iPon Hírek

Wonder Boy: The Dragon's Trap – Rekviem egy álomért

Dátum | 2017. 07. 13.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Kevés nagyobb csapás érhet annál egy, a maga korában etalonnak számító címet, mint hogy egy végnapjait élő és pályája csúcsán sem túl sikeres játékgépre jelenik meg. A Westone által jegyzett, egyöntetű kritikai sikert arató Wonder Boy III: The Dragon's Trap annak idején sajnálatos módon pontosan emiatt maradhatott ki sokaknak. Hiszen a játék 1989-ben debütált a NES-nél nagyságrendekkel rosszabbul fogyó Sega Master Systemen, ami ekkor már lényegében egy halott konzolnak számított, mert mindenki tudta, hogy hamarosan érkezik majd a jóval fejlettebb Sega Genesis. Ez már önmagában is komoly gondot jelentett, de igazolva, hogy a baj nem jár egyedül, az alkotást előbb az ágazat történelmére a csekélynél is szerényebb befolyást gyakorló TurboGrafx–16 Entertainment SuperSystem-re portolták át, és az ottani fiaskót követően a Game Boy-jal szemben csúfosan alulmaradó Game Gear-en kellett volna, hogy hódítson. A háromszorosan is balszerencsés sorsú program ezután hosszú évekig egyáltalán nem hallatott magáról, mígnem 2009-ben és 2011-ben kizárólag Japánban megjelenő, mobilos és iOS-es átiratokkal igyekeztek visszahozni a köztudatba. Lássuk hát, hogy vajon hat évvel a legutóbbi próbálkozás után volt-e értelme újfent leporolni és kicsinosítani a hányattatott sorsú művet! A korszakot uraló trendeknek megfelelően komolyabb történetre nem érdemes számítani. Döntésünktől függő nemű főszereplőnk vándor kardforgató, aki, miután leszámol egy, a környező vidéket rettegésben tartó mechanikus sárkánnyal, egy átok hatására lángokat fújó gyíkemberré változik. Bár a bátor kalandor számára ez a különleges tulajdonság módfelett praktikus, hősünk mégis arra jut, hogy kerül amibe kerül, de megleli a rontás ellenszerét. Ez persze nem megy egyik pillanatról a másikra, elvégre ahhoz, hogy esélyünk legyen megtörni a varázslatot, megannyi veszélyt kell legyűrnünk, és helyzetünket tovább bonyolítja, hogy az izzasztó főellenségek elpáholása után más és más, eltérő képességekkel bíró alakot veszünk fel. Egérként fel tudunk mászni bizonyos, jól elkülöníthető színű kockákra, oroszlánként jobban harcolunk, sólyomként meghódíthatjuk az eget, míg piranha-hibridként bátran alámerülhetünk a habokba anélkül, hogy szembe kellene néznünk a fulladásos halál rémével. Ezek az transzformációk jelentik a platformer savát-borsát, hiszen, amire épp megunnánk az egyik alakunkat, már jön is egy másik. Ráadásul, mivel egy klasszikus, nyitott világú, titkokkal telezsúfolt metroidvániával van dolgunk, ahol egy-egy lerombolható pályaelem szétverésével eldugott, kincseket rejtő termeket nyithatunk meg, idővel egy-egy szakasznál ki kell találnunk, hogy miképpen is tudunk visszaváltozni egy másik formánkba ahhoz, hogy továbbjussunk. Ez pedig rendkívül jó móka – feltéve, ha el tudjuk fogadni, hogy csak a grafika és a zene esett át ráncfelvarráson, de magához a játékmenethez nem nyúltak hozzá, így a bohókás látvány egy, ha nem is démonian kemény, de tisztes kihívást rejtő játékot foglal magába.
Vérbeli időutazásnak lehetünk részesei, annak minden előnyével és hátrányával. Nincsenek már-már kényszeresen osztogatott tippek, trükkök és tanácsok, sőt, az irányítás alapjait leszámítva semmit sem magyaráznak el, valamint, nem kevés időt kell arra szánnunk, hogy a felszerelésünk fejlesztésére költhető arany, és az elhullott ellenfelektől elvehető, speciális fegyverek után kutatva újra és újra bejárjuk ugyanazokat a helyszíneket. Emellett jócskán belefutunk olyan, horrorfilmbe illő részekbe is, amik annak idején egyedül azt a célt szolgálták, hogy 5-10, közel biztosra vehető elhalálozás miatt a mai szemmel nézve nevetségesen szűkös kapacitású adathordozón megjelenő program jóval hosszabbnak tűnjön annál, mint amilyen valójában. Az efféle húzások létjogosultságáról 2017-ben természetesen hosszas és pezsgő vitát lehet folytatni, de ettől a tény tény marad: ez nem egy, a régi vágású címeket majmoló, de azért jócskán a mai játékosok igényeihez igazított tisztelgés, hanem egyike a hőskor minden pozitív és negatív vonását magán viselő nagyjainak. Ergo, elsősorban azoknak készült, akik anno minden szabadidejüket azzal töltötték, hogy megpróbálták kitalálni, hogy miképpen is lehetne túljutni pár csapdán, vagy, hogy hol lehet egy ügyesen eldugott ajtó. Aligha véletlen, hogy bármikor visszaválthatunk az eredeti grafikára és hangzásvilágra, sőt, ha esetleg még megvannak a mentéskor megkapott jelszavaink, vagy fejből tudjuk a csalókódokat, akkor azokat is használhatjuk. Összességében tehát, a Wonder Boy: The Dragon's Trap közel harminc év távlatából is egy élvezetes és nem csekély kihívást rejtő akció-platformer, ami megannyi kortársával ellentétben szépen, sőt, jól öregedett, de ezzel együtt, érződik rajta, hogy egy jóval szűkebb, de épp ennyivel állhatatosabb közönség számára készült, aminek tagjai kalandokat és nem instant sikerélményt keresni ülnek le a tévé elé. Épp ezért, ha nem fekszi meg a gyomrunkat, hogy egy olyan éra gyümölcséről beszélünk, amikor a játékidő javát a pályák memorizálása és a támpont nélküli felfedezés tette ki, akkor remekül fogunk szórakozni, ellenkező esetben viszont jobban járunk, ha valami könnyedebb alkotásba ruházunk be.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Solmenir
2017.07.14. 09:48
Sega Master Systemen rengeteget játszottam vele. Furcsa látni a régi pixeles ellenfeleket ilyen szépen megrajzolva - biztos adok neki egy esélyt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!