iPon Hírek

Warcraft film - így néz ki Orgrim Doomhammer

Dátum | 2015. 05. 19.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A Wired magazin leközölte a tervek szerint 2016 júniusában érkező Warcraft első hivatalos képeit, amik Orgrim Doomhammert, az orkok egyik legjelesebb hadvezérét ábrázolják. A történet egyik főszereplőjének számító harcos mozgását és hangját a leginkább a Pacific Rimből ismert Robert Kazinsky kölcsönzi.
A filmről még nem sokat tudni, de a Holddal és a Forráskóddal mind a kritikusok, mind pedig a közönség szeretetét elnyerő rendező, Duncan Jones elmondása szerint a Horda és a Szövetség konfliktusának eredetét feldolgozó alkotás leginkább az Avatar és a Gyűrűk Ura trilógia keverékeként írható le, azaz egy élethűnek ható, számítógéppel animált lényekkel teli epikus fantasy történet lesz.
A CGI-vel létrehozott lény az egyéb, nagy költségvetésű produkciók mellett a Star Wars, valamint a Karib-tenger kalózai filmsorozatok látványvilágáért is felelős Industrial Light & Magic szakembereinek keze munkáját dicséri.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

78. gombabacsi
2015.05.19. 13:51
Nehéz dolguk van az alkotóknak... A játék egy giccses, színes műanyag világ, és szerintem a rajongók nagy része is az ilyet szereti. Nulla realisztikusság, nulla horrorisztikusság, a szörnyek is csicsa izék.

Filmen ez furcsa lenne. Persze a renderelt trailerek is a hardcore világ, viszont szerintem az nem a játékosok többségének szól, hanem a kemény magnak.

Persze biztos senki se ért egyet azzal amit írok, de szerintem csalóka a helyzet, mert a kemény mag adja a netes aktivitást (hype), amiből tévesen azt a következtetést lehet levonni hogy ők vannak többen...

Viszont ők mivel a nagy többséghez képest kevesen vannak, nem fogják megtölteni a mozit...

Bukta gyanús ez nekem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Asagrim gomba...
2015.05.19. 13:55
"Bukta gyanús ez nekem."

Nem kell félteni, az is meg fogja nézni moziban, akit nem érdekel a játék, de fantasy-t szívesen néz.

Lehet hogy a leghevesebb kritikusai a WoW játékosok lesznek, de jóval többen fogják annál nézni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. wishformor... gomba...
2015.05.19. 13:59
Te eletedben nem lattal blizzard cinematic videot ugye?
akkor guglizz egyet...

ezert vinnyognak kb 10 eve a blizzard fanok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Sr4c
2015.05.19. 14:04
1 fan elmegy megnézni mert fan, 2 viszi a nőjét is, meg nyilván úgy lesz tálalva, hogy randompista is bemenjen a moziba mert ez akkora királyság, hogy meg kell nézni.
Azán a fanok vinnyognak majd meg nyünyögnek, hogy ez milyen szar, aki meg csak bíjra az ilyent vagy esetleg a lore miatt megy annak meg majd tetszik. Gondolom ez is sokrészes lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. slayer007
2015.05.19. 14:08
Pontosan... Nem értek egyet veled az első részben.
A második rész viszont esélyes. Megtölteni a mozikat nem lehet a 10 milliós aktív játékosbázissal. Ha azt nézzük viszont, hogy hány ember játszott a warcaft 1-2-3-al, a WoW-val valaha is akár 1 hónapot, illetve azok barátai, barátnői, akiket elrángatnak magukkal, már lehet belőle simán siker.
Ha csak azt nézem, hogy az egyáltalán nem kocka baráti körömben 10en biztos beülünk rá, mert régen wowoztunk, meg mert szeretjük a fantasy világot, amiből rohadt kevés film készül szerintem (főleg színvonalas).
Most néztem meg valamelyik nap a Hetedik Fiú című borzalmasan egysíkú szart. Ha az képes volt profitot termelni (kb 17millio $ plusszban zárt a budgethez képest, ami szar, de profit), nem hiszem, hogy ennek nehéz dolga lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 14:22
$95 millió budget - 110 millió BO, az egy tetemes veszteség. Hollywood úgy működik, hogy egy filmnek a költségvetésének legalább a kétszeresét kell hoznia, hogy nyereséges legyen. A budget mindig csak a szűk értelemben vett elkészítési költségre utal, sosincs benne a marketing és járulékos költségek, ami egy normál film esetében mindig kb. a budget összegével megegyező. Amit szintén érdemes megjegyezni, hogy az igazi bevétel csak a hazai BO-ra vonatkozik, mivel a tengerentúli BO mindig kb. feleződik a külföldi forgalmazók, stb. okán. Tehát a stúdió szempontjából a $95 milliós budgetre egy legalább $95 milliós hazai BO és egy $150-170 milliós tengerentúli BO kéne, hogy nyereség legyen.

