagyméretű X-Slim laptopokat alkotnak épp, konkrétan 14 és 15,6 hüvelykes változatban, amelyek X400 és X600 néven kerülnek majd piacra.

Az X340-es
Persze a megjelnési időponttal már kicsit sejtelmesebbek voltak, mivel arról csak annyit jegyeztek meg, hogy a "közeljövőben" - de legalább túl sokat már nem kell várni rájuk ezek szerint. Árakat pedig már egyáltalán nem említettek, így itt csak annyi kiindulópontunk lehet, hogy a várhatóan még az e hó folyamán megjelenő 13,4 hüvelykes X340-es $1.000 körüli, vagy ez alatti árral bír majd, így a nagyobbak vélhetőleg még valamivel e fölött lesznek majd.

Túl sokkal azonban bizonyára nem, mivel az X-Slim vonulat koncepciója alapvetően az lenne, hogy úgy verjen hidat a netbookok és az ultrahordozhatók között, hogy az előbbieknél jóval gyorsabbak, ám az utóbbiaknál jóval olcsóbbak. Ha tehát ezt a célkitűzést tényleg tartani akarják, felfelé nincs túl nagy mozgásterük ár tekintetében.

Az X320-as
Ami a leendő hardver-felszereltséget illeti, arról egyelőre túl sok még nem szivárgott ki, de azt mindenesetre lehet már tudni, hogy az Intel CULV ultrahordozható processzorai ketyegnek majd bennük, míg a képernyőjük felbontása elvileg 1366 x 768-nál indulna, és innen haladna tovább felelé. Memóriáról és merevlemezről egyelőre sajnos nincs hír.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!