iPon Hírek

Windows 8-ról ingyen lehet majd frissíteni az új Windows-ra

Dátum | 2014. 09. 29.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft a legfrissebb hírek szerint ugyanazt a gyakorlatot alkalmazza majd az új, következő generációs Windows esetében, amit már a Windows 8.1 esetében is: akinek van legális Windows 8-as vagy 8.1-es operációs rendszere, ingyenes frissítés keretén belül kaphatja meg a legújabb Windowst. A fentieket a Microsoft indonéz részlegének elnöke, Andreas Diantoro osztotta meg a nyilvánossággal az egyik helyi internetes lapon keresztül még az elmúlt hét csütörtöki napján. A Google Translate fordítás indonézről angolra egy kicsit döcögősen működik, de a lényeg akkor is tökéletesen kivehető: azok a felhasználók, akik Windows 8-as operációs rendszerrel ellátott konfigurációt használnak, ingyenesen kapják meg az új Windowst, míg azok, akiknek nincs Windows 8-as vagy Windows 8.1-es operációs rendszerük, licencvásárlás keretén belül juthatnak hozzá a következő Windowshoz – amit egyébként már megint Windows 9 névvel emlegetnek egy ideje. Diantoro elmondása alapján úgy tűnik, a következő generációs Windows – nevezzék akárhogy – automatikus frissítés formájában érkezik a Windows 8/8.1 operációs rendszert futtató konfigurációkra, csak úgy, ahogy anno a Windows 8.1. További érdekesség, hogy korábban a Microsoft francia részlegének elnöke egy sajtórendezvényen már kifecsegte, hogy az új Windows a Windows 9 nevet kapja, és holnap be is mutathatják. Meglátjuk, tényleg így lesz-e.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

60. Galdech
2014.09.29. 20:28
Ezt már kezdem kapálózásnak érezni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. LechooEdy
2014.09.29. 20:31
Próbálják kárpótolni a csalódott vásárlókat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Phantomstr...
2014.09.29. 20:31
Ez így korrekt, reméltem, hogy megjátsszák. Nem olyan olcsó egy windows, hogy évente újat vegyenek belőle a(z otthoni) felhasználók.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. atti2010 Galde...
2014.09.29. 20:34
Ez olyan van sapkád nincs sapkád érv, ha kellene fizetni érte akkor meg ráznád az öklöd hogy lám milyen szemetek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. I.Jozsef83 Lecho...
2014.09.29. 20:41
Plusz ! ....

Így szépen kivezetik a bukott 8-ast idővel a forgalomból . Csak mélyen elvetemültek nem fognak csempevilágból felébredni , mert nekik az is tökéletesen hibátlanul működött , amikor MS kijelentette , hogy az biza kaki lett .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Galdech atti2...
2014.09.29. 20:48
Érthető, mert Windows 7 mai napig 50% felett áll piaci részesedésben, míg a 8 és 8.1 összesen nem éri be az XP-t, nem hogy utolérnék. Van egy olyan érzésem, hogy a 9 se fogja csökkenteni 7 népszerűségét, de ne legyen igazam.

Itthon Windows 7 van az összes gépen, mert számomra ez az Aero nélküli minimalista odahányt környezet a Metro és annak alkalmazásaival együtt nem az én világom. DX12 pedig hidegen hagy, mert Mantle 7-től felfele mindenre elérhető.

De holnap majd kiderül mit alkottak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. atti2010 Galde...
2014.09.29. 20:55
mert Mantle 7-től felfele mindenre elérhető.

