iPon Hírek

Visszafizettetnék a RIAA-val a kizsarolt pénzt

Dátum | 2009. 05. 23.
Szerző | Gabriel
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Egyre több ügyvéd támadja a RIAA zsarolási taktikáit, és már az is felmerült, hogy vissza kellene fizettetni velük az áldozataiknak a tőlük kizsarolt, égbekiáltóan aránytalan "kártérítési" összegeket.

Ezzel az elgondolással K.A.D. Camara, az egyik áldozat, bizonyos Brittany English főiskolai hallgató kijelölt ügyvédje állt elő, mivel meglátása szerint a RIAA "kártérítési követelései" egyenesen alkotmányellenesek. A RIAA ugyanis hajmeresztő, akár 150.000:1 arányú összegeket is képes volt megnevezni, az áldozatait pedig még súlyosabb büntetési tételek kilátásba helyezésével kényszerítette peren kívüli megegyezésre. Camara ezért visszafizettetné velük a 100 millió dollárt is meghaladó, alkotmányellenesen beszedett pénzeket.

Támogatja Camara ügyét Charles Nesson, a Harvard egyik professzora is, aki Jammie Thomas perének újratárgyalása kapcsán is érintett az ügyben, valamint egy szintén harvardi hallgatói csoport is, akik Joel Tenenbaumot védik. Mindannyian eltökéltek és elszántak, és meglehetősen biztosak az igazukban, amit természetesen szándékukban áll a megfelelő hatóságok előtt is bizonyítani, hogy felelősségre vonathassák a RIAA-t.

Mi több, tervezik az illegális fájlcseréléssel vádolt emberek védelmének kiterjesztését is; még több hallgatót akarnak bevonni Joel ügyébe, plusz ezen túlmenően még más hasonló ügyekben is szándékukban áll alaposan elmélyedni. Mindez tehát igen bíztató, és amennyiben a csapat valóban véghez is tudja vinni, amit elhatározott, úgy precedensértékű, nagy lépést tehetnek a RIAA és a hozzá hasonlók megregulázása felé; kíváncsian várjuk az eredményeiket.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. gebana
2009.05.23. 21:17
Smith166: én is azt a napot várom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kkowika4
2009.05.23. 23:03
Smith166: Azt sosem fogjuk megélni, sajnos egy ideig hallunk ezekről az emberekről, aztán szépen félrerakják őket. Mert ilyen világban élünk.
De tudjátok, minden akkor virágzik, mikor a lehető legnagyobb mértékben be akarják tiltani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Hawaii
2009.05.24. 00:20
A fagyi visszanyal minősített esete.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. leviske
2009.05.24. 01:44
Remélem megnyerik és ezen az összes sértett felbuzdul.

"Eredeti" szoftver párti vagyok, de meg kell hagyni, hogy a RIAA-ra és egyéb kedves, fogyasztóóbarát szervezetre jobban illik a kalóz megnevezés, mint a jelenleg ez alatt a név alatt futókra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. d311c
2009.05.25. 13:28
Márcsak azért is, mert ha nem lesz a cucc legális attól, hogy matricázott lemezre került, akkor ugyebár illegális tartalmakon van matrica, tehát nevét (és áltdását) adja az Artisjus az illegális tartalmakhoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!