iPon Hírek

Veszélyeket rejt az extrém Lynnfield tuning?

Dátum | 2009. 10. 16.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az extrém overclockerek számára rossz hír, hogy a Lynnfield processzorból és P55-ös alaplapból álló rendszerek tuningja során kellemetlenségekkel találhatják szembe magukat: ha az adott alaplap processzorfoglalatát, illetve annak rögzítő mechanizmusát a Foxconn gyártotta, akkor keményebb tuning esetén az elégtelen érintkezés miatt a processzor egyes érintkező "lapkái" eléghetnek a hatalmas áram miatt.

Folyékony nitrogénnel szerencsére ritkán tuningol egy átlagfelhasználó, így nincs nagy veszély

A szóban forgó hibajelenség átlagfelhasználók esetében nem jelentkezik, azaz ha léghűtéssel vagy vízhűtéssel próbáljuk az utolsó megahertzeket is kicsikarni az adott központi egységből, akkor aggodalomra semmi okunk. A hibajelenséggel kapcsolatban az első fórumbejegyzések egyébként a múlt hónap folyamán jelentek meg az XtremeSystems fórumán: ekkor egyes felhasználók meglehetősen furcsa képeket mellékeltek: a fotókon égett érintkezőjű Core i7 800-as processzorok voltak, amelyek a nem megfelelő érintkezést biztosító processzorfoglalat miatt mentek tönkre, természetesen extrém tuning hatására.

Az alaplap és a "gari" is ugrott.Ez a kép szerint a processzorra is igaz.














Az Intel egyik munkatársa, Francois Piednoel is írt néhány kommentet a témában, amelyekben kifejti, hogy szerinte a problémát az oxidáció, valamint a kőkemény tuning okozta. Elmondása szerint az érintkezőkön folyó hatalmas áram, a rajtuk található ujjlenyomatok és a folyékony nitrogén kondenzációja közben keletkező oxidáció miatt égtek meg az érintkezők. Az XtremeSystems felhasználói a kellemetlenséggel igazán magas órajelen zajló tuning alkalmával találkoztak: ekkor a processzor 5,19 GHz-en ketyegett, a hőmérséklet pedig -102 Celsius fok volt a folyékony nitrogénnek köszönhetően. Ezek az értékek a gyári specifikációktól igen-igen messze vannak. A szóban forgó Core i7 870-es processzor gyári órajele egyébként 2,93 GHz.

Az AnandTech-nél is kellemetlen perceket szerzett eme eset


Égett érintkezők. Forrás: AnandTech.
Az eset mégsem egyedi, ugyanis az egyik neves külföldi oldal munkatársa, Rajinder Gill is találkozott a problémával. Szerinte a fent felsorolt hibajelenségek egyértelműen a processzorfoglalat számlájára írhatóak, és hogy ezt bebizonyítsa, néhány tesztet készített, valamint fotókat is mellékelt a tényről. Elmondása szerint a P55-ös alaplapok tuning képességeinek vizsgálatakor extrém módon meghajtották a központi egységeket: a tesztben szereplő összes alaplap és két igen drága Core i7-870-es processzor látta kárát a megmozdulásnak. A Gill által készített fotón egyértelműen látszik, hogy a processzor egyes érintkezőivel nem, vagy csak nagyon kis mértékben érintkezik a processzorfoglalat. A Lynnfield modellek esetében a tápellátás már "csak" 175 processzor "lábon" zajlik, szemben a Bloomfield modellekkel, ahol 250 darab érintkező garantálja a zökkenőmentes tápellátást, persze utóbbiaknál magasabb a fogyasztás is. A Lynnfield és Bloomfield modelleknél hasonló nagyságú áramerősség folyik extrém tuning esetén, ám úgy látszik, hogy a P55-ös alaplapok foglalatai ezeket a sokszor 150-160A körüli nagyságú áramerősségeket nem tolerálják.