Nehogy azt hidd hogy az Nvidia megengedi az általa pénzelt játékok Mantle támogatását.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Galdech atti2...
2014.09.29. 20:59
Ezért jó PC mellett egy konzol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. I.Jozsef83
2014.09.29. 21:00
AERO -t ki ne kapcsoljátok ... GPU akkor hogyan vegyen le terhet CPU -ról ? ha nem aktív !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. djgeg
2014.09.29. 21:02
Ezen mi a meglepetés?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. atti2010 I.Joz...
2014.09.29. 21:03
Emlékszem mekkora felháborodás volt a Vista megjelenésekor a "szar csilivili gépzabáló aero" miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. patrik2991 atti2...
2014.09.29. 21:06
Ja, de ezt a 7-re sikerült kifoltozni. Arra emlékszel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. I.Jozsef83 atti2...
2014.09.29. 21:13
De azért minden más animálást , árnyékot stb kilehet , kikell lőni , mert mi a ...nak kell? Maga az Aero nem egyenlő a csillivilli -vel. A felesleges animálások... Beállításokban mind kilőve:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. bence9401
2014.09.29. 21:24
Nem értem miért szidja mindenki a windows 8.1 -et megjelenése óta megvan 1 alkalmat sem tudok mikor lefagyott, vagy bármi rendellenességet pordukált........ tényes való hardvere megvan( i7-4771 , SSD, 16GB ram )stabilabb rendszerem a büdös életbe nem volt még. hozzá tenném cracked verziós szart sem ért eredetihez képest azzal csak a baj volt......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. atti2010 bence...
2014.09.29. 21:26
Most ez a divat, majd ha egyszer kiveszik a csempéket akkor az lesz a baj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Galdech bence...
2014.09.29. 21:26
Nem a működésével, hanem a koncepcióval van bajuk az embereknek. A többségnek nem életképes ez az irány.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. CyberPunk6... bence...
2014.09.29. 21:27
A támogatások hiánya a bajom vele, amúgy jó lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. bence9401 Galde...
2014.09.29. 21:31
Én a csempéket nem is látom(asztal az alapértelmezett) az ablakok átlátszóságán kívül különbséget nem veszek észre a 7 hez képest amellett hogy stabil és gyors, a támogatásával mostanra meg már nincs túl sok probléma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. gab78 atti2...
2014.09.29. 21:31
Megengedi-e? Ha a fejlesztőket az AMD válaszút elé állítaná, hogy az ingyen adott fejlesztőeszközök, meg az nv pénze között válasszanak, vajon melyiket választanák? Nem is értem miért nem teszik ezt?! Egyszerűen annyit kellene csak tenni, hogy a szerződésbe belevenni, hogy gyerekek ha ezt használjátok és ezt tök ingyen megtehetitek, akkor a Mantle támogatást be kell építenetek és semmilyen black boxot nem használhattok. Átlátható működésűt bármit, bármilyen forrásból, de black boxokat nem. Az nv máris padlón lenne! Egyszerűen ennyit kellene tenni. de nem értem mi a f@szt művelnek az AMD-nél. A fejlesztőknek meg az eszközök marhára kellenek, mert nem mindegy mennyit kínlódnak a fejlesztésekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. I.Jozsef83 bence...
2014.09.29. 21:39
a támogatásával mostanra meg már nincs túl sok probléma.

Csak a túl nélkül a maradvány sok is sok . Az alig van lenne az ideális ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Galdech gab78
2014.09.29. 21:40
Vicc az, hogy éppen AMD optimalizál NV-ra
Az, hogy néhány stúdió NV mellett rakta le a voksát, amögött nagyon súlyos pénzek lehetnek. De ez csak az én gondolatom.


bence9401: Ugyanolyan gyors és stabil a 7, mint a 8/8.1. Azonban az egyszerű, egyszínű, 2D megjelenése taszít. Támogatása pedig kezd elfogadható, de még mindig gyengébb 7-hez képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. CyberPunk6... I.Joz...
2014.09.29. 21:42
Szerintem nekem akartad írni.

Sajnos a professzionális programok terén még van. Még jelennek meg újonnan verziók, amik nem mennek a 8-as alatt rendesen.

Amúgy nekem bejön a win8, és használom is, azt is tudom, hogy a microsoft nem tehet erről, de attól még idegesítő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. xXdoki88Xx
2014.09.29. 22:34
Egy kupac sz@rról, frissíthetünk egy taliga sz@rra. Juhééé
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. tibaimp xXdok...
2014.09.29. 22:49
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. david99999... bence...
2014.09.29. 22:50
Egyet kell értsek. Nekem a win7-el csak bajom volt. Mióta 8/8.1 van fenn azóta 1 azaz egy darab kékhalálom volt és a megjelenés pillanata óta használom. Abszolút megértem ha valakinek nem jön be a rendszer, de senki ne csodálkozzon hogy a tört verziók és a 99.000 asus gépek és társaik fagyni fognak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. spirite
2014.09.29. 22:55
david999..., nem tudom nem azt gondolni, hogy tört lehetett a win7-ed, mert nekem 3 éve van fent a gépemen, és ennyi idő alatt volt összesen 2 bsod-om, az is még a legelején...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. thedevelop... Galde...
2014.09.29. 22:59
"Az, hogy néhány stúdió NV mellett rakta le a voksát, amögött nagyon súlyos pénzek lehetnek"