A Warcraft film budget-e kb. (pontos adat nincs) $100 millió. Erre rájön a még $100-150 milliós marketing (egy ilyen filmet nyomni fognak mindenhol, mert ismert név), tehát simán van egy $250 milliós BO amit teljesítenie kell. Én azt mondom, hogy totál bukta csak nem lesz, de nem is fogja szorongatni az Avengerst. Egy marginális profit lesz reális, és ha nem húzzák nagyon le a kritikusok, akkor még folytatás is lehet...szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Whysper
2015.05.19. 14:24
Rendben van,de aki nem WOW rajognó annak egy Hobbit kategóriás film lesz... Én nekem megvan mindengyik rész az utolsóval nem is jtászottam ,dea párom meg semmivel ,de a Hobbit , Gyűrűk meg a Harry potter a kedvence és már most mondta,hogy menni akar Megnézni ezt is.. szóval azokat is fogja érdekelni akik nem WOW meg warcraft meg gamer függő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. SzAdamAndy FaL
2015.05.19. 14:30
OFF: Nem kötözködés céljából, de alá is tudod ezt támasztani? Nincs kedvem utána gúglizni.

ON: Hatalmas potenciál van benne mint történetek elmesélése, és mivel csak a Warcraft 3 volt az egyetlen amivel játszottam a sorozatból érdekelne hogyan is kezdődött ez a konfliktus.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. gombabacsi
2015.05.19. 14:34
Mitől lenne Hobbit/GYU kategóriás? GYU-hoz kb csak a HP-t lehet hasonlítani... Egy tömegmészárlásról szóló számítógépes játék hogy lenne olyan kategória mint egy GYU vagy HP?
Bárhogy izzadnak a film készítői, egy tápolás/tömeghent játékból soha nem hoznak ki olyan színes, komoly világot mint egy GYU vagy HP. Ez max a keményvonalas WoW rajongók hiszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 14:35
ez elég jól összefoglalja, de van valahol (talán BoxOfficeMojo) egy még kimerítőbb írás erről, de most istenre sem találom.

http://io9.com/5747305/how-much-money-does-a-movie-need-to-make-to-be-profitable
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. Asagrim gomba...
2015.05.19. 14:39
"Bárhogy izzadnak a film készítői, egy tápolás/tömeghent játékból soha nem hoznak ki olyan színes, komoly világot mint egy GYU vagy HP."

A regényeket pedig felejtsük el a francba, amiket össze sem lehet hasonlítani egy HP gyerekmesével ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 14:40
azért a LotR-hoz hasonlítani a HP-t kell egy gyomor... Ilyen alapon a 50 shades-t is lehetne hasonlítani az Anna Kareninához..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Asagrim FaL
2015.05.19. 14:42
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. gombabacsi FaL
2015.05.19. 14:47
Nem azt írtam. Arra akartam utalni, hogy nem nagyon van más, amit a GYU szintjéhez lehet hasonlítani.
Szerintem se lehet a HP-t se, de ha valamit, akkor talán azt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. SgScorpion gomba...
2015.05.19. 14:49
Neked is makaróniból készítették az agyad...

Blizzard gyártja az egyik, ha nem legjobb trailereket...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. Asagrim gomba...
2015.05.19. 14:51
Hadd szemléltessem az erőviszonyokat:

HP - Öreg néne őzikéje
Warcraft - Egri Csillagok
LotR - Ulysses
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. morgyi
2015.05.19. 14:51
Örülnék egy ilyen egész estét fél render Diablo movie-nak is a D3 látványvilágával, de a D2 komorságával. Megnéznék egy movie-t az ethernal conflictről a démonokra és az angyalokra kihegyezve
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. SgScorpion gomba...
2015.05.19. 14:51
Amúgy olvastad már a könyvet tisztelt kommentelő?

Mert ez nem játékadaptáció...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 14:51
értem mit akarsz mondani, csak nagyon szerencsétlenül jött ki

Egyébként, ha LotR-hoz hasonló dolgok, akkor Discworld-sorozat, A Song of Ice and Fire-sorozat, akár Lovecraft. Ezek valahol a közelében vannak minőségben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. SgScorpion Asagr...
2015.05.19. 14:54
Látom elég kevesen ismerik a könyvbeli sorozatot a warcraftnak, ami szerintem felér egy LotR szintjével, sőt...