A karikák a problémás érintkezőket jelölik:ezeken a helyeken nincs megfelelő kontakt.
A hibajelenség egyelőre csak a Foxconn által készített LGA-1156-os socketeknél jelentkezett, amelyek többnyire az ASUS és a Gigabyte alaplapjain foglalnak helyet. A tesztelők kiemelték, így ismét megemlítjük, hogy emberi léptékű tuning esetén nem tapasztaltak semmiféle hibát: a Core i5-ös és Core i7-800-as sorozatú processzorok meghibásodás nélkül üzemeltek akár 4,3 GHz-es órajel alkalmazása mellett is levegő vagy vízhűtés használatával.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

23. rabib
2009.10.16. 15:06
VISSZA A HIRHEZ

5,19 Ghz-s négymagos processzor? Uram atyám..Meg -102 fok? uhh. Na mindegy én megnyugodtam legalább..Ha majd lenne i5-ön és tuningolnám csak nem túlságosan, akkor engem a hír nem érint...E agyonhajtott proci mellé már csak 3 5870 kéne..ugyanígy tuningolva azokat is, amíg bírják..Kíváncsi lennék a Crysis hány FPS-sel menne 2560x1600 ban..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. ThePoweR
2009.10.16. 15:13
Már megijedtem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. gedezoli
2009.10.16. 15:13
De az ilyen mértékű túlhajtásban mindig benne van a kockázat. Így nem is lepődtem meg azon, hogy ez így végződött...
Igazából még emelgethetik a magok számát, de remélem 2011-2012 körül előjönnek majd a 64bitről-128bites procikra átállással, és akkor remélhetőleg a GHz-ekkel is vissza tudnak venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Multitask
2009.10.16. 15:17
Biztos rosszul lennék egy ilyen látványtól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. rabib
2009.10.16. 15:30
ThePoweR: oké akkor tegyük olyanba..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. hpeter105
2009.10.16. 15:31
asszem elsírnám magam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. TescoZsomi
2009.10.16. 16:01
gedezoli: Csak kövessék a programok is, mert a játékok 99%-a még most is 32 bitre, 90%-uk pedig egy magra íródik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. straw
2009.10.16. 16:02
"P55-ös alaplapok foglalatai ezeket a sokszor 150-160A körüli nagyságú áramerősségeket nem tolerálják."

Ez nem mA akart lenni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. pluto
2009.10.16. 16:11
A nem megfelelő érintkezés tuning nélkül is előjöhet, csak max. nem okoz problémát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. sonkolysom...
2009.10.16. 20:05
Konnektorba nincs 160A De tápban sem létezik olyan ami annyit le tudna adni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. gyozokulcs...
2009.10.16. 20:47
Sonkolysoma! Itt nem a táp által leadott áramerősségről van szó. Gondolj bele!

Szerintem igenis elképzelhető a 160A alacsony feszültség mellett. Vegyük csak azt, hogy P = U × I (feszültség szorozva áramerősség) ha 160W fogyasztást veszünk, és 1 V körüli feszültséget, akkor máris megvan a 160A. E számolásom ugyan nem teljesen helytálló, mert a feszültség is kicsit más, meg a teljesítmény is ilyen tuning mellett, de közelítő példának megteszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. felziusz
2009.10.16. 20:48
200ezres kárt csinálni tuning miatt... Barmok! minek 5,2 GHz 6 maghoz? Talán nem fut a Crysis 9 hyper ultra mega max grafikán?

Szánalmas... Megérdemlik...
Ha tuningolni akarnak csinálják kocsikkal. Annak van is értelme
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. prohlep
2009.10.16. 22:10
LGA foglalat filozófiája sosem tetszett nekem, egyik fontos ok, ami miatt inkább AMD-ket preferálok.

Mi az, hogy az alaplapból egy tű-erdő áll az égnek, és rányomok egy procit???

A tük hegyei kell hogy átvigyék az igen jelentős áramerősségeket???

