iPon Hírek

Win7 újdonság: Kikapcsolható az IE8

Dátum | 2009. 03. 05.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Érdekes újításról számoltak be a Win7 legújabb, 7048-as tesztverziója kapcsán: az előző verziókkal ellentétben itt már arra is lehetőség nyílik a "Windows Features" ablak keretein belül, hogy az ember kiiktassa az Internet Explorer 8-at is, ha úgy látja jónak.


Maga a vezérlőfelület természetesen adott volt már a nyilvánosságra hozott bétaverzióban is, csak épp ez az opció ott és akkor még nem állt benne rendelkezésre. Maga a Microsoft ezt egyelőre még nem volt hajlandó kommentálni, de több, mint valószínű, hogy az Európai Unió ama határozata áll a háttérben, miszerint az IE8-at nem mellékelhetik a Win7-hez anélkül, hogy választási lehetőséget ne nyújtanának a felhasználónak, hogy kívánja-e használni azt, vagy sem.

Ez persze még mindig egy béta, így a végső változatig természetesen módosulhat is ez a megoldás - és kétségkívül fog is, mivel jelen formájában ez még csak annyit tesz, hogy az egyébként már telepített és működő Explorert semlegesíti. Mivel azonban ehhez két újraindításrá és egy konfiguráció-átállításra van szükség, így biztosra vehetjük, hogy ehhez a rendszer igen komoly átalakításokat hajt végre a háttérben, más megoldásokkal helyettesítve az eddig az IE8-hoz kapcsolt funkciókat.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Svindler
2009.03.05. 15:56
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tomycz
2009.03.05. 16:18
nah a Windows Media Player-el is tehetnének egy ilyet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. hunmyke
2009.03.05. 16:22
tomycz, szerintem is, bár sosem zavart, mindig felnyomok egy kmplayert és le van tudva minden.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Zotya
2009.03.05. 16:47
talán úgy lenne jó, ha telepítés elött megkérdezné, hogy mit akar az user feltenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tomycz
2009.03.05. 16:48
basszus most nézem - a lapimon Win7 van - hogy azt is kilehet lőni!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. _PicuR_
2009.03.05. 20:25
Végén megérjük hogy a felhasználókra is gondolnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. StevyXIX
2009.03.05. 23:44
Igen fel is merült bennem a kérdés, ha kikapcsolom az IE telepítést, hogy szedem le a tűzrókát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. gomba001
2009.03.06. 07:10
ez nagyon jó kis megoldás!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. leehegyi
2009.03.06. 08:24
Miért akarjak megmondani a Msof. nak hogy mit tegyen az oprendszerébe?

Ha felment a windows a gépre akkor kit zavar hogy van rajta IE? Ha nem szereted miert használod? Amúgy ha nem tetszik a sok kakamatyinak a windows, miert használják? Nyilván megvették és ha már pénzt adtak érte, azért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. StevyXIX
2009.03.06. 09:35
"IE re is szükségem van"
és nem véletlen, mert Microsoft azt akarja, mint hogy windows is egyedülálló a piacon, linux az nyílt forráskódú, esetleg mac van még, de az se egy elterjedt platform, Microsoft mindent és mindenkit megvesz kilóra, ezért fut csak valami az ő programjain, ahogy már írtad is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. leehegyi
2009.03.06. 10:22
Igy igaz, pontosan ezt csinalja, ahogy mondod, és mit tudsz tenni? Semmit.

Csak ez a kétszinüség, hgoy fikázom a windowst, de közbe meg ott figyel a gépemen, ez az ami szembetűnik. Persze, majd mi akik közül a 95 % tört verziót használ, majd mi megmondjuk a frankot, hogy legyen e benne explorer, vagy se, vagy hogy e vagy nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gabf
2009.03.07. 14:44
igen. fent van a windows a gépemen. dawn of war 2 játszom rajta és a fallout 3-t.

a netet is letiltom róla mert 1 nagy rakás hulladék. ubuntu 8.10 a válasz minden h. miért kell a gépre. amilyen programokat felsoroltál az mind nem követel annyi erőforrást mint egy játék, ergó innen jön be az amit egy átlag júzer használ. SAP, különféle egyéb programok, melyeket röhögve elbír a VirtualBox vagy ha nem akkor Wine.

Igen, én is utorrent programot használom. igen, csak windowsra van. ezért emulálom. igen, használom a packettracer programot amivel hálózatot számítok, switch-t konfigurálok. jah h. kiadták linux alá is? milyen meglepő nem? mindent meglehet csinálni linux alatt, csak a program kell hozzá. és nem kell fizetni a MS-nek.

most égessem be a rendszert h. a Wine loader a Win7-re optimalizálja a programokat. jah még megsem jelent a W7?

uTorrentet használok, FF-t, MSN-zek, ott az exaile program zenére és ha végkép nem bírom akkor az elisa vagy a vlc -vel nézek filmet.

egy valamire jó a . játszani. de azt is csak ezzel a 2 játékkal. CS-zni , Neverwinter Nights 2, Quake szigoruan linux alatt. Csupán azért mert +20fps-m van.

Köszönöm a lehetőséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!