Örömmel tölt el, hogy van még ember, aki ismeri
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 14:56
epic facepalm. mellesleg iszonyat mennyiségű lore van a Warcraft világában, olvasd csak el, utána nem beszélsz oltári baromságokat, jah hogy azt sem tudod, hogy mit jelent? Én kérek elnézést. Megyek is trollkodni a rakétatudós fórumra, hogy hülyeség az egész. TROLLOOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. gombabacsi SgSco...
2015.05.19. 15:00
lehet, hogy a könyvek mások, de jó lenne mindenki odafigyelne hogy itt a mozi lehetséges sikerének viszonylatában beszélgetünk. épp ezért hasonlítottam pl a GYU-t a HP-hez...
elhiszem hogy nehéz értelmezni 3-nál több mondatot, de meg kéne próbálni (nem neked írom)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Asagrim SgSco...
2015.05.19. 15:00
A végtelen forrást nem bírtam letenni!

(Persze mindent eredetiben olvasok, kiráz a hideg ha halálszárnyat, meg Pörölyt látok.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. gombabacsi FaL
2015.05.19. 15:03
a song of ice and fire jó példa most. azt se a fura lények, nagy fantasy csaták meg ilyesmik viszik a hátán, hanem az emberi dráma...
nem véletlen, hogy se a GYU-ban, se a HP-ben, de a trónokban nem fura lények a főhősök többsége, hanem EMBEREK, sőt nem tökéletes testű kigyúrt, plázából kiugrott "izék" hanem EMBEREK, esendő, sokszor gyenge (kicsi hobbit, varázsló tanonc) emberek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. Asagrim gomba...
2015.05.19. 15:10
A Song of Ice and Fire könyveket az egy szem írója viszi a hátán, mert sikerült egy olyan egysíkú procedurális világot alkotnia, ami az általa írt történetek nélkül nem ér semmit, ezért bukott bele minden próbálkozás, ami nem konkrétan a könyveket dolgozta fel, közben rengeteg másik fantasy franchise van, amiben még fan fiction kategóriában is készülnek kiemelkedő olvasmányok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 15:18
a SoIaF sorozatot (mondjuk még csak a 4. könyvnél tartok) a komplex politikai szál és karakterek viszik a hátán. tényleg ha vki nem GRRM, akkor nem fog tudni az eredetivel felérő fan-fictiont írni, mivel nem ismeri annyira a 'világot' mint a szerző. Egyébként ez JRRT esetében is igaz valamennyire, mivel az amatőr próbálkozások elég szegényesek szoktak lenni. Látszik, hogy ahhoz még a fia is kevés, hogy az eredetivel felérő sztorikat írjon. Egy SW, WC, vagy más jól lefektetett és alapvetően egyszerű szabályok szerint működő világban fantasy/sci-fi világban sokkal könnyebben születnek jó minőségű fan-fiction/spinoff művek...szerintem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. slayer007 gomba...
2015.05.19. 15:20
A warcraft - halálszárny, klánok ura, utolsó őriző, ősök háborúja trilógia. Ezeket olvastam, és mind elképesztően jó könyv volt. Kövezzetek meg, de a gyűrűk ura a nyelvezete és túlzott tájleírás miatt számomra nem volt ekkora élmény.
Röviden összefoglalva: A warcraft regények számomra nagyon jó könyvek és ha vászonra vinnék őket, simán lehetnének hasonló sikereik mint a LOTR-nak.
A HP meg gyerekmese.

Olvasd el az utolsó őrizőt, aztán ítéld el a warcraft világot.

Sajnos ezek voltak az utolsó könyveim kb, mikor még volt időm olvasni...
Most nézem mennyi warcraft könyv jött ki azóta...
Jó lenne időt is vásárolni pénzért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. gombabacsi slaye...
2015.05.19. 15:23
ismétlem, nem a warcraft milyenségéről, hanem a mozi lehetséges sikeréről beszélek itt.

amúgy a GYU tájleírásai, sztorija, karakterei nekem alapvetően meghatározták az életemet, úgyhogy nem hiszem hogy a WoW-ot egy szintnek tartanám valaha is vele
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Asagrim FaL
2015.05.19. 15:32
Még GRRM maga sem tudna a Song of Ice and Fire történetéhez hozzáadni.

Kifejtem mire gondolok:

A Song of Ice and Fire teljes világának a története folyamatosan megy előre. Egész Westeros folyamatos mozgásban van, egy pillanatra sem áll le senki.

Akkor lehet egy történetből franchise-t építeni, sima feldolgozás helyett újat hozzáadni, ha tudsz kapcsolódási pontokat keresni, ahova be tudod illeszteni a saját magad által kitalált dolgokat, kiegészítésként szánt története(ke)t, amiben szerepelteted a régi szereplőket/helyszíneket újakkal, de anélkül, hogy ezzel szétzilálnád az alapművet. A Song of Ice and Fire esetében semmi ilyen kapcsolódási pont nincs.

