iPon Hírek

Win 10: 50 milliónál is több felhasználó, érkező újítások

Dátum | 2015. 08. 18.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Microsoft legújabb operációs rendszere, az általunk is alaposan körbejárt Windows 10 meglehetősen nagy léptekkel indult hódító útjára a piacon: a megjelenést követő első 24 órán belül mintegy 14 millió konfigurációra telepítették fel, az elmúlt hét végére pedig már az 50 milliós szintet is sikerült áttörnie a szoftvernek, azaz rettentően nagy népszerűségnek örvend. Ez persze nem véletlen, hiszen legális Windows 7-es vagy Windows 8.1-es operációs rendszerrel rendelkező konfigurációkra ingyenesen telepíthető a Windows 10, amit a jelek szerint sokan ki is használnak (miközben persze van egy tábor ami pedig a kivárásra játszik).
Az új operációs rendszer a folyamatosan érkező frissítések mellett októberben egy nem-patch jellegű frissítést is kap, ami kibővíti funkcionalitását. A Threshold 2 névre keresztelt csomag a dolgok jelenlegi állása szerint már egészen biztosan tartalmaz majd egy univerzális üzenetküldő – Messaging – alkalmazást, de a vállalat új webböngészője, az Edge is frissülni fog vele, így egyebek mellett végre a bővítményeket is támogatni fogja. Fontos újítások várhatóak Universal App Platform fronton is, azaz a Threshold 2 csomag meglehetősen érdekesnek ígérkezik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

74. wintercoun...
2015.08.18. 10:29
Azt oldjak meg vegre, hogy ha kiveszem az osszes metros appot a star menubol (nincs rajuk szuksegem), akkor ne maradjon ott egy nagy ures terulet, hanem ugorjon ossze a Start menu. Hatalmas mernoki teljesitmeny lenne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. Stormrage winte...
2015.08.18. 10:33
oldalahoz viszed az egeret, es ossze tudod huzni ugy, hogy csak a startmenu latszik, a csempek terulete nem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Gvohir
2015.08.18. 11:18
Azt is megoldhatnák végre ha beállítom a nagyobb egeret, és az animációkat kikapcsolom a Teljesítménybeállításoknál, akkor ne kapcsolgassa vissza minden frissítéskor!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. Szefmester
2015.08.18. 11:49
Oldják meg végre hogy elküldik nekem is a kódot amit ígértek a win10 tiszta installhoz.
Nem akarják hogy túlterhelődjön a szerver... de nekem már le van töltve isoban és pendrivera is... de kulcs nélkül cseszhetem. Egy sima win 8.1-ről meg nem akarnék frissíteni. Max akkor játszanám el a frissítés témát ha tudnám hogy a jelenlegi alaplapom lecserélése (7 éves már) után nem buknám be a wint...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. batnor Szefm...
2015.08.18. 12:00
Elolvastad, hogyan is kell legális rendszerhez jutnod?

Gyanítom nem, mert akkor tudnád, hogy aki 7/8.1-ről jön az mindenki ugyanazt a win10 kulcsot kapja. Tehát elsőnek felrakod a legális rendszered majd onnan frissítesz, ezt követően a Win az alaplapodhoz köti a kódot. Ezt követően csinálsz tiszta telepítést vagy a beállítások helyreállítással hasonló eredményt kapva már aktív rendszert kapsz. Te semmilyen Win 10 kulcsot nem kapsz, csakis akkor ha megvásárolod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. florika197... batno...
2015.08.18. 12:50
Hihetetlen de ez van. Sok ember kifejezetten követelni kívánja magának az ingyen kulcsot, mert korábban mindvégig illegálisan használták a windowst. A Microsoft nem véletlenül adta ki a win. 10-t úgy, hogy a uptate-nél ne tud válogatni a frissítéseket ás ne tud elrejteni, hiszen csak a win. 10 használatára adtak jogosultságot az ingyen használatra. Később önálló új windows már nem lesz, hanem csak a 10-t fogják fejleszteni tovább és az újítások révén lesz pl. 10.1-es rendszer, amelyet kizárólag ugyancsak a windows updatenen keresztül tudod majd frissíteni. Majd ekkor jön a meglepetés, hogy csakis abban az esetben tudsz frissíteni az új op. rendszere, ha ténylegesen jogtiszta, vásárolt 7-8-8,1-10 windowst vásároltál korábban magadnak, hiszen kizárólag csakis a 10-re kaptak az userek ingyen felhasználási lehetőséget. Csak gondoljatok bele, akkor miért árulják kő kemény pénzért a win, 10-et, és akik ténylegesen megvásárolják(ták) csupán pénzkidobás lett volna...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. vanRobert flori...
2015.08.18. 13:34
Van abban igazság, amit mondasz.
Mondjuk még mindig nem jött meg a csomag...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Szefmester
2015.08.18. 13:35
Bocs, de az email amit a regisztráláskor és feliratkozásrkor küldtek, nem épp ezt mondta. Azóta elég sok és vegyes infót lehet olvasni. Lehet tiszta install, nem lehet tiszta install.

