iPon Hírek

Vigyázz a Telekom kockázataival!

Dátum | 2009. 11. 05.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A 68,8 milliárd forint feletti elemzői várakozásokkal szemben mindössze 67,1 milliárd forintos nettó eredményt tudott felmutatni a Magyar Telekom az idei első kilenc hónapban, ami 16,1 százalékkal marad el az előző évben elérttől. Az árbevétel 480,6 milliárd forintra csökkent, a szakemberek nagyjából egymilliárd forinttal vártak többet. Az EBITDA viszont meghaladta az előrejelzéseket, 202,3 milliárd forint, közel 2 százalékkal magasabb a piaci várakozásoknál, s 5,4 százalékkal marad el a 2008-ban elérttől. Az üzemi eredmény, bár 9 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál, azonban így is mintegy 3 milliárd forinttal meghaladja az elemzői várakozásokat.

Christopher Mattheisen vezérigazgató jelentéshez fűzött kommentárja szerint a recessziós gazdasági környezet és a kormányzat megszorító intézkedései következtében a harmadik negyedévben is komoly nehézségekkel kellett szembenéznie a cégnek valamennyi üzletágban. A vállalati és lakossági ügyfelek viselkedését egyaránt a távközlési kiadásaik további csökkentése jellemezte, ami kedvezőtlenül hatott a hagyományos hangszolgáltatásokból származó bevételekre.

"Az elmúlt negyedévek során számos intézkedést hajtottunk végre azért, hogy enyhítsük a kedvezőtlen működési környezet hatásait, mely intézkedések eredménye mára érezhetővé vált. Stratégiai célkitűzésünkkel összhangban, hogy megerősítsük a Magyar Telekom, mint integrált szolgáltató pozícióját, szatellit TV és IPTV értékesítéseken keresztülnöveltük jelenlétünket a TV piacon, valamint megerősítettük piacvezető pozíciónkat a rendszerintegrációs és információtechnológiai szektorban. Ennek következtében sikerült javítani pozíciónkat ezen szegmensekben, s egyúttal megőrizni piaci részesedésünket a kulcsfontosságú piacainkon.

A csoportszintű költséghatékonyság javítása iránti erős elkötelezettségünknek köszönhetően, a bevételcsökkenés ellenére közel változatlan maradt a működéshez kapcsolódó EBITDA a harmadik negyedévben 2008 azonos időszakához képest, míg az EBITDA ráta meghaladta a 44 százalékot. Emellett további előrelépést értünk el a létszámhatékonyság növelésében. Megállapodást kötöttünk a szakszervezetekkel a 2010. évi anyavállalati bérfejlesztésről, létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről. Ennek következtében a Teljes Munkaerő Menedzsment költségek 2010-ben várhatóan 6,5 milliárd forinttal csökkennek a 2008. évi szinthez képest, amely több mint 5 százalékos költségcsökkentést jelent két év alatt.

A teljes évre vonatkozóan fenntartjuk a 2 százalékos körüli bevételcsökkenésről szóló prognózisunkat. Megítélésünk szerint azonban a jelenlegi kedvezőtlen trendek, azaz a lakossági fogyasztás jelentős visszaesése és a vállalati költések nagymértékű visszafogása továbbra is negatív hatással lesznek a bevételeinkre. Továbbá a forint erősödése is kedvezőtlen hatással lehet az eredményeinkre nemzetközi leányvállalataink hozzájárulásának csökkenésén keresztül. Változatlanul tartjuk azon előrejelzésünket, mely szerint a működéshez kapcsolódó EBITDA legfeljebb 5 százalékkal csökken, a beruházások pedig abszolút szinten nem változnak.

"Az osztalékpapír nem államkötvény, figyelj a kockázatokra!A társaságnál eközben folyamatosan dagadnak a macedón leányvállalatnál történt ügyekkel kapcsolatos jogi költségek, csak 2009 első kilenc hónapjában 4,2 milliárd forinttal rontották a társaság eredményességét, s ez csak a jéghegy csúcsa. Ezzel párhuzamosan a kisrészvényesek sorozatosan bíróság előtt támadják a társaság közgyűlésének határozatait, többek között az osztalékok kifizetéséről szólót is, bár a cég szerint ez nem veszélyezteti a már kifizetett osztalékokat.

A Napi Gazdaság véleménye szerint ugyanakkor a perek valós kockázatot jelentenek a Telekom részvényeket osztalékért vásárló befektetők számára, ezért a részvény árfolyamában mindenképpen indokolt diszkontot alkalmazni, ha valaki osztalékhozam alapján kívánja értékelni azokat.

A gyorsjelentés szerint ráadásul a Magyar Telekomot képviselő méregdrága jogászok nincsenek a helyzet magaslatán. A tavalyi közgyűlési határozatokat a az ügyben eljáró bíróság első fokon hatályon kívül helyezte, ez ellen a Telekom nevében eljáró ügyvédi iroda fellebezést nyújtott be. Azaz csak nyújtott volna, ha nem nézi el a naptárat, hiszen határidőn túl érkezett a bíróságra a fellebezés. Az ügyvédek most az Ítélőtáblánál próbálnak igazolási kérelemmel élni, ha ezt nem fogadják el, akkor a többek között a 2007-es osztalék kifizetéséről szóló közgyűlési határozatok is hatályon kívül lesznek helyezve, igaz, a Telekom szerint ez a részvényesekre nézve semmiféle következménnyel nem jár majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!