Így sajnálatos mód az egész franchise-t ellőtték a sorozatokra, még a Telltale játéka sem fogy az elvárások szerint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. slayer007 gomba...
2015.05.19. 15:32
Egy pillanatra vonatkoztass el attól, hogy van ilyen játék is.
Indulj ki abból, hogy van ilyen könyv. Elég jó könyv. Egy könyvadaptáció lehet jó? Igen.
Aki nem azért fogja megnézni, mert warcraft fan, vagy csak ismeri és kíváncsi rá, az majd azért, mert fantasy amit kőkeményen marketingelnek.
Nem arról fog szólni ez a film, hogy bemegyünk black templebe és szétdaráljuk a trasht, majd megöljük a bossokat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Asagrim slaye...
2015.05.19. 15:34
"Aki nem azért fogja megnézni, mert warcraft fan, vagy csak ismeri és kíváncsi rá, az majd azért, mert fantasy amit kőkeményen marketingelnek."

Én is ezzel kezdtem, de nem akarja nekem elhinni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. corzi gomba...
2015.05.19. 15:35
itt meg mindenki arrol beszel h eddig amilyen minosegi cinematic trailereket es videokat adtak ki a warcraft vilagarol mindenkinek leesett az alla es elvezte. szemelyszerint en csak a WoD kiegeszito traileret lattam 6millioszor mikor twitch adta agyba fobe, de mindig vegig neztem mer marha jo volt emg ugyis h nem ertettem mit mondanak ( nem tok jol angolul ). a tobbiek azt probaljak megertetni veled h az eddigi munkajuk alapjan boritekolhato az h egyaltalan nem bukas a film, de a Destiny peldajan latszik is h a marketinggel sem lesz baj es brutalis bevetelei lesznek a filmnek ha egy jo trailert betolnak a kozteveken. most mondom h egy 1 milliardos bevetelre szamitok, ha az avatarnak is osszejott egy full sablon tortenettel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. slayer007 Asagr...
2015.05.19. 15:36
Szerintem ha kisebb házakat venne alapul, hogy azok egy-egy hadjáratot hogyan élnek meg, vagy ha pl külön veszi a történetét a falnak és a kiküldött északi őrjáratoknak, annak pl lehetne spinoffja anélkül, hogy belebabrálna a főszálba.
Valamint elő lehetne kapni az egész háttérsztoriját a white walkereknek.
A kalózokról is lehetne írni.
A vallásokról is...
A sárkányokról, a régi uralkodókról.
Stb stb... hirtelen ötletek, lehet köztük hibás is persze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. matyi009 Asagr...
2015.05.19. 15:36
+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Andrass8
2015.05.19. 15:40
Igen sok könyv van , és a történet igen komoly.


Biztos megnézem, de a CGI től tartok, mióta annyira felkapott lett és a maszkirozást eldobjak és mindent még a napot is CGI vel csinálják elég béna, értem én hogy egy adott táj látványáért sok pénz elutazni másik országban és ott felvenni a jelenetet meg egyebek, de akkor is jobb lenne és talán olcsóbb is mint a cgi csak gondolom egyszerűbb gépen összedobni mint élőben...

Van szép CGI, de van ami konkrétan tönkre teszi az egész filmet főleg mikor ilyen homályos az egész,a másik meg mikor két szemszögből nem ugyan az van ott, most csak egy példa jut eszembe a supermam ahol mikor bunyóznak a kisvárosban felszántják a betont vele rendesen törött minden , jön a kamera váltás és máris csak repedt a háttérben a beton ahol előbb még darabokban volt minden...

Blizz mondjuk igen hires a minőségi animációkról amiket hozzá ad a játékaihoz és remélhetőleg nem engednek ebből és odafigyelnek mindenre.

Itt lesznek igazi szinészek is és rendes helyszinek vagy animációs film az egész ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 15:41
szerintem egyről beszélünk, egyetértek bár ezt én nem negatívumként élem meg, hisz ettől olyan átütő erejű a történet (könyv). Okos a GRRM ez afféle mentális DRM, így senki nem babrálhat az ő kis teremtményével
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Asagrim Andra...
2015.05.19. 15:42
"Itt lesznek igazi szinészek is és rendes helyszinek vagy animációs film az egész ?"

Pár hét volt a forgatás, 1 év a post process (CGI hozzáadása).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. slayer007 Andra...
2015.05.19. 15:46
Vannak színészek is, bár sajnálom, hogy végül nincs benne Colin Farrell... legalabbis a cast listen nincs, pedig ugy volt, hogy lead role-t kap.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Asagrim slaye...
2015.05.19. 15:47

"Valamint elő lehetne kapni az egész háttérsztoriját a white walkereknek.
A kalózokról is lehetne írni.
A vallásokról is...
A sárkányokról, a régi uralkodókról."


