iPon Hírek

Wasteland 2: 18 perces demó videó érkezett

Dátum | 2013. 08. 29.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Az új, 18 perces bemutatóban Chris Keenan kommentárjával kísérve nézhetitek meg a Prison pálya végigjátszását, illetve annak egy részletét (hozzávetőleg az 1/3-át). A Börtön a játék 4. vagy 5. térképe, legalábbis nagyjából ekkorra lőtték be, de lehetőség van hamarabb is idejönni, rajtatok áll. Ez a rész nem csak a demózás kedvéért épült és még dolgoznak is rajta (hiányoznak még hangok is többek között), de nagyjából tükrözi a játékélmény lényegét. Értelemszerűen ez igen apró részlete a teljes játéknak, a fejlesztők bevallása szerint nehéz volt úgy kiragadni egy kis darabot a Wasteland 2-ből, hogy eleget mutassanak vele, de ne legyen spoileres és ne is terheljen túl titeket. Ígérték, hogy beszámolnak arról, hogy haladnak, és ezt semmiképp sem akarták elmulasztani...
A felhasználói interfésznek már volt néhány iterációja, ezt a támogatók és a közösség visszajelzései alapján sikerült összehozni (vannak testreszabási lehetőségek is), a fejlesztők nagyra értékelik a közösség segítségét: "A játék most nem itt tartana a Ti visszacsatolásotok nélkül". Mindent megtettek, hogy hűek maradjanak a fejlesztés legelején kiadott specifikációhoz és büszkék arra, hogy minden ponton teljesítettek. "Reméljük Ti is olyan boldogok vagytok az eddigi eredményeinkkel, mint Mi."
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. magerg
2013.08.29. 14:13
Nem egy szépség, de van benne tartalom. Ideje előtúrni a protonfejszét és a lézerpuskát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Leeroy
2013.08.29. 15:24
A legjobb játékok soha nem a lélegzetelállító gfx-szel taroltak, pl. Fallout-széria 2D darabjai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. aryanis83
2013.08.29. 15:38
ááááá. Anna Hegedűs öngyi akar lenni. Mindjárt elsírom magam. Könyörgöm ne legyenek benne magyar nevek. Vagy az összes thief- em(már ha van kasztrendszer) Renátó Kolompár lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Meteoreso
2013.09.02. 20:51
Az a baj hogy szerintem se szép.
Ez kb egy Jagged Aliance kiegészítő szintje. Bár nagyon várom !!!
Nem értem miért gondolják a fejlesztők hogy azért mert valami oldschol akkor annak már gyenge grafikának is kell lenni. Pedig az csak azt jelenti hogy erős szabályrendszer van alatta és a mai agybutult gamekkal ellentétben gondolkodni is kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!