iPon Hírek

Wasteland 2 - 50 óra játékidő

Dátum | 2014. 04. 10.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A Wasteland 2-ről szóló legújabb beszámolójában az inXile Entertainment elmondta, hogy a játékidő kb. 50 óra lesz. "Izgalmas volt megnézni a statisztikákat, amik azt mutatták, mennyi időt töltenek el a játékosok a végigjátszással. Fejlesztőként nehéz megbecsülni, hogy pontosan mennyi idő végigjátszani a darabot, mivel még ha az elejétől a végéig is játsszuk, már ismerjük minden részletét, és emiatt túl gyorsan haladunk." "De most, hogy már mások is végigjátszották az ő idejük alapján már meg tudjuk becsülni a játékidőt, amely egy átlagos játékosnak normál fokozaton kb. 50 óráig fog tartani. Persze lehet, hogy ennél kicsit még tovább tart majd annak, aki minden helyszínt fel akar fedezni, és minden küldetést meg akar csinálni." A fejlesztők bemutatták a játék egyik pályáját, Los Angelest is, amely nemcsak a szűken vett városközpontot, hanem a körülötte lévő részeket is magában foglalja.
"Los Angeles Arizonától teljesen különálló térkép. Arizona nagy része ismerős lehet a Wasteland 1 rajongói számára, nagyon sok Wasteland 1-es helyszín és frakció is visszaköszön. Fontosnak tartottuk, hogy ezek a dolgok ismerősek maradjanak, mivel nagy a szakadék a WL1 és a WL2 megjelenése között, és erős történeti szálakból fontunk hidat e fölött a szakadék fölött." "Másrészt Los Angeles biztosítja számunkra, hogy visszatérhessünk a Wasteland vadon borította területeire, és új helyszíneket és fantasztikus lehetőségeket mutathassunk be. A jelenkori Los Angeles egy terjeszkedő város, egyike a világ legsűrűbben lakott metropoliszainak, olyan jellegzetes helyszínekkel, mint Hollywood vagy a Kolosszeum." "A jelenlegi L.A. közel négy millió lakosa számára importálni kell a vizet, ezért a klíma mérsékelten száraz jellegű, de ez főként az emberi befolyásnak köszönhető. A játékbeli Los Angelesben az emberek nagy részét kipusztította a háború, és a háborút követő viharok, amelyek kis, többnyire mérgező tavakat hoztak létre. A légi és vízi áramlatok változásainak köszönhetően viszont a terület buja és zöld lett. A természet visszaszerezte magának az elpusztult területek nagy részét." A csapat jelenleg az Arizona és Los Angeles pályák utolsó simításain dolgozik, nagy részük pedig már áttért Kaliforniára.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Riddick77
2014.04.10. 19:08
50-en óra?? 500+ vagy ,több amiért érdemes pénzt is kiadni. Pl. Skyrim, Oblivion, vagy akár rengeteg FPS multiban... de 50-en óra???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.04.10. 19:25
Skyrimet átlag 75 órásra becsülték miután megjelent és eladtak 10 millió példányt... És igen, lehet bele több órát ölni, mint az átlag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. LGx
2014.04.10. 21:45
ha Brian Fargo azt mondja 50 óra, azt nyugodtan fel is szorozhatod!
csak jönne már a végleges...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. wittmannge...
2014.04.10. 21:47
50+ óra az már rendben van, főleg ha az újrajátszhatóság tekintetében is okés lessz az anyag
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Szefmester
2014.04.11. 09:50
Az ilyen végigjátszásra becsült időt rendszerint a fő sztoriszálra szokás mondani. Egy Brian Fargo esetében hozzá vehetsz legalább kétszer ennyit a mellékszálakra, és ha a kasztok lényegesen el is térnek majd egymástól, és nem csak az a különbség hogy milyen fegyverrel öl, akkor a kasztok számával felszorozhatod az egészet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!