Ez a legkevesebb. Minden történethez lehet kiegészítésként előzményt írni, meg kifejteni az uralkodó vallási nézeteket, hagyományokat stb.

Én a történet jelenkorának kiegészítésére gondoltam, ami művészet lenne egy Tűz és Jég Dala esetében ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. BReal FaL
2015.05.19. 15:48
Nem értem miért kell egy mozi berkekben bejárattatott nevet egy moziban vadiúj névvel összehasonlítani. Persze, hogy nem lesznek olyan bevételei, mint egy Bosszúállóknak, vagy Vasembernek, vagy az Isten tudja még minek.
Ugyan nem szabad általánosítani, de ha van egy rendező, akinek az addigi filmjeit jóra értékelik, akkor az ÁLTALÁBAN hasonló szintű filmeket csinál. Hadd ne soroljam fel a sok rendezőt, de nekem a sok név közül 2 kedvenc pl. Tim Burton és Ridley Scott. Duncan Jones eddigi 2 nagyfilmje nagyon jó értékeléseket és visszhangot kapott, úgyhogy én bizakodóan várom a filmet. És a bevételek hidegen fognak hagyni. Persze, ha véletlen elmaradna a pénzügyi siker, akkor nyilván megszívom, mert esélyes, hogy nem lesz folytatása. Pedig ebben reménykedek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. slayer007 Asagr...
2015.05.19. 15:49
Nem beszólásképp, de imádod copyzni azt, amit 1-2 mondattal le tudsz fegyverezni, az elejére mi a válaszod?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. gombabacsi BReal
2015.05.19. 15:51
pont erről beszélek. ha nem lesz siker, akkor nem lesz folytatás se. vagy még rosszabb esetben lesz, tizede költségvetésből

én is szeretnék jó fantasy filmeket látni, ezért örülnék ha nem gagyiznák el ezt se, de populáris is lenne, és erre szerintem nem alkalmasak az ork főhősök, csatákra meg csilivili varázslatokra kihegyezett film...

mondjuk most olvasom hogy cg lesz szinte az egész, úgyhogy az egész beszélgetés innentől számomra tárgytalan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. BReal Andra...
2015.05.19. 15:52
Fontosabb szereplők: Travis Fimmel a Vikingekből, Dominic Cooper (Mamma Mia, Az ismeretlen Drakula, Amerika kapitány), Ben Foster (pl X-Men 3), Toby Kebbel (Majmok bolygója: Lázadás), Paula Patton (Mission: Impossible 4), Clancy Brown (Kedvencek temetője 2 Gus seriffje )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Asagrim slaye...
2015.05.19. 15:54
Csak arra reagálok amihez hozzá is tudok szólni, ilyenkor viszont visszaidézem, hogy pontosan mire reagálok, mert hajlamosak a kedves fórumozók szétszedni, lenácizni stb. (előző nap tapasztalatai) ha nem teszem totálisan egyértelművé hogy mit miért mondok ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. FaL BReal
2015.05.19. 15:58
Ezért:

Captain America: Civil War May 6, 2016
X-Men: Apocalypse May 27, 2016
Warcraft June 10, 2016
Doctor Strange July 8, 2016
Star Trek 3 8 July 2016

Ha megnézed ezek mind "mozi berkekben bejárattatott" címek, amikkel ennek az újoncnak versenyeznie fog kelleni. Imádom, hogy mindig belém kötsz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. FaL BReal
2015.05.19. 16:12
Azóta szerkesztettél

Kár volt mert lábon lőtted magad

Ridley Scott és Tim Burton is kb. csak a régi eredményeik alapján nekik kijáró jóindulatból élnek. Az utóbbi filmjeik (Scott: Prometheus, Exodus Gods and Kings, Robin Hood; Burton: Alice in Wonderland, Dark Shadows, Charlie and the Chocolate Factory) mind kb. egy rakat trágya volt, mind a kritikusok, mind BO szerint. A régi eredményeik elvitathatatlanok, etalonnak számító műveket tettek le az asztalra, de manapság megfáradt, csak a nevükből élő rendezők. Dicséretes az igyekezeted, de helytelen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. ZSORRO FaL
2015.05.19. 16:51
Tehát a hónapban nem lesz másik nagynevű film... Szép kis küzdelem lesz ez így.☺
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. slayer007 ZSORR...
2015.05.19. 16:55
Május 27 és június 10 között azért nincs sok idő... 27 már eléggé a hónap vége.
Bar lehet te a vásárlásnál is úgy nyomod, hogy ha valami 4999990ft-ba kerül, az még 4 milla, nem 5.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Shinjiii
2015.05.19. 17:43
Asagrim, ne nyald már le a szőrt a Blizz seggéről, fázni fog a hátsójuk. Istenem, ennyire felszentelni egy játékot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Benny
2015.05.19. 18:02
nem ismerem a wow lore-t de a filmet nagyon várom, biztosan minőségi lesz blizz-t ismerve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Asagrim Shinj...
2015.05.19. 18:36
Először is nem egy játék hanem több RTS egy MMORPG, meg egy polcnyi könyv.

