iPon Hírek

WayteQ xTAB-70dc: az ismeretlen ismerős

Dátum | 2012. 11. 13.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A WayteQ xTAB termékcsaládjának legújabb tagja első ránézésre éppen olyan, mint a szintén 7 colos kijelzővel felvértezett elődje, az xTAB-70w. Viszont ha az őt körülvevő színfalak mögé tekintünk, akkor mindenki számára világossá válik, hogy ez egy farkas báránybőrben.


Az xTAB-70dc rászolgált a nevére, mivel a dc utótagot a "Dual Core" rövidítése adja, tehát a mostani alanyunk kétszer annyi magot állít hadrendbe, mint az őt megelőző készülék. De ez sem volt elég a WayteQ-nek, és az órajeleket is megemelték 50 százalékkal, így hát papíron épp háromszor nagyobb teljesítményt kapunk, mint eddig. Az Amlogic AML 8726-M3 helyére egy AML 8726-MX került. Itt egészen pontosan 1,5 GHz-es órajellel és két Cortex-A9 maggal lesz dolgunk, de a Mali-400 grafikus egységből sem egy, hanem kettő van már (MP2), továbbá az 512 MB-os rendszermemória is a duplájára hízott, és már 1 GB-tal gazdálkodhat az eszköz.

Ezeken a változásokon túl, gyakorlatilag ugyanazt kapjuk, mint eddig. Az egyetlen megkülönböztetésre szolgáló jegye a színe, ez ugyanis fekete lesz, míg az elődje elegáns barna házzal rendelkezett. A megvadított 7 hüvelykes masina felbontása tehát most is 1024 x 600 képpontos, és öt ujjunkat képes egyszerre lekövetni. A háttértár mérete 8 GB lesz, amit microSD-vel tovább növelhetünk (maximum 32 GB-tal). A kamera az előlapon VGA, hátul pedig 2 megapixeles felbontású képek készítésére alkalmas. A gép kapcsolati képességei között csak Wi-Fi-t találunk, bár van infra portja is, de nem az adatátvitel miatt, hanem mert támogatja a távirányítókat. Ennek és a mini HDMI-nek köszönhetően nyugodtan rácsatlakoztathatjuk a TV-re is, hogy kényelmesebben nézhessük a FullHD filmeket, ugyanis ezeknek a lejátszását is támogatja.


Összességében tehát az Android 4.0-t futtató tablet nagyon ütős konstrukció, de azért valami mindezt az egészet beárnyékolja. Ez pedig nem más, mint az akkumulátor, hiszen a telep kapacitása is változatlan maradt, de már egy sokkal izmosabb vasat kell majd kiszolgálnia, és a 3200 mAh-nyi energia gyorsan elillanhat. A kiegészítőket illetően pedig az xTAB-70w kompatibilitást kell keresni, hiszen mindenben megegyeznek így például a tokok között is épp olyan kell melléjük. A RAmos által gyártott WayteQ xTAB-70dc ára és a megjelenés időpontja egyelőre ismeretlen.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. madcaptain
2012.11.13. 12:45
Úgy látom bluetooth megint nem fért bele, nem értem hogy fér bele a 10 dolláros pici telefonba akkor
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. LGx
2012.11.13. 12:53
engem a 3G modem hiánya jobban zavar... szintén nem egy horror összegű alkatrész.
számomra tabletnek addig nincs értelme, míg nincs benne 3G.
persze vannak ilyenek szép számmal, de annyit meg nem adok értük
50k alatt 3G-vel, addig nem érdekel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. zord01
2012.11.13. 13:21
LGx
A 3G modemet illetően 100%-ig egyet értek veled, annyi difivel, hogy én most készülök egy galaxy tab 2-t venni 3g modemmel, csak az 85k
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. csiki2
2012.11.13. 13:59
Kezdetben 3G-vel jöttek a tabok, aztán a piac nagyon hamar bebizonyította, hogy az átlag felhasználó nem fizeti ki érte a felárat. Taroltak a sima wifis tabletek.
Azóta eltelt pár év, a felsőbb kategóriában jelenget meg 3G-s verzió, de a cégek viselkedéséből úgy látom, hogy a háttérben az eladási számok még mindig a sima wifi felé mutatnak.
Ez van, kisebbség vagytok.
Én is csak mostanában kezdem elfogadni, hogy néha nem lenne rossz a 3G megléte...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. legyes
2012.11.13. 14:08
Szerintem a BT/3G árát nem a 10 Filléres modemek ára jelenti, hanem az utánuk fizetendő licenc díj. Gondolom én...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Supra
2012.11.13. 15:11
Hát,azért ez már nem számít olyan acélosnak - ha kihozzák 30-ért vagy alatt, akkor lehet értelme... De amúgy van nagyob felbontással, nagyobb mérettel hasonló HW-el BT-t tudo tablet a piacon 40-ért.

A BT modult nagyon nem értem, 800Ft-ért el is küldenek egy ilyen modult postán... A nélkül pedig nagyon féloldalas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. minikahona
2012.11.13. 15:54
A facebook-on írták hogy 34-36 ezerért fogják árulni. De én kihagyom. Volt már 2 db xtab-70w-m és mindkettő rossz volt. Az első 2 hónap után meghalt (az LCD mindha elkezdte volna ereszteni az anyagot, a NAND Flash memória pedig meghalt. Konkrétan ha elért egy bizonyos foglaltságot a memória akkor a fájlok nagy részét 4Kb-ra csökkentette. Mindezt normál használat mellett produkálta. Semmi olyat nem csináltam vele, ami ezeket eredményezte volna. A második pedig az első garanciális cseréje által került hozzám, de az már eleve roszz volt, mivel az érintője akkor is aszt hitte hogy mozgatom az ujjam a felületen, ha csak egy helyben rajtatartottam az ujjam. Ami azért elég gát, például ha egy Angry Birds-ben célozni akarok. Többet nem fogok venni olcsó Tabletet. Ha már egy viszonylag ismert márka is mint a WayTeQ ilyeneket árul, akkor mit várjon az ember egy no name-től. Lehet hogy csak én fogtam ki rosszat és másoknak nincs semmi problémájuk vele, de az már biztos hogy nekem vétek volt megvennem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. princeps
2012.11.13. 18:08
LGx ,de a telódon van hotspot és és így kb fél perc tablettel bárhonnan netre kapcsolódni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Supra
2012.11.14. 07:55
Akkor viszont wayteq-ék elég rendesen bealudtak, ezzel az árral ez az eszköz kvázi piacképtelen!

Minikahona: azért még ne add fel, ajánlom figyelmedbe a myaudio-t és esetleg a hónap végéig az auchant :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!