Azóta kerestem, és olvastam baromi sokat, és kezdésnek lehet csak frissíteni, de aztán már lehet tisztán installálni ha megvolt az első telepítés. (ezt az infót is csak ma találtam meg egy-két órája)

Egyszerűen bámulatos miként tudja ilyen hatékonyan szétszórni a fontos infókat az ms...

Amúgy meg akkor itt a következő -ostoba- kérdés. ha a win 8.1-em felraktam erre az alaplapomra... frissítek 10-re, majd pár hónap múlva 7 év után fejlesztem a gépem és veszek egy új alaplapot, amire felmászhat a 8.1 mert olyan a licencem, de a 10 már nem mert cseréltem a gépet és csak egy gépre vagyok jogosult? Mert erről pl nagyon nem találok semmit... Ilyenkor vajon elegendő megint egy 8.1ről frissítés és aztán tiszta install, vagy megint mehet a baromkodás az elejétől?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. batnor Szefm...
2015.08.18. 13:38
Így van akkor kuka a win10ed mert csak a 8.1-hez van kulcsod. Onnan csakis 1x lehet tova lépni, hova tovább ha elromlik és cserélik akkor is elveszik a jogosultságod. Csakis dobozos 10-nél tudsz akármennyi telepítést végezni vagy retail kulcsnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. batnor batno...
2015.08.18. 14:06
De itt le van írva minden a frissítés menetéről:
http://itcafe.hu/cikk/ms_windows10_totha/uj_irany.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. Kajafun
2015.08.18. 15:00
A gépház még mindig egy rusnya csúnya béta izé! Ne akarnak kezdeni vele valamit?
Ráadásul a betűk se klappolnak... Ez valami új betűtípus vagy mi? Ellenőriztem közelről a pixeleket, az alapján látom hogy nem jól formálódnak.
Persze böngészőben már tökéletes meg minden.
27colos fullHD monitoron elég zavaró tud lenni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. Vajaskenye...
2015.08.18. 15:33
Mielőtt frissítenétek Win10-re, olvassátok el, mennyi adatot szivárogtat a Windows 10: https://edri.org/microsofts-new-small-print-how-your-personal-data-abused/

Majd ezek után azt is olvassátok el, hogy a privacy opciók megfelelő beállítása ellenére is ugyanúgy küld adatokat az MS felé: http://arstechnica.com/information-technology/2015/08/even-when-told-not-to-windows-10-just-cant-stop-talking-to-microsoft/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. CyberPunk6... batno...
2015.08.18. 15:36
Ha dobozos 8.1-ről frissít, akkor is tovább tudja vinni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.08.18. 15:37
Ellenőriztem közelről a pixeleket, az alapján látom hogy nem jól formálódnak. - LOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. batnor Cyber...
2015.08.18. 16:03
Nem tudja, csak a 8.1-et, mert a 10 alaplaphoz kötődik. Olvasd el az itcafe cikket, ha annak nem hiszel akkor a MS oldalát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. batnor Vajas...
2015.08.18. 16:06
Akkor olvasd végig az EULA-t amiből csak ki lettek ollózva ezen sorok, tehát meg van határozva az is mikor teheti meg az MS amit megtehet.