Másrészt az MMORPG már évek óta szar, nem játszok vele, a többi ettől függetlenül jó.

Harmadrészt vigyázz a szádra, kevesebbért is kaptak már 3 nap kispadot személyeskedésért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 18:59
Ja nem lesz vetélytársa:

Teenage Mutant Ninja Turtles 2 June 3, 2016
Now You See Me 2 June 10, 2016
Uncharted June 10, 2016 <-- ez ismerős lehet
Finding Dory June 10, 2016 <-- Finding Nemo folytatás, biztos nem nagy név
Transformers 5 June 24, 2016
Independence Day 2 june 24, 2016

Szerencse, hogy az uborkaszezonban jön ki...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Asagrim FaL
2015.05.19. 19:04
"Szerencse, hogy az uborkaszezonban jön ki..."

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. denielstei...
2015.05.19. 19:51
Hmm, ez a sok verbális csatározás, mintha ez lenne a World of WordWarCraft.

Ha megengedhetném magamnak a replikák borsos árait akkor biztosan 'felszerelném' vagy szaknyelven "kigírelném" a teljes brigádot akikkel elmegyek majd megnézni. Gorehowl, Orgrim és Blackhand kalapács még csak-csak elmenne (bár ez utóbbi autentikus mása is enyhén tűzveszélyes lenne), aztán Illidan túlméretes konzervnyitóinál már ki kéne nyitni a moziterem mindkét ajtószárnyát. DE stipi-stop lich king sisak és Frostmourne.


Röviden: Én nagyon várom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. BReal FaL
2015.05.19. 20:14
Scottnál az Exodus szar, a Prometheus egy remek film, max neked nem tetszik. A Robin Hood szintén teljesen vállalható. Burtonnél ami nagyon gyenge, az az Éjsötét árnyék, a Charlie és a csokigyár remek film, ahogy az Alice sem nevezhető szarnak (mellesleg az Alice több, mint 1 milliárd dolláros bevételét letrágyázni, hát. )

45: Amerikai kapitány több, mint 1 hónappal előbb jön, X-Men 2 hét különbség, a másik kettő 1 hónappal később Ez jó összehasonlítási alap. Mellesleg akiket érdekel, elmegy mindre, elhiheted.

52: Megemlíted a minden idők legszarabb nagyfilmje címre esélyes Tini nindzsa teknőcök folytatását (nyomjad Bay bácsi ), illetve egy szintén játékosok által ismert Unchartedet. Mondj még valamit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. noPublicFG Whysp...
2015.05.19. 21:14
Ez így van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Resike
2015.05.19. 23:40
Tejesen fölösleges egy olyan filmet lehúzni amiből még egyetlen egy végleges képkockát nem lehet fellelni.

Hacsak nem Nicholas Cage a főszereplő, vagy Uwe Boll rendezte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. FaL BReal
2015.05.19. 23:49
Rottentomatoes (critic-user):

Prometheus: 73%-69% (egy remek film ennél jobb )
Robin Hood 43%-58%
Charlie and the Chocolate Factory 83%-51%
Alice in Wonderland 51%-55%

Kérlek mesélj még milyen jó filmek ezek. Az meg hogy mennyit hoz, ne keverd össze a jó filmet a sikeressel.

A megjelenéseket azért soroltam fel mert akadékoskodtál, hogy az Avengers BO-éhez mértem a leendő teljesítményét. Erre jöttél, hogy miért bejáratott címekkel hasonlítom össze. Azért mert azokkal kell majd versenyeznie.
Egy filmnek általában 1,5 hónap a vetítési ideje (néha több, néha kevesebb) ezért igenis számít, hogy mi van utána is egy hónappal.

Kaparsz nagyon, de nem sikerül... remélem az életben sikeresebb vagy
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.19. 23:50
most hogy így mondod, egy Uwe Boll rendezte, Nic Cage film még hiányzik a világból. Mehet is Kickstarterre!! lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. CyberPunk6...
2015.05.19. 23:57
LOL
Vannak akik az hiszik, hogy egy film sikere azon múlik, hogy mennyire jó, és nem azon mekkora a hype.

Az egészen biztos, hogy nagyon sokan meg fogják nézni és a kasszáknál hatalmas siker lesz. Ezt szinte biztosra vehetjük nem kell félteni őket.