Az persze fel sem merül, hogy a fejlesztőik ahhoz értenek.
Mert ugyebár ez nem úgy megy, hogy a főnökség bejelenti, hogy holnaptól a mérnökök egy számukra ismeretlen platformon fognak fejleszteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Kerty
2014.09.30. 00:19
remélem meglesz a sok rinyálás eredménye... bár ti akkor is belefogtok kötni, szóval w/e. Egyébként nekem tetszik a mostani is, amikor volt ez a kékhalálos update dolog is habzó szájjal köpködtétek itt.... egyébként meg amikor beütött a krakk leszedett magának egy hotfixet és a rendszer 10perc alatt megjavította magát, megnéztem volna ha a win 7 csinál ilyet ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Szefmester spiri...
2014.09.30. 00:23
Nem kell ahhoz törtnek lenni hogy rossz legyen a win. Elég a user fail is.

Másnak amúgy nincs meg az az érzése hogy a win9 tulajdonképpen csak egy win8 sp2 lenne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. CyberPunk6...
2014.09.30. 00:46
Az igaz, hogy nagyon sok a user error, de van bőven gyártó error is. Egy hibás driver bármilyen OS-t megfektet. Márpedig sokszor azok a ludasak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Tuttu
2014.09.30. 01:20
Kémprogram update! Ingyen! Ez kell nekünk!
A DX 12 majd rá fog kényszeríteni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. atti2010 Cyber...
2014.09.30. 06:56
Már több mint 1 éve használom a Win 8-8.1 de ezidáig még egyetlen egyszer sem fagyott le, el nem tudom képzelni mit lehet vele csinálni hogy kék halált haljon, hogy a Win7 jobban fogyott az világos a több éves XP szutyok után sok vállalat, szervezet, magánember igyekezett beújítani de mivel operációs rendszert nem évente cserélünk a 8-8.1 már nem volt életbevágó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Kajafun atti2...
2014.09.30. 08:03
Semmi különöset. Használjuk és rendszeresen frissítjük, majd kékhalál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Zabalint Szefm...
2014.09.30. 09:03
Inkább olyan, mint ha a win8 csak béta lenne, mint ahogy a Vista esetében is úgy tűnt, csak akkor fizetni kellett a véglegesért, a 7-ért, most korrektebb a Microsoft hozzáállása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. LengyelFer...
2014.09.30. 09:40
Ha Win8 SP2-nek hívnák akkor lennének korrektek.
Majd egy tényleg új win-re benevezek addig marad a Win7.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Galdech thede...
2014.09.30. 09:44
Világos, csak a konzolokban is az van. Tehát eleve nem lehet számukra ismeretlen platform, mivel PC mellett konzolra is megcsinálják a játékot. Innentől kezdve nincs miről beszélni. Ezért is gondolom, hogy pénz áll mögötte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Krityu Lengy...
2014.09.30. 10:39
Már a win8-win8.1 frissítés is újra rakta az egész rendszert. Szóval nem sima szervíz pack amit korábban megszoktunk. Annyi az eltérés hogy a rendszerből indul a telepítés, formázás nélkül, és ezért megmaradnak az adatok. Linuxon is rendszerből történik a distribution frissítés/váltás, mondjuk ott jobban hasonlít a windowsos hagyományos frissítésre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. atti_2012 I.Joz...
2014.09.30. 10:58
"De azért minden más animálást , árnyékot stb kilehet , kikell lőni , mert mi a ...nak kell? Maga az Aero nem egyenlő a csillivilli -vel. A felesleges animálások... "

Nameg ugye így az amd apu is elviszi, ugye? Nem kell idegrohamot kapni a mikroakadásoktól, amikor nem történik semmi, nem fut semmi, de várunk a total commanderre.... tudom, mert jó páran nyelték be a környezetemben, főleg laptopban az amd-t....

Közben meg habzó szájjal nyomják a fórumon milyen jó az amd, nehogy már elismerjem mit vettem....