Amennyiben nem tetszik akkor Apple, Google, Dropbox és más egyébb cégek programjait se használd mert azoknak még ennél is druvább a policyje

Ha meg nagyon titkolni valód van húzd ki a netkábelt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. CyberPunk6... batno...
2015.08.18. 16:08
Az IT cafés cikk pontatlan.

A telepítés az alaplaphoz kötődik technikailag, de nem a licensz.
Mivel technikailag másként nem megoldható, ezért hw kulcsot használnak az aktiváláshoz.

De ha dobozos verziód van, akkor telefonon minden további nélkül aktiválhatod a rendszert, csak a régi hw-t lekapcsolják és azon nem lesz tovább érvényes.

Az MS azt mondta, hogy alaplaphoz kötődik, de a szerződés mindenkinek úgy megy tovább, ahogy eddig, amilyen volt neki, olyan marad.
Akinek dobozos, annak dobozos lesz a frissítése is.


A régire downgradet sem veszti el, csak 1 év után már nem fog tudni fiissíteni és ameddig a 10-et használja, ADDIG nem jogosult a régit használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. batnor Cyber...
2015.08.18. 16:13
Csak a probléma ott van hogy a WIN10 frissítést követően NEM kapsz kulcsot, tehát nem tudod deaktiváltatni sem, mert 1 HW kulcshoz köti a rendszerük a régi legal kulcsodat és ezt NEM lehet módosítatni vagy leszedetni. Amennyiben elhasználtad akkor annak annyi. Csak akkor tudod a WIN10-et több helyre átvinni ha alapból azt veszed, más megoldás NINCS és NEM is lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. beleutomaz... Szefm...
2015.08.18. 16:17
Lehet tiszta installt csinalni, amikor win8.1 > win10 upgrade-t csinalsz akkor egy kulcs generalodik amit lementenek a microfos-nal. Ez van az alaplapodhoz kotve. (alaplap csere nincs win.) Amikor frissiteni akarsz akkor a win81. kulcsot hasznalod es telefonos aktivalast kersz. (siman a kulcsot nem fogadja mert a kod kell neki ami generalodott). Ha rakeresel a neten megkapod a valaszt.
Nekem win8 licenszem van es a problema a win8.1-re frissitesnel pont ugyanez volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. CyberPunk6... batno...
2015.08.18. 16:18
Tehát ha mondjuk az alaplapod garanciaidőn belül tönkremegy, akkor vegyél új wint, mondjuk 2 hét használat után?

Legalább gondolkoznál. Le lehet szedni a hw kulccsal aktiváltat és telefonon át lehet rakatni. Már 10 éve is működött ez a rendszer. Még OEM-et is engedett az MS újraaktiválni, ha valami Hw hibára hivatkoztál.

Szóval lehet deaktiváltatni és átrakni, ugyanis eddig is lehetett és ezután is lehet.


Amúgy ahelyett, hogy nagybetűvel írsz szavakat inkább utánanézhetnél, hogy az MS kijelentette, hogy a retail az retail marad, az oem pedig oem a frissítés után is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. batnor Cyber...
2015.08.18. 16:23
El is olvastad mire írtam amit írtam vagy értelmezési gondjaid vannak?

Amennyiben az ingyenes WIN10-et akarod használni régebbi legális kulcs által akkor igen, bármilyen alaplap csere után megszűnik az ingyenességre jogosultságod . Itt elolvashatod a MS válaszát.

A régi legál kulcsod továbbra is használhatod. OEM kulcsot meg alapvetően sem vehetnél mert azt az MS csak a rendszerépítő cégeknek adják, te mint átlag ember csak RETAIL kulcsot vehetnél ami nem alaplaphoz köthető. Az hogy az MS jószívű és OEM kulcsot is újra regisztrál telefonon keresztül az a saját döntése de az EULA ezt is leírja, csak el kéne olvasnod
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. CyberPunk6... batno...
2015.08.18. 16:35
Ki mondta, hogy OEM-et csak úgy veszel? Arról beszéltem, hogy az frissítés után az OEM az OEM marad, a retail viszont retail.
Ezt az MS mondta.