Ott van például a szürke 50 árnyalata, iszonyatos rekorddöntögetés, miközben mindenki szerint fos lett.


Az hogy a volumen mekkora lesz még kérdéses, de a blizzardot ismerve meg fogják célozni egy LoTR rész szintjét, a siker meg majd a jövő kérdése.

A hobbit pedig messze elmarad a LoTR trilógiától. Főleg a harmadik rész. Az nem volt méltó egyik korábbi Tolkien filmhez sem.
Még szerencse, hogy a könyv véget ért a sárkány legyőzésénél. Ott volt a nagy hanyatlás.
Jah hogy pont ezért? Igen, mert azt nem is Tolkien írta, hanem valami idióta.

Az első kettő még elmegy, de a kettő együtt egy darab filmnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Asagrim Cyber...
2015.05.20. 00:54
"Még szerencse, hogy a könyv véget ért a sárkány legyőzésénél. Ott volt a nagy hanyatlás.
Jah hogy pont ezért? Igen, mert azt nem is Tolkien írta, hanem valami idióta."


Az az idióta Tolkien volt. A könyv 19 fejezetes, ahol a könyvnek szerinted vége van - amit egyértelműen nem olvastál el - az a 14. fejezet ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. ParagonHex
2015.05.20. 08:37
A warcraft lore-al kapcsolatos posztokat olvasva eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem azt. Véletlen sem egy gyűrűk ura mélységű dolog, de ez a mozivásznon úgysem jön át. Esetleg a kemény fanok veszik észre az apró finomságokat, de nekik meg nem csinálnak külön filmet...

Az amúgy megvan, hogy a Warcraftban mindig (de mindig!!!) a védelmezőkből, nagy reménységekből lesznek az általában félőrült rosszfiúk?

