iPon Hírek

VR és egyéb extrák a PS4-es Rise of the Tomb Raiderben

Dátum | 2016. 07. 19.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Square Enix végre hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik PlayStation 4-re a Rise of the Tomb Raider, mégpedig október 11-én. Persze felmerülhet a kérdés, hogy mennyire fogja egy olyan játék érdekelni az embereket, ami már egy éve megjelent Xbox One-ra, majd idén januárban PC-re is?
Nos, nyilván a Square Enix is feltette magának ezt a kérdést, így mindenféle extrával tömte meg a Sony konzoljára készülő verziót. Először is, bekerül egy teljesen új fejezet, ami a Blood Ties névre hallgat, és amit végigjátszhatunk a PlayStation VR-ral, de akár anélkül is. Ebben a Croft család híres kastélyát deríthetjük majd fel: Lara unokatestvére ugyanis azt állítja, hogy ő lenne a hivatalos tulajdonosa a helynek, így nekünk bizonyítékokat kell gyűjtögetnünk, hogy valójában mi vagyunk a jogos örökösök. Ez a fejezet egyébként DLC formájában elérhető lesz Xbox One-on és PC-n is (a szezonbérleteseknek ingyen). És ha már a kastélynál tartunk: bekerül egy új játékmód Lara's Nightmare néven, ahol meg kell védenünk a házat a támadó zombiktól, mert ma már ezek szerint mindenbe kell egy zombis mód. Míg az eredeti Rise of the Tomb Raider mindenféle többjátékos mód nélkül érkezett, most ezt is korrigálják a készítők: bekerül az Endurance névre hallgató mód, amit online kooperatív keretek között is tolhatunk, legfeljebb ketten. Ez nagyon érdekesen hangzik, a hivatalos leírás szerint ugyanis nappal a környezettel és az időjárással kell megküzdenünk, miközben felkészülünk az éjszakára, ahol az ellenségektől kell majd rettegnünk. Üzemanyagot, fát, élelmet és egyéb nyersanyagokat kell gyűjtögetnünk, és holmikat kell craftolnunk. Az egész egy leaderboard köré épül, hogy kiderüljön, ki tudja a legtovább túlélni a vadonban. Maga a játék egyébként Rise of the Tomb Raider - 20 Year Celebration néven jelenik meg PS4-re, a sorozat húszéves fennállását megünnepelendő. Így bekerül egy csomó új felvehető ruha és fegyver a Tomb Raider 3-ból, valamint a teljes játékot végigtolhatjuk öt különböző Lara modellel az elmúlt húsz év játékaiból.
Szintén újdonság az Extreme Survivor nehézségi mód, ami az eddigi Survivor fölé érkezik. Ennek az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nincsenek checkpointok, kizárólag a tábortüzeknél menthetünk, de ott is csak akkor, ha elég benzint szereztünk azok begyújtásához. Ezen kívül persze a PS4-es változat megkap minden további tartalmat, ami a többi verzióhoz már megjelent. A portolást a rendkívül jó munkát végző, kifejezetten portokra szakosodott Nixxes végzi - ők hozták át az előző Tomb Raidert is a PS4-re, kiváló eredménnyel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!