Mit számít amúgy, hogy hogyan veszed az OEM-et? Géphez veheted amúgy te is. Ha veszel egy gépet, amit összeraksz, akkor ha az megfelel a szerződésben meghatározott "teljes számítógépnek", akkor ahhoz vehetsz egy OEM windowst is. Te magad, a boltban.
[LINK]

Azért mert pár újságban nem tudnak szöveget értelmezni a többi meg átveszi kritika nélkül a cikeket más kérdés. De talán nézz utána saját magad, ahelyett, hogy egy cikk alapján fújod a hülyeséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Vajaskenye... batno...
2015.08.18. 16:38
A korábbi EULA -tudomásom szerint- nem biztosított az MS számára ilyen tág lehetőséget az személyes adatokhoz való hozzáféréshez.

Te elhiszed, hogy tényleg csak az EULA-ban leírt feltételek mellett fér hozzá ezekhez az adatokhoz? Bizonyítani ugyanis nehéz, hogy nem néznek bele (tudod, a kísértés, meg az amerikai hatóságok nyomása, stb.). Magával az elvvel van a bajom. Lehet persze azt mondani, hogy "á, nekem úgysincsen olyan adatom, amit titkolnék", de erre Benjamin Franklint, az USA egyik alapítóját idézném:

“Those who surrender freedom for security will not have, nor do they deserve, either one.”

Nem mintha bármi titkolnivalóm lenne. Az általad említett szolgáltatások közül egyelőre a Dropboxot és a Gmailt használom, de már folyamatban van az "elkölzötésem". (Gmail helyett saját domain, saját SMTP szerverrel; Dropbox helyett SeaFile)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. batnor Cyber...
2015.08.18. 16:41
Ok, tehát nem olvasted el a linket, kérled tedd meg, mert akkora baromságot írsz hogy röhögő görcsöt kapok

Tehát mégegyszer, most csecsemő szinten írom le, hogy megértsd, ha onnan nem ment:
WIN7/8.1 kulcsod van -> WIN10-re frissítettél -> A WIN beaktiválja magát a régi kulcs és az alaplapod alapján

Tehát a WIN10 amit INGYEN kaptál az csak az adot alaplaphoz lesz jó MÁSHOZ NEM. Tehát csak a WIN10-et bukod el, magát a régi WIN verziódat gond nélkül használhatod. Azért nem tudod az új alaplaphoz kötni az ingyen windows-t mert az az alaplaphoz kötötte magát és te semmilyen kulcsot nem kapsz hozzá, amit kinyerni lehet a rendszerből egy általános kulcs amit mindenki megkap.

Remélem megértetted, ha nem akkor a továbbiakban nem írok, mert felesleges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. batnor Vajas...
2015.08.18. 16:44
Régen tényleg enyhébb volt az EULA megkötései, de most sem szigorubb csak értelmezni kell, melyik szolgáltatáshoz köt a MS ilyen feltételeket, ugyanis nem magához a rendszerhez hanem a saját szoftvereihez, mint például BING, One Drive, stb.
Tehát itt is érdemes egészében vizsgálni a szöveget és nem kiragadni 1-1 sort.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. beleutomaz... batno...
2015.08.18. 16:54
Az EULA-ban a Windows mint Serivce jelenig meg, tehat megha meg is vetted az OS-t es megszeged az EULA-t akkor kirughatnak a gepedrol amik nem tort verziot teszel fel. Ez az uj EULA.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. CyberPunk6... batno...
2015.08.18. 17:00
Micsoda stílus
és még te óvodásozol le másokat...