Nálam a 780ti sli-n nincs kikapcsolva semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Galdech atti_...
2014.09.30. 11:06
Bármilyen hír van, te elő tudod húzni az AMD-t és savazni mint az állat
Ezt bírom benned, imádom olvasni a hozzászólásaid.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Asagrim
2014.09.30. 11:48
A jelöletlen offtopik hozzászólásokat minden további figyelmeztetés nélkül törölni fogom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. CyberPunk6...
2014.09.30. 11:54
Amúgy a preview nem mától érhető el?

Mintha szeptember 30-ra emlékeznék. Elvileg akkor ki lehet próbálni az újat.

Mindjárt meg is nézem, hogy milyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. atti_2012
2014.09.30. 12:54
Nagyon helyes, pont elég egy operációs rendszert egyszer megvenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Asagrim
2014.09.30. 13:41
Szerintem teljesen logikus, hogy ha frissítésként fel lehet telepíteni, akkor fizetni se kelljen érte.

Ez eddig mindig így volt a Windows esetében. Az lenne a szokatlan - és azért lenne felháborodás -, ha ez most nem így lenne, és fizetni kellene egy frissítésért, főleg ha Windows Update frissítéssel jön, ahogy a javítócsomagok szoktak.

Bár ez a frissítés dolog pont emiatt eléggé baklövés. Akármilyen nevet adnak neki, sokan úgy lesznek vele szerintem, hogy csak egy Windows 8 javítócsomag, azt ők meg már eldöntötték korábban, hogy Windows 8-ból nem kérnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. atti2010 atti_...
2014.09.30. 13:51
Milyen mikrolagokról beszélsz, életedben nem volt és láttál APU-t de mindig előhúzod a microlagos fostalicska mantrádat, röhejes vagy, a habzó szájakról meg a helyedben hallgatnék mint a csuka.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. atti_2012 atti2...
2014.09.30. 14:49
Jól van, látom érzékeny pontra talált.... fáj az igazság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. atti2010 atti_...
2014.09.30. 15:10
A sok hülyeséged fáj, legalább fogalmad lenne amikről itt beszélsz de csak beböfögsz baromságokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Phantomstr... Galde...
2014.09.30. 16:00
A többség ki sem próbálta, csak látott róla pár képet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. csabi02 Phant...
2014.09.30. 17:50
hát kb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. atti_2012 atti2...
2014.09.30. 17:54
Azért mert azt írod hogy nincs fogalmam valamiről, nem jelenti azt hogy ez így is van. Vagdalkozol, állítasz dolgokat, és azt hiszed mert leírod igazad van.
Mint tegnap, mikor szerinted fogalmam sincs a g-sync-ről, pedig azzal felszerelt monitort használok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. atti2010 atti_...
2014.09.30. 18:00
Az hogy ezt a microlagos sz@r dumát minden AMD VGA-APU nál bedobod azt jelenti hogy fogalmad nincs az egészről és a driveres híreknél már mindenki észrevette hogy fórumokra hivatkozol ami ugye egyrészt a tapasztalat hiányát jelenti másrészt ostobaság mert bemegyek az Nvidia topikba és annyi driver hibát guglizok neked össze hogy eldobod az agyad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. atti_2012
2014.09.30. 18:23
Most írtam először a microlagról, apu témánál.
Azért írtam most róla, mert volt "szerencsém" nemrég amd apu-s dekstop géphez, illetve laptophoz is. Személyesen tapasztaltam, egyébként a tulaj is panaszkodott rá. Vissza kell kanyarodnom előző hsz-hez, megint te döntöd el miről van fogalmam és miről nincs.

Azért hivatkozok más fórumra, más hozzászólására, mert pl. a te (és mások) fórumozási szokása abban merül ki, hogy nem megcáfolom érvekkel és bizonyítékokkal ha valaki nem jól tud/ír valamit, hanem benyomod hogy fogalmam sincs róla. 1. ezzel csak számodra van elintézve, 2. ezért próbálok másra hivatkozni, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel

az nvidia driverekkel is vannak problémák, de közel sem annyi, mint az amd-vel. megint csak ideírod hogy fogalmam sincs róla, amire én más véleményét ide linkelem, erre te kezded előlről

