iPon Hírek

Windows 7: túl a 150 milliomodik licencen

Dátum | 2010. 06. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Windows 7 hivatalos megjelenését követő néhány hét után egyértelművé vált, hogy az operációs rendszer messze népszerűbb lesz, mint elődje, a rendkívül sokat kritizált Windows Vista. Ez persze nem volt nagy meglepetés, hiszen már a béta verziók megjelenésekor is tisztán látszott, hogy nagy érdeklődés övezi a friss operációs rendszert.

A Microsoft legfrissebb összesítése szerint eddig nem kevesebb, mint 150 millió Windows 7 licenc talált gazdára, ami annyit jelent, hogy eddig átlagban valamivel több, mint 7 licencet értékesítettek minden egyes másodpercben, mióta a Windows 7 megjelent. Ez az adat nem több, mint érdekes statisztika, de a tény akkor is tény: a Windows 7 ennek a teljesítménynek köszönhetően a világ leggyorsabban fogyó operációs rendszere lett, már ami az értékesített licencek mennyiségét jelenti, ugyanis a 150 millió licenc 244 nap alatt talált gazdára. A gyártó arról nem adott információt, hogy ebben a mennyiségben benne vannak-e az előrendelések és az ingyenes frissítési lehetőséget biztosító kuponok.

Ezzel egy időben a Microsoft beszámolója szerint a Windows 7 az üzleti felhasználók körében is igen nagy népszerűségnek örvend: a cégeknek nagyjából 75%-a gondolkodik a jelenlegi operációs rendszer Windows 7-re történő cseréjén.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. sleepingdr...
2010.06.24. 18:44
És ha korábban lett volna a razzia, akkor ki tudja !? Lehetne a duplája is!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Xeon
2010.06.24. 19:36
hát elgondolkodhatnának egy rendes supporton, vagy mongyuk egy használható hiba keresőn -.- mivel egerem vagy van vagy nincs, mármint az egérnek semmi baja nincs az ég világon másik gépen (XP) tökéletesen megy, csak a win7en nem.... -.- arról meg nem is beszélnék h újabban már a dvd írót se akaródzik felismerni "hozzáférés megtagadva"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Balucsek sleep...
2010.06.24. 19:40
Kétlem hogy duplája lenne akkor ha korábban lett volna razzia. Egyrészt MO csak egy csepp az óceánban, de tegyük fel egy világot lefogó razzia lett volna akkor a letöltők mind maradtak volna a jó öreg XP-nél esetleg Vistánál vagy ha még korábban lett volna akkor lehet mostanra a Linux lenne a legelterjedtebb oprendszer és a játékok directX helyett mind OppenGL-ben íródnának...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. axe
2010.06.24. 20:01
150,000,000 licenc, magyarország lakossága durván 10,000,000 ebbe bennevan a 90éves és az 1éves is. Szóval HA mindenki megvenné, akkoris csak egy csekély eredménytöbblet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. prohlep
2010.06.24. 20:20
"... a cégeknek nagyjából 75%-a gondolkodik a jelenlegi operációs rendszer Windows 7-re történő cseréjén."

Kornyezetem a 25%-ba tartozik.

XP ---> Win7 atallas akkora programozasi/konfiguralasi szivasokkal, rejtett aknakkal jar, hogy egy tajekozott ember inkabb halogatja, ameddig csak lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Balucsek prohl...
2010.06.24. 20:26
Én csak formázás előtt fateromék gépről akartam áthúznia fotókat a win7-es laptopomra 2 órán át szenvedtem, hogy hogy lehetne egy hálózaton észrevetetni a 2 gépet egymással és megosztani a fájlokat, majd arra jutottam inkább fordulok 3x-or egy pendriveval...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Jericho300
2010.06.24. 21:29
Beszállok! De akkor ne KicsiPuha legyen a cégnév!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. sleepingdr...
2010.06.24. 21:41
Balucsek:

GYK, csak poénból írtam a duplázást, mivel kb akkor volt hét óra...

http://www.ipon.hu/elemzesek/jogi_kerdezz_felelek/777/

Nyilván nem hazánt tartja el a Redmondiakat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. vzsryl
2010.06.24. 23:34
Szerintem sleepingdragon csak viccelni akart, de azért csak nyugodtan "támadjátok" le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Szaby59
2010.06.25. 08:39
"a Linux lenne a legelterjedtebb oprendszer és a játékok directX helyett mind OppenGL-ben íródnának..."
Ahhoz előbb a Linuxhoz kéne egy normális multimédiai API-t írni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. zsolt320i
2010.06.25. 09:33
Szaby59:

pontosan mire gondolsz?
Az OpenGl nem elég jó erre?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Humbuk
2010.06.25. 09:50
Látjátok mekkora károkat okoz a torrentezés? Ebben a rohadt torrentes világban érvényesülni már egy cégnek sem lehet

Ha csak a most legolcsóbb win7-el is számolunk és a 150millióból csak 140millió vette meg(többi esetleg kuponnal). Az akkor is 140.000.000x30.000 HUF... Ójaj szegény Microsoft!

Azért érdekelne mennyi pénzt raktak bele a fejlesztésbe.. Mert tudjuk, hogy a win7 egy Xp+egy kis vista+némi újítás. No mind 1 is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. sleepingdr...
2010.06.25. 10:01
Én nem a pénzt sajnálom a kiadóktól, fejlesztőktől, de mikor azzal jönnek, hogy "ahány programot, stb lewarezolsz, annyit sem a boltban veszel meg", akkor mindig az jut eszembe, hogy: Ki használna ma Windows-t, ha anno a win95/98-at nem csak egy sima serial védi a másolástól... Üldözzék csak a másolást, ez a dolguk, de azért a warez ingyenreklám! És elég jól is működik... És nem csak szoftverek esetén
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. prohlep
2010.06.25. 11:26
"Ha csak a most legolcsóbb win7-el is számolunk és a 150millióból csak 140millió vette meg ... ... ... Azért érdekelne mennyi pénzt raktak bele a fejlesztésbe. ... ... ..."

Erdekelne, hogy a fejlesztes helyett mennyit raktak a tobbsegeben talan jogszeru amde nem erkolcs-szeru PR munkaba.

Apple-nek egy idoben volt olyan reklamja, ami eppen ezzel foglalkozott. Ul az asztalnal a picipuha penzugyes es a bal kezenel levo beveteli penz kupacot rakosgatja at a jobb kezenel levo fejlesztesi es marketing kupacokba. A film azt figurazta, hogy az illeto minnyire nem szivesen rakja a fejlesztesi kupacba a penzt, inkabb a marketing kupacot szereti novelni.

No nyilvan az Apple reklam odaig mar nem mehetett el, hogy a marketing kupac mekkora resze ment/megy a kulonbozo orszagok kormany-szakertoinek es informatika-velemeny-befolyasoloinak a zsebebe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. doktorovic...
2010.06.28. 11:07
nem nehéz főleg hogy mást nem lehet kapni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!