Elolvastam még anno az ITcafé cikkét, de hülyeséget írnak benne.
Te is hülyeséget írsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. batnor beleu...
2015.08.18. 17:29
Akkor olvasd el te is az egészet, mert az csak a MS termékeire vonatkozik, mint XBOX Live, Store. Néha érdemes utánna járni és nem a hülyeséget terjeszteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. beleutomaz... batno...
2015.08.18. 17:30
Miert a Windows nem MS termek? Ertelmezesi gondjaim vannak talan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. batnor Cyber...
2015.08.18. 17:30
Bizonyítsd, mert én hivatalos MS választ is linkeltem ami nekem ad igazat. Ameddig mást nem teszel, neked nincs igazad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. batnor beleu...
2015.08.18. 17:32
Olvasd el azt a leírást és meglátod, hogy más cégek termékeit nem figyeli csak a sajátját, mert azt megteheti. Tehát ha bárki akinek gépén van bármi aktiváló program az OS-hez akkor magát a rendszert kilöheti az aktivált állapotból, de amikor valaki "ellopja" a szoftvert tudatában van annak, így semmi meglepő nem érheti
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. beleutomaz... batno...
2015.08.18. 17:39
The software is licensed, not sold, and Microsoft reserves all rights to the software not expressly granted by Microsoft, whether by implication, estoppel, or otherwise.

https://www.microsoft.com/en-us/servicesagreement/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. beleutomaz... batno...
2015.08.18. 17:40
Te vagy az MS magyarorszagi vedo-ugyvedje vagy mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. VikMorroHu... Kajaf...
2015.08.18. 17:41
100% fölötti betűméretet használsz? Mert akkor elbarmolja a rendszert a felbontást, ennek következtében a betűket is. Szerencsére le lehet tiltani: jobb katt a program futtatható
állományán, tulajdonságok-kompatibilitás, "A képernyő méretezésének letiltása nagy DPI esetén" pontot bekapcsolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. batnor beleu...
2015.08.18. 17:43
Ezt pontosan melyik részére akartad írni, mert azt hitted, hogy az ingyenes azt jelenti örök időre megkapod a rendszer használati jogát amikor nem vetted meg?

Az MS kijelentette, hogy aki frissíti a rendszerét 1 éven belül az alaplapjához kötve tudja használni a rendszert, amint lecseréli az alaplapot azonnal ugrik az ingyenesség és meg kell venni a WIN10-et, de a régebben vett WIN7/8.1 gond nélkül tudja használni viszont arról újra frissíteni nem tudja WIN10-re mert egy másik alaplaphoz kötötte. Amennyiben továbbra se fogod fel ezt tényleg sajnálni tudlak, mert ennél egyszerűbben nem lehet megírni.

Lehet van egy stílusom, de ahova ez a világ fajult sose tetszett és nem is fog. Sajnos ez van, eggyütt kell élnem ezzel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. VikMorroHu... beleu...
2015.08.18. 17:44
Ez egyébként nem így van pl. minden játék esetében is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. beleutomaz...
2015.08.18. 17:45
Hogy a vitanak rovidebben legyen vege, ugy tudom az MS egy EULA-t csinalt minden szolgaltatasahoz, igy OS, office mail, live, Xbox, Store ect mindegyikhez...Van Outlook es Hotmail "accountom", es mindekettonel szoltak 3 honappal elore. Nem ertem mi olyan erthetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. batnor beleu...
2015.08.18. 17:45
Semmi ilyesmi, csak nem tetszik amikor valaki hülyeséget terjeszt valamiről ami nem valós. Ennyi az egész, semmi több. Amúgy jó lenne egy ilyen cégnél dolgozni főleg ügyvédként
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. CyberPunk6... batno...
2015.08.18. 17:46
Nem vettem észre, hogy linkeltél, aminek az lehet az oka, hogy vagy 6 perccel később szerkesztetted.

Ott egyébként nem azt írják, amit te mondassz.


free upgrade is derived from the base qualifying license
If you upgrade from a retail version, it carries the rights of a retail version.
Full version (Retail):
- Includes transfer rights to another computer.


