iPon Hírek

Vezeték nélküli kontrollert mutatott be a Xiaomi

Dátum | 2014. 09. 25.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Xiaomi amellett, hogy nagyon jól összerakott, illetve pozícionált okostelefonokat, valamint mostanra egyéb androidos masinákat tudhat magáénak, a kiegészítőkre is egyre nagyobb hangsúlyt fektet. A vállalat kínálatában a 3,5 mm-es jack aljzatba illeszthető fizikai gombtól a gigantikus, 10400 mAh-s külső töltőig sok dolog megtalálható, és most még tovább bővült a sor.
Bemutatkozott a Xiaomi első kontrollere. A cég egy teljesen leegyszerűsített vonalvezetésű megoldással állt elő. Az újdonság valamelyest emlékeztet az Xbox One vezérlőjére, főleg a különböző kezelőszervek elrendezése miatt, de a Xiaomi terméke egy kicsit szűkebb szabásmintát követ. Bal oldalt a joystick került felülre és a négyirányú D-Pad van alul, míg a jobbján már a A-B-X-Y gombok kvartettje van fent, és a joystick került lentre. A felső sarkakban fedezhetőek fel a vállgombok és a ravaszok, plusz megvannak az androidos kezelőszervek is, a főmenübe pedig maga a Xiaomi márkajelzése vezet vissza. Extraként meg került bele gravitációs szenzor, giroszkóp és gyorsulásmérő is, így akár ezeket kihasználva is lehet vele irányítani.
Összességében tehát jók a kilátások, de vannak kevésbé kellemes tulajdonságai is a kütyünek. Az egész rendkívül olcsó hatást keltő műanyag házba burkolózott, és olyannyira ingerszegény, hogy még a különböző ravaszok, gombok és joystickok is teljesen feketék lettek. Játék közben persze ez nem számít (kivéve, ha a felhasznált anyag még az izzadságot is rosszul tűri), a vásárlás előtt viszont biztosan jobban megragadná a jövendőbeli tulajdonosok tekintetét, ha csak egy kicsit is merészebb lenne. A kapcsolatteremtésre a lehető legegyszerűbb opciót, a Bluetooth-t választották a fejlesztést végző mérnökök. Ez viszonylag kedvező fogyasztás mellett hiánytalanul el fogja látni a feladatát, hiszen a szobában 10 méteren belül bárhonnan képes lesz továbbítani az "utasításokat". Az energiaszükségleteit két darab szabványos, AA formátumú elem próbálja majd kielégíteni. Arról egyelőre nem szólt a fáma, hogy milyen üzemidővel kecsegtet a szerkezet, de az elemek cseréje néhány másodperc alatt elvégezhető lesz, ha érezhetően gyengélkedni kezdenének az egységek.
A Xiaomi Bluetooth-os játékvezérlője biztosan munkára fogható lesz a Mi Pad 7.9 táblagéppel, melyben a Tegra K1 tevékenykedik, ezáltal játékra kifejezetten alkalmas, és persze a vállalat első televíziója, a Mi TV sem maradhat ki a sorból, ami 47 colon nyújt a korábbinál is jobb szórakozást ezzel az újdonsággal. Érdekesség azonban, hogy a támogatott eszközök között egyelőre másról nem esett szó, így például a friss csúcsmobilt, a Mi 4-et sem említi a hír, vagyis meglehet, hogy nem tudnak majd egy hullámhosszra kerülni.
Mint a legtöbb Xiaomi kiegészítő, valószínűleg ez is rendkívül kedvező áron lesz megvásárolható, de egyelőre a pontos összeg nem ismert. Az viszont kiderült, hogy az első 300 szerencsés vásárló szinte ingyen, 1 jüanért (mintegy 40 forint) viheti haza. Az eszköz a következő napokban kerül bevetésre Kínában.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Meteorhead
2014.09.25. 14:52
Ez PC-vel is használható? Netán kishazánkban is kapható lesz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. tibaimp
2014.09.25. 19:45
Nekem volt vezeték nélküli cuccom, billentyű+egér (nem gagyi! Logitech MX5000-es), mit mondjak, a végére nagyon meguntam, hogy természetesen mindig a legrosszabb pillanatban merült le, akkor eldöntöttem, soha többé vezeték nélküli periféria. Ez joy-ra vagy ilyen vezérlőre különösen igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DogTheDog
2014.09.25. 20:36
Sok sikert hozza,cellovoldeben mar palca nelkul tennek ki.Akkor is viheted,ha nem is lottel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nemlehet tibai...
2014.09.26. 10:23
Azért egy ilyen kontorller 2 normális elemmel vagy 1 hétig elmegy napi 4-5 óra játék mellett. Legalábbis nekem az X360 joystickom ezt az üzemidőt hozza. Nem kell ettől annyira félni, ráadásul mondjuk egy telefonhoz külön jó lenne vezetékkel, hogy még pluszba az is merítse....

#3 DogTheDog:
Szerintem te azt sem tudod hogy a Xiaomit eszik-e vagy isszák. Hiába kínai márka igazi csúcsminőséget gyártanak nemhiába nevezik "kínai Apple"-nek. Pl az MI3 a tavalyi év talán legjobb csúcsmodellje volt és nem véletlenül kerül egyre több telefonra MIUI amit szintén a Xiaomi fejleszt.

Amúgy nem hinném, hogy ez ne működne majd más droidos eszközzel csak a felsoroltakkal. A Xiaomi sose zárkózik el az ilyesmitől, a telefonoknak is remek supportja van, a MIUI is egyre több készülékre érhető el HIVATALOSAN, szóval ha a xiaomi részéről nem is jön ilyesmi, de a lelkes közösség biztos csinál hozzá kliensprogramot hogy minden készülékkel menjen.

Amúgy meg nekem külön előny, hogy nem hivalkodó kinézetű mert ez egy ESZKÖZ nem divatcikk. Inkább működjön jól és legyen olcsó mint csicsás meg csilivili. A felhasznált anyagoktól én nem félnék, mert még a legolcsóbb Red Rice telefonjuk is nagyon kellemes polikarbonátból van pedig ott egy kb 150 dolláros telefonról beszélünk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!