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. mythbuster
2014.09.30. 18:24
Ezzel csak az a baj, hogy nem lehet majd tisztán telepíteni, a Windóznál meg nem úgy működik az oprendszerfrissítés mint pl az OSX -n, hogy gond és lassullás nélkül fut tovább az új rendszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Galdech Phant...
2014.09.30. 18:27
Vista bukás lett, 7 már méltó utódja az XP-nek. Így a tömeges átállás gyorsan és nagy mennyiségben történt. A 8/8.1 felhasználói és üzleti szinten semmivel nem ad több élményt. Kérdés kézenfekvő, minek álljon át az ember? Nincs olyan technológiai változás, ami megköveteli az átállást, mint XP - 7 esetében.
Magam is így gondolom, a többség ki se próbálta. Csupán meghallgatta mások véleményét, megnézte a teszteket. Alapvetően az embereket taszítják a változások, a jól kitaposott utat szeretik járni.

Személy szerint továbbra is azt mondom, hogy a Windows 8/8.1 nem egy asztali operációs rendszer, arra ott a 7. Asus T100-on viszont imádom használni, mert arra van kitalálva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. atti2010 atti_...
2014.09.30. 18:32
Érdekes én úgy 15-16 gépet raktam össze AMD APU-val és senki sem panaszkodik mikrolagra, mert nincs is csak ha bénán van összeállítva vagy használva a gép, esetleg túl gyenge APU-t vettek a megoldandó feladatra, láttam egyént aki 2 magos APU-val akart BF3 tolni tehát vannak elborult emberek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. 5hR3kY atti2...
2014.09.30. 21:07
A BF3-re még én is rápróbáltam egy A4-3400-al és tanúsíthatom hogy 2x2GB DDR3 1600MHz Dual Chanel Kit mellett is játszhatatlan 800x600 minimumon.
Ellenben van hozzá MOD amivel lehet butítani a grafikán, de ezt nem próbáltam: www.youtube.com/watch?v=iuXAI7ZmK_E
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.09.30. 21:30
Ezért kellene, hogy az AMD-nél tökösebbek legyenek, mert pénzzel nem állnak veszettül jól viszont technológiával igen és övék az összes konzol is. Ha ezt most nem használják ki később nem lesz esélyük. Már most is egyre csökken mert az Intel veszett tempóban fejleszt. Ha nem tudnak nagy fejlesztőtábort varázsolni a Mantle mögé, akik komolyan építenek rá és nem csak optimalizálásra használják a fejlesztőeszközöket, akkor a konzolok kifutásával az AMD léte fog veszélybe kerülni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. CyberPunk6...
2014.09.30. 21:35
Windows 10 lesz a neve...

Mondjuk még mindig jobb, mint az Xbox One, ami a harmadik xbox, de azért, most mégis miért?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.09.30. 21:41
"Kérdés kézenfekvő, minek álljon át az ember? Nincs olyan technológiai változás, ami megköveteli az átállást, mint XP - 7 esetében."

Szerintem jól megfogalmaztad a lényeget.
Én is azt a pluszt hiányolom, ami meggyőzhetné az embereket, hogy ez nekik kell és jó.
Átlagos felhasználóként nem látok semmi olyat a 8/8.1-ben, ami azt mondatná velem, hogy szívesen váltanék. Azért a "gyorsulásért" és a Metro felületért meg nem érzek ellenállhatatlan vágyat a cserére, talán még a stabilitás szokott jönni érvként, de én a 7-et sem láttam még se fagyni, se kék halált produkálni.
Nem zárkózom el sem a Windowstól, sem a 8.1-től, mert telefonon imádom. Viszont szerény véleményem szerint ez az "egységes arculat" vakvágány, akárcsak 3 évenként új op.rendszer kiadás PC-re is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Galdech gab78
2014.09.30. 22:47
AMD-t évtizedek óta temetik és savazzák, de még a mai napig áll. Nem gondolod, hogy ennyi jóslat után képtelenség megmondani hogyan alakul a cég helyzete?
Értem én, hogy nem minden részlegük teljesít a piaci csúcshelyzetnek megfelően. Intel annyival erősebb CPU-ban, mint amennyivel gyengébb GPU-ban AMD-vel szemben. Ez a helyzet soha nem fog változni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. djgeg
2014.09.30. 23:28
Windows 8
Windows 8.1=8+1="9"
Windows 10=8+2="8.2"
Nem új oprendszer ez csak egy update... Nem a semmiért lehet majd 8 ról ingyen updatelni rá...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!