A saját linked bizonyítja az én igazamat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. beleutomaz...
2015.08.18. 17:46
En azt terjesztem amit elfogadtam ha nem akartam az email accountjaimat toroltetni veluk. Tisztan irja, minden szoft az szolgaltatas amig nem csinalsz kulon eula-t veluk. Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. batnor Cyber...
2015.08.18. 17:52
Amennyiben jól emlékszem nem telt el 5 perc sem, de kiemelem a lényeget ami ide vonatkozik:
What happens if I change my motherboard?
As it pertains the OEM licenses this will invalidate the Windows 10 upgrade license because it will no longer have a previous based qualifying license which is required for the free upgrade. You will then have to purchase a full retail Windows 10 license. If the base qualifying license (Windows 7 or Windows 8.1) was a full retail version, then yes, you can transfer it

Tehát a lényeg amennyiben alaplapot cserélsz elveszted a jogosultságod az ingyenes verzió használatára, mert az az alaplapodhoz van kötve, tehát venned kell egy retail WIN10-et és a továbbiakban nem lesz gondod. A végén írja, hogy az ingyenes verzió nem lövi ki a régi kulcsodat, így azt gond nélkül tudod tovább használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. CyberPunk6... batno...
2015.08.18. 18:14
Nem ez van odaírva.

Az OEM verzió esetén elveszted a jogosultságot, de ha retail verzióról frissítettél, akkor átviheted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. BReal batno...
2015.08.18. 18:25
Ha a Win, amiről frissítettél, retail volt, akkor "átviheted" a Win10-et is az új gépre. Szóval Cybernek van igaza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. CyberPunk6... BReal
2015.08.18. 18:35
Vigyázz, mert most mindjárt röhögőgörcsöt kap, és leírja csecsemő szinten, és nem fog utána válaszolni sem, és biztos értelmezési gondjaid vannak.

Ráadásul ő nem szereti, ha valaki valótlant terjeszt.


Ennyi arroganciát egy emberbe.
Csoda, hogy szét nem feszíti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. batnor Cyber...
2015.08.18. 18:59
Azóta változott pár dolog, íme a frissebb post.

Még nekem is utánna kellett keresni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Gabesss
2015.08.18. 19:18
Sziasztok!

Megrendeltem bizonyos termékeket és kaptam email-t a visszaigazolásról és a fizetendő összegről.

Amennyiben a termék ára változott, mondjuk olcsóbb lett az oldalon, akkor melyik áron kell majd kifizetnem amikor megyek érte és számlázzák azokat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. expander winte...
2015.08.18. 19:19
Ezt tudja alapból, húzd össze ember... Ne bénázz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. mullerdavi... RealD...
2015.08.18. 22:24
Most komolyan? Nem igazán értem ez mit keres itt . Szabályzatban mondjuk nincs benne a warez a tabuknál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. RealDreamQ
2015.08.19. 00:37
Mi ebben a warez szerinted ?

MSDN oldaláról leszedheted mindegyik verziót , lopnod sem kell . DAZLoader meg szintén nem fizetős dolog , ingyen letölthető nagyon sok helyről . Akkor mi a gond ?


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. mullerdavi... RealD...
2015.08.19. 00:48
MSDNről (Dreamsparkról stb) akkor szedheted le ha regisztáltál és elfogadtad az EULA-t. A loader meg ütközik azzal az EULAval is. "A Warez egy internetszleng-kifejezés, ami a jogvédett tartalmak jogsértő terjesztésére utal" Wikipedia. Te éppen a Windowst próbálod terjeszteni illegálisan, ami számomra belefér a definícióba. De valószínűleg te sem gondoltad komolyan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Taranisz
2015.08.19. 00:49
Ha ez az új üzenetküldő program olyan sok rétű lesz, mint ami az Ubuntu-ba van beépítve (meg nem mondom hirtelen mi a neve) akkor királyságos lesz! Abban a progiban azt szerettem, hogy majdhogynem minden chatelős acc-ot tudott kezelni egyidejűleg és teljesen jó minőségben.

