iPon Hírek

Vízálló táblagépet mutatott be a Fujitsu

Dátum | 2011. 11. 18.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Fujitsu Arrows Tab néven érkező, Android 3.2 rendszert futtató táblagépet, akár ott is felejthetjük a fürdőkádban, hiszen majdnem a legmagasabb IP előírást teljesíti, ha vízállóságról van szó, és mindemellett a kialakításán ebből semmit nem veszünk észre.

A készülék belseje komoly szigeteléseket kaphatott, valamint az összes csatlakozó gumírozott fedőlappal lett ellátva, így képes kívül tartani a vizet. A Fujitsu Forum 2011 alkalmával, a bemutatót tartó előadók többször is megfürdették a műsor alatt, valamint egy kád víz kíséretében állították ki az Arrows Tab névre keresztelt készüléket. A gyártó az IP-X7 tesztnek tette ki az eszközt, ennek a teljesítéséhez az előírás szerint 30 percen keresztül kell a víz alatt pihennie, egy méteres mélységben. Ennél már csak a 8-as vízállósági fokozat a komolyabb, ennek keretein belül már nem sok korlátozás van, több mint 1 méteres mélységben kell, akármilyen hosszú ideig működnie a készüléknek. Az IP mérésekkel kapcsolatban fontos leszögezni, hogy ez nem katonai szabvány, mint ahogy azt sokan gondolják.

A készülék egy érdekes funkcióval is rendelkezni fog, ez pedig a kamerán keresztül, mozdulatokkal történő vezérlés. Ennek köszönhetően a víz alatt is vezérelhető marad a tábla, az előlapi kamera segítségével. Kérdéses, hogy ez a valóságban mennyire működne, de az elképzelés jó.


A táblagépen, az Android Honeycomb (3.2) rendszer legfrissebb kiadása fut, a készülék 10,1 colos kijelzővel rendelkezik, ami a szokásos 1280 x 800 pixeles felbontás mellett üzemel. A processzor kétmagos, amik 1 GHz-en működnek, és a Texas Instruments műhelyéből érkeztek, ebből következően már is tudjuk, hogy egy OMAP 4430-cal állunk szemben; a grafikus mag ennek megfelelően egy PowerVR SGX540 lesz 304 MHz-en. Az eszköz 1 GB RAM-ot kapott, valamint 16 GB, vagy 32 GB háttértárat, attól függően, hogy melyik modell mellett döntünk. A hátlapon egy 5 megapixeles kamera várja utasításainkat, míg a kijelző mellett egy 1,3 megapixeles kapott helyet. A készülék most még tartalmaz egy TV-tunert is, de ez valószínűleg el fog tűnni a hozzánk érkező eszközökből.

Az Arrows Tab már kapható a japán NTT DoCoMo-nál, de Európában csak a jövő év elején kerülhet bevetésre. A mérnökök jelenleg is dolgoznak azon, hogy LTE képességgel ruházzák fel az F-01D kódnevű táblagépet, mivel szerintük ennek hiányában nincs értelme a többi piacon bevezetni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. arin
2011.11.18. 10:54
Ennél már csak az lenne durvább, ha fenn maradna a vízen, és akkor bátran vihetnénk a Balatonba is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. arin
2011.11.18. 10:58
Nem mintha strandra ilyesmit szoktam volna cipelni, vagy vízibiciklin szükség lenne GPS re... (már ha van benne, vagy esetleg 3G)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. homeware
2011.11.18. 11:32
Milyen komoly lenne, ülsz a kádban, lefotózod magad és máris írhatod a Facebookra:
LEFÜRGYÖK!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!