- Sargeras, a titánok(teremtők) bajnoka => maga az ördög
- Maygos(sárkány), a mágia örzője => ki akar írtani minden varázslót
- Neltharion(sárkány), a föld örzője => DeathWing, kisebb kataklizma
- Medivh, Azeroth örzője => Sargeras szövetségese, portálnyitogató
- Kael'Thas Sunstrider, a vérelfek hercege, a napkút örzője => KilJaeden megidézője
- Zul'Jin, a hordával szövetséges troll törzs vezetője => lázadó
Na és végül ott van Arthas Menethil, miért ne lenne a szőke hercegből egy fél kontinens kiírtója, majd feltámasztásuk után seregük vezetője?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. SzAdamAndy FaL
2015.05.20. 08:52
Köszönöm, mindenképpen elolvasom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. asdsa Cyber...
2015.05.20. 09:44
Ez így nem igaz. Sokan rettegnek a kritikusoktól, mert mozikat tudnak üríteni.
A szürke 50 árnyalatánál nem túl jó példa. Meg volt a fix célközönség, randiiflm is volt Valentin-nap környékén, meg a botrány is rákontrázott a nézettségre...ja és bestsellerből lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. BReal FaL
2015.05.20. 10:37
Tehát szerinted egy rottenes 73%-os értékelés rossznak számít? Szentséges atya gatya! Az a baj, hogy sokan Alient akartak látni végig a filmben, azért csalódtak benne a rajongók közül. Fura elvárások vannak.
Én a Robin Hoodra annyit írtam, hogy teljesen vállalható, nem azt, hogy mekkora fasza élmény volt. A Charlie és a csokigyár Tim Burton elvont, borult elképzeléseit vonultatja fel - szerintem remekül sikerült, ezt a rottenes 83% is alátámasztja. Az Alicere annyit írtam, hogy nem nevezhető szarnak, szerintem a jó film kategóriába ez sem esik be, de bárcsak minden ilyen költségvetésű film lenne ilyen szar (mondjuk egy Avatar).
A bevételekre visszatérve, ha jól emlékszem, te azt a produkciót nevezted nyereségesnek, ahol a bevétel legalább 3-szorosa a gyártási költségeknek. Na most, te az először felsorolt filmeket mindet anyagilag egy rakat trágyának nevezted. El kell keserítselek, hogy az általad felsorolt 6 filmből ebből 3-at találtál el (Robin Hood, Exodus, Éjsötét árnyék)
Illetve Rád és Resikére reagálva, Nicholas Cage (habár valóban leszállóágban van kb. a 2000-es évek közepe óta) filmjei között van 1-1 jó film, legutóbb a 2 évvel ezelőtti Joe. De tény, hogy vadászni kell a jó-nézhető filmeket tőle az elmúlt kb 10 évben. Bollnál meg még erről sem beszélhetünk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. BReal Cyber...
2015.05.20. 10:51
Igen, a Hobbit sajnos - bármennyire kedvelem Jacksont - ráült a jópár éve tartó trend vonatra és a pénztárcalehúzás tipikus esete lett. Muszáj volt széthúzni egy könyvet 3 részre, amikor bőven elég lett volna 2 film belőle. Megtették ezt a Harry Potterrel, az Alkonyattal (mondjuk azt nem láttam, így annak a szükségességéről nem tudok nyilatkozni), most az Éhezők viadalával (szerintem a Kiválasztott 1. része nagyon unalmas lett), ill. ha jól tudom, a Beavatott utolsó része is 2 részes lesz. Persze a hivatalos szöveg mindig az, hogy annyi minden van az utolsó könyvben, hogy azt csak 2 filmben lehet normálisan elmesélni. Na ja, persze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. slayer007 Parag...
2015.05.20. 11:00
- Malygosnak azért szép kis lökés kellett ahhoz, hogy megőrüljön.
- Medivh kicsit megszívta az életét mondjuk, de ehhez képest elképesztő mód ellenállt Sargerasnak. Aegwynn (Medivh anyja), mondhatni utolsó őriző (mert Medivh elcseszett egy őriző lett ), szembeszállt Sargerassal és legyőzte. Legalábbis azt hitte. Terhes volt és Sargeras megszállta a gyereket, akiből lett később a tudathasadásos Medivh. Szóval benne már születése óta ott volt Sargeras tudata, amivel vívódott.
- Neltharion elméjét ősi istenek mérgezték meg, de ott mondjuk volt baj alapból is szerintem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim slaye...
2015.05.20. 11:06
Ettól függetlenül igaza van, a főbb ellenségek mind megrontás által váltak gonosszá, alapvetően jó karakterekből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Yodamest
2015.05.20. 11:47
Gyerekek ez akkora film lesz, hogy önmagába fordul a gravitáció és divergálni kezd kb. Szerintem trilógia várható minimum belőle, de lehet 6-7 részes is lesz, a lore engedné az biztos. Nem tudom ezt leírni, elképesztő nagy film lesz, már most 10/10, pfff betegség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. retal79 Parag...
2015.05.20. 12:18
A Warcraftnak pont ez a lényege, az öreg istenek kavarják a sz*rt a háttérből és rontanak meg karaktereket. Mert amúgy nincsenek jó és gonosz fajok meg ilyesmik, hanem mindenkinek van jó és rossz oldala, és sokszor félreértések vagy egyszerűen kultúrális különbségek vezetnek évszázados konfliktusokhoz, pont ez a jó az egész lore-ban, hogy ez elég realisztikus, ha belegondolsz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. retal79 BReal
2015.05.20. 12:20
Pedig sokak meglepetésére Bollnak is akad értékelhető filmje, pl. a Rampage, vagy állítólag a Darfur (utóbbit még nem láttam).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Asagrim retal...
2015.05.20. 12:28
Ezt tudom és értem, de egy kívülállónak, aki nem ismeri a lore mélységét hiába magyaráznád, ha minden főellenből úgy lesz főellen hogy eccecsak megkergül, az nem kelt túl jó benyomást a Warcraftról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. slayer007
2015.05.20. 12:31
Pedig általában az életben is így van. Szinte minden rohadt szemét előtte egy normális ember volt, akit a körülmények tettek egy barommá. Leegyszerűsítve az ezernyi szituációt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Asagrim slaye...
2015.05.20. 13:01
Nem, ez nem így van. Warcraftban mindenkit szánt szándékkal rontanak meg, legyen az egyetlen karakter, vagy egy egész faj. Itt szó nincs körülményekről, szándék vezérli ezeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. slayer007 Asagr...
2015.05.20. 13:09
Mondjuk úgy, hogy nem értetted meg mit akartam mondani, mert se filozófiai kérdésbe, se szociológiaiba nincs kedvem belemenni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Shinjiii Asagr...
2015.05.20. 18:22
Jajj, kérlek, kevesebbért még nem kaptak, hát évek óta járok ide. Tudod nagyon jól, hogy viselkedek rendesen, egy kommentemért meg már rögtön fenyegetőzöl, te tényleg labilis vagy moderátori viszonylatban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. denielstei...
2015.05.20. 20:03
Amúgy lehet valamit tudni a film formátumáról?

Értem ez alatt, hogy natív IMAX 3D támogatása lesz-e és hogy lesz-e mondjuk a Hobbit-nál használt 48fps-es verzió? Már csak azért is kérdezem mert személy szerint nekem nagyon tetszett Peter Jackson húzása és jó lenne látni több filmet amit így (is) készítenek el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.05.20. 21:44
Én azt se tudtam, hogy egyáltalán 3d-s lesz-e. IMAX-re én nem számítok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!