Ha valami hasonlót vagy olyat kapunk akkor egy szavam nincsen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. RealDreamQ
2015.08.19. 07:28
A Warez egy internetszleng-kifejezés, ami a jogvédett tartalmak jogsértő terjesztésére utal. Fő területe az internet, ahol a szervezett csoportok törik fel, és teszik nyilvánossá az egyébként különböző módokon védett tartalmakat. Az internet előtti időkben másolt lemezeket, jelenleg peer-to-peer rendszereket használnak erre. A kifejezés kezdetben számítógépes underground körökben volt használatos, szélesebb körben az Internet segítségével vált ismertté.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Warez - nézd át és értelmezz ! És ne vagdalózz , hogy : Te éppen a Windowst próbálod terjeszteni illegálisan.
Idióta ! És hogyan terjesztem , árulom vagy mi a ... ? Egy lehetséges aktiválási módot olvashatsz maximum , amit szintén több helyen is megtalálhatsz , ha picit is utána néznél.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Kajafun VikMo...
2015.08.19. 07:54
Köszi a helpet, ha haza érek megnézem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. balinlin RealD...
2015.08.19. 10:32
Te tényleg agyhalott vagy. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy ez így legális lesz? Hogy Wareznek hívják, vagy másnak az már más kérdés. mullerdavid mondanivalójának lényegét nem fogtad fel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Vajaskenye... RealD...
2015.08.19. 11:42
Te a posztodban gyakorlatilag leírod, hogyan lehet egy szoftvert feltörni, annak (másolás)védelmét megkerülni.

Lásd az 1999. évi LXXVI. törvény (a szerzői jogról) 95. §-át:

Védelem a műszaki intézkedések megkerülésével szemben

95. §(1) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a szerzői jog védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedés megkerülésére, feltéve, hogy az említett cselekményt olyan személy hajtja végre, aki tudja, vagy akinek az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a cselekmény célja a műszaki intézkedés megkerülése.

(2) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni olyan eszköz, termék vagy alkatrész előállítására, behozatalára, terjesztésére, eladására, bérbeadására, eladás vagy bérbeadás céljából történő reklámozására, kereskedelmi céllal való birtoklására, illetve olyan szolgáltatás nyújtására,

a) amelyet a hatásos műszaki intézkedés megkerülése céljából kínálnak, reklámoznak vagy forgalmaznak;

b) amelynek a hatásos műszaki intézkedés megkerülésén kívül nincs számottevő gazdasági jelentősége, illetve célja; vagy

c) amelyet elsősorban a hatásos műszaki intézkedés megkerülésének lehetővé tétele vagy megkönnyítése céljából terveztek, gyártottak, alakítottak át, illetve teljesítettek.


A jogszabályok nem ismerete nem mentesít azok hatálya alól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Asagrim
2015.08.19. 18:27
Jöttem, láttam, bannoltam, így a témát nem érdemes tovább folytatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. IcolumboI
2015.08.19. 19:11
Nem tudjatok mi a helyzet a G2A-n és hasonlo oldalakon vasarolt Windows 8/8.1 OEM licenszekkel? Elmeletileg OEM Windowsot nem is vasarolhat kulon az ember, mivel azt a licenszet a gep gyartoja adja a geppel egyutt. De mi a helyzet ebben az esetben? Szerintetek kotodik ebben az esetben is az alaplaphoz a serial?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Asagrim Icolu...
2015.08.19. 19:14
Itt most ugye ugyanarról a G2A-ról van szó, ami lopott bankkártyával vásárolt játékkulcsokat árusított, amiket a Ubisoft egytől-egyig le is tiltott?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. IcolumboI Asagr...
2015.08.19. 19:32
Ne haragudj, de nem az oldalrol vasarolt szoftverek legalitasa erdekel, amiknek legnagyobb resze Steam, Origin ajandek amit penzert ertekesitenek (termeszetesen nem a Windowsokra gondolok), hanem az, hogy at e vihetem azt a licenszet egy masik alaplapra, ha ugy adódik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. corzi Asagr...
2015.08.19. 19:39
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Kajafun Asagr...
2015.08.19. 19:44
Ez most a popcornt se érte meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Asagrim Icolu...
2015.08.19. 19:46
Jó, akkor költs pénzt potenciálisan illegális termékkulcsra, bánom is én, te pénzed.

Nagy az isten állatkertje ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. IcolumboI
2015.08.19. 20:28
Nincs itt valaki, aki moderálná a moderátort?
Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy a Microsoft szempontjából illegális Windowsot futtatok, szerintem ezzel ők is tisztában vannak (Steam is felismeri, honnét is van az a kulcs amit aktiválok, mégis hagyja aktiválni). Ennek ellenére mégis megveszem, ha érdekel, vagy kihasználom. Válaszoddal még mindig nem a kérdésemre válaszoltál, az ilyeneket úgy tudom törölni, de legalább is figyelmeztetni szoktad.

