iPon Hírek

Vezércsere a Google-nél

Dátum | 2011. 01. 21.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Meglepő bejelentést tett Eric Schmidt: április 4-étől átadja a Google vezérigazgatói székét a vállalat egyik alapítójának, Larry Page-nek. Ő maga az ügyvezető elnöki tisztséget veszi fel, míg a másik alapító, Sergey Brin titulusa "társalapító" lesz.

Klikk a képre a nagy mérethez!
Schmidt elmondása szerint ennek az átszervezésnek két fő oka van: az érettség és a hatékonyság. Jelen esetben az érettség annyit jelent, hogy Schmidt a jelek szerint afféle helytartóként fogta fel eddig a saját szerepét, és megítélése szerint Larry immár valóban felnőtt a fővezéri szerephez, így rövidesen be is töltheti azt.

A hatékonyságot pedig úgy magyarázta, hogy bár eddig is megbeszéltek egymással mindig mindent, és ezután is meg fognak, azonban eddig mindhármuknak azonos hatalma volt, így ez kissé homályossá tette a dolgokat. Az új leosztás ezt a ködöt oszlatja el, és tisztázza a szerepeket:

Larry, amint az már említve lett, lesz a fő-fő, ő fogja felügyelni a termékfejlesztést és a technológiastratégiát, amiben mindig is a legjobb volt. Sergey "stratégiai projektekkel" és legfőképpen új termékekkel fog foglalkozni, mivel neki mindig is az újítás és az innováció volt a szíve csücske. Schmidt pedig saját bevallása szerint "ott segít majd, ahol tud", de főként diplomáciai szerepet lát el: tárgyal, kapcsolatokat épít, tart és ápol vállalatokkal és kormányokkal, kézben tartja a globális helyzetet - és persze tanácsokkal látja el Larry-t és Sergey-t.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. Insignia
2011.01.22. 03:28
pf... Prius... miért büntetik ezzel az embereket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. krutyifix
2011.01.22. 03:59
de mi az a alumínium sufnituning a tetején? meg a bal hátsó keréken...
ezzel lopják a wifit?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. BillGetz
2011.01.22. 10:00
A bal hátsó kereket a szél energiája hajtja...
A Google feltalálta az örökmozgót.
Csak meg kell lökni és a menetszél onnantól kezdve mindent elintéz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ghostgear
2011.01.22. 13:44
Az a valami a tetőn tényleg fura... A rajta levő kis sárga cimke nagy intenzitású lézerre utal. Netán fotonhajtómű kisérlet???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. LavX
2011.01.22. 14:21
A kocsi tetején az a kamera tartó konzol. Ezzel az autóval fotóztak a Google Street Viewhez. A keréknél valószínűleg a forgások számát számolja és pl. 2000 fordulatonként ellövi a 360-as képet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. gebana
2011.01.22. 14:58
irigylem őket, mindenki azt csinálja, amit szeret, amihez ért és végtelen pénzt keresnek vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. spidey2
2011.01.23. 12:53
ez egy önmagát hajtó kocsi, a street view-hoz semmi köze...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. iteq47
2011.01.23. 13:28
I<3G
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. prohlep
2011.01.23. 15:00
Ha viszont nyitott forraskodu lenne ennek a hybrid autonak a belso informatikai rendszere, akkor nyilvan nem kellene ilyen buheralas, mint a kepen latszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nemere
2011.01.24. 08:59
http://www.stichtingmilieunet.nl/andersbekekenblog/openbaar-vervoer/video-google-toyota-prius-cars-drive-themselves-in-traffic.html

Vezető nélküli "önjárő" autómobil.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!