Nem, ez nekem nem tetszik. Ennél jobbnak érzem a régi, első zero-force megoldást. Az az esetleges oxidréteget is leszedi, és biztonságosan erős és egyenletes csatlakozást ad. Ilyen tradicionális az AMD AM, AM2, AM2+ és AM3.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. fxdx
2009.10.17. 07:42
(sonkolysoma @ 2009 Oct 16, 19:05) Konnektorba nincs 160A De tápban sem létezik olyan ami annyit le tudna adni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. RCAy1ZSpT5
2009.10.18. 08:09
"Szánalmas... Megérdemlik...".. +1. Akinek meg van pénze folyékony nitrogénes hűtésre, nem fog neki fájni egy új alaplap/processzor. Ebben biztos vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. bajszi
2009.10.18. 08:34
Minden tunning/pláne ha "extrém"/ veszélyeket rejt...... mi itt a meglepetés?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. JózsiazIst...
2009.10.18. 10:16
Prohelp:
Volt már a kezed között LGA foglalatos alaplap, vagy csak nem tetszik, meg Intel, és jólesik fikázni? :rolleyes: Régen az Intel is ugyanazt a gagyi műanyagtenger megoldást használta(478as foglalat volt az utols
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Lancelot23
2009.10.18. 14:38
Mikrobi!
Jól tudod. De az alaplapok gyártó cégek se mindegyike maga csinálja hanem más cégek pl Foxconn. Amúgy azt én se értem amit írtál, hogy tudna kicsúszni a CPU ha azt lerögzíted a CPU foglalatba. Mondjuk még ilyet nem láttam, de lehet, hogy le vagyok maradva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. fxdx
2009.10.18. 15:04
Szerintem az extrém tuning csak azt vezeti fel, milyen lesz 2-3 év múlva a proci. Mint az F1. Tehát ez 1 hobbi, nem értetlenkedni kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. pluto
2009.10.18. 16:54
Lancelot, igen, de ez már így megy ősidők óta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. felziusz
2009.10.18. 17:50
(gedezoli @ 2009 Oct 16, 14:13) De az ilyen mérték? túlhajtásban mindig benne van a kockázat. Így nem is lep?dtem meg azon, hogy ez így végz?dött...
Igazából még emelgethetik a magok számát, de remélem 2011-2012 körül el?jönnek majd a 64bitr?l-128bites procikra átállással, és akkor remélhet?leg a GHz-ekkel is vissza tudnak venni.

nem fognak átállni 64bitr?l egy jó darabig... 128bitre való átállás szükségtelen
Memóriacímzés miatt van ez a 32 és 64bites mizéria
32bit az 4GB memóriát tud címezni(alaplapi memória RAM VRAM Catche stb)
64bit az 17179869184 GB memóriát képes megcímezni(16PB-nyi memória ami(Petabyte) a közeljöv?ben... hmmm nem fog bekövetkezni hogy vki ilyen memóriát vegyen a gépébe) szal amíg nem lesznek a látótávolságban a 16PB méret? memók addig nem lesz 128bites szutyok
128bit (amibe bele sem merek gondolni) az 256 TaB(terotta byte memória megcímzése azaz 10 a 36. hatványon) ez pedig végképp szügségtelen

32 bit--> 32db egyesb?l és nullából álló címet készít így jelöli meg pontosan a memóriában azt a helyet ahova egy adat kerülni fog vagy ahonnan kikerül meg ilyesmi

1-2 év alatt duplázódik a teljesítmény... ha most vesszük azt hogy 32 GB a max memó és ez évente duplázódik(mármint a teljesítménye) ami igencsak valószín?tlen: mert ha idén 32GBnak vesszük a csúcsot és ez évente duplázódik akkor 286,5 millió év múlva(pontosan 268 435 456 év)tudjuk a 64 bitet 100%osan kihasználni ami után lesz csak szükséges 128bitre áttérni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. JózsiazIst...
2009.10.18. 18:18
Nem tudom ki gyárt foglalatokat, a hír a foxconnt említette, de sztem ez nekünk mind1, úgyis velünk fizettetik meg!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gargantu
2009.10.18. 18:27
felziusz:

A 64 bites processzok nem 64 címvonalat használnak, hanem jóval kevesebbet, a 64 bit az aritmetikára vonatkozik. Annak ellenére, hogy mindegyik 64 bites, pl: az Atom 32, a Core 2 36, az Athlon 64 pedig 40 fizikai címbitet kezel. Lesznek hamarosan olyan processzorok, amelyek 128 bites aritmetikai egységet fognak tartalmazni 64-nél kevesebb fizikai címbittel. GPU már van is ilyen, sőt több bites is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!