Ha az Isten állatkertjével arra a bizonyos alacsony kerítésre gondoltál amin sikerül kikerülnöd onnét, akkor minden rendben van, elnézem. Személy szerint nem tartom magam állatnak. Béke van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim Icolu...
2015.08.19. 20:49
Jó, másodszorra jelented ki, hogy illegális szoftverrel kapcsolatban keresel segítséget. Ha eddig nem esett le, hogy ez errefelé nem módi, akkor felőlem várhatsz a válaszra a Win12 megjelenéséig is.

Ez a magatartás pedig semmiféle tiszteletet nem érdemel, főleg nem tőlem. Ha érhet engem kritika, akkor is csak azért, mert ez már a második hozzászólásod egy olyan ideiglenes ban után, amit máshol már megkaptál volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. mullerdavi...
2015.08.20. 00:58
G2A nem csak egy felület amúgy, amin bárki eladhatja a kulcsait, mint például az Ebay? G2Play már más tészta, én is futottam már bele ott olyan kulcsba onnan amit deaktivált a Steam. Azóta nem veszek onnan vagy máshonnan ahol gyanúsan olcsó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. IcolumboI mulle...
2015.08.20. 02:38
Te vagy az én emberem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Asagrim mulle...
2015.08.20. 06:16
Nem tudom miért számít, hogy hogyan működik az oldal, annak a megítélésében/tudomásul vételében, hogy igazoltan kétes forrásokból származnak a gyanúsan olcsó kulcsok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Cannapeace
2015.08.20. 20:08
Frissítenék szívesen ha a kinézet egy cseppet se változna. Illetve lehetne telepíteni egyéni kinézetet
+ CMD ablak is pont úgy funkcionálna mint a win7ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Ronan
2015.08.21. 11:57
És e közben szénné kémkedheti magát a Mikrosznob.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Suszter Icolu...
2015.08.21. 19:08
Mitől lenne illegális? Az ominózus Oracle per óta jogod van a "használt" szoftvert eladni az EU-n belül, ha már nincs szükséged rá, teljesen mindegy, hogy az eredetileg OEM-ként lett eladva. Tehát te legálisan veszed meg. Az meg nem elvárható, hogy ismerd az eladó legalitását, de ennek segítésére van a G2A Shield, ha mégis kiderülne, hogy csaló volt az illető.

Nekem G2A-s Windowsaim vannak és nem volt probléma velük. Mondjuk én figyelek arra, hogy kizárólag EU-s emberkétől vegyek, az oroszokat meg pláne kerülöm.

A használt szoftverek adás-vételére a Steam is kötelezve lett és fejlesztik is, mert elég vastagon tud fogni az EU tolla ilyen esetekben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Suszter Suszt...
2015.08.21. 19:22
Pontosabban fejlesztették, mert leszarják, szerintük ez rájuk nem vonatkozik, amíg valaki magánvádas/polgári eljárásban nem nyer ellenük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Asagrim Suszt...
2015.08.21. 21:03
A "használt" szoftver megint más. Az lehet, hogy neked jogod van EU-n belül eladni "használtan" a szoftvert, de a Microsoftnak nem kötelessége beaktiválni a gyakorlatilag "second-hand" Windowsodat, ami így egyrészt hiába "legális", nem "genuine", így vagy kidobod az ablakon, vagy illegális módszerrel beaktiválod.

A végeredmény ugyanaz, van egy tört Windowsod, csak feleslegesen költöttél rá pénzt.

A magánvádas perhez ügyvédet találni meg ... hát ... sok szerencsét!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Uranium
2015.08.21. 21:13
Jómagam már egy egyszerű bugfix-nek is örülnék, hiszen a rendszer nyakig áll bennük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Resike Canna...
2015.08.23. 13:38
CMD ablak legalább végre beveszi a ctrl+c, cltr+v-t minden turkálás nélkül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!