iPon Hírek

Xiaomi Mi3 - az első Tegra 4-es mobil

Dátum | 2013. 09. 06.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Oppo mellett a Xiaomi a másik olyan kínai gyártó, aki sorban teszi le az asztalra a jobbnál jobb csúcstelefonokat, ráadásul a feltörekvő vállalat a napokban igazolt egy igazán nagy nevet is a csapatába. Hugo Barra az Google androidos csapatából ment át a kínaikhoz, és a Xiaomival karöltve a célja a nemzetközi ismertség kivívása és a célpiacok kiterjesztése lesz.

A fejlesztésekben ez idáig úgy fest, hogy nincs segítő kezekre szükség, hiszen a Mi3-mal a cég ezúttal is maradandót alkotott. A vállalat a ZTE-t megelőzve először teheti elérhetővé a nagyközönség számára az első Tegra 4 chippel hajtott okostelefont. Az Nvidia új lapkája végre kezd éledezni, és az IFA-n egyre sűrűbben futhatunk vele össze. Ebben a SoC-ben ezúttal 1,8 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A15 magok négyesével ismerkedhetünk meg közelebbről, a grafikus feladatok pedig egy 72 feldolgozós GeForce ULP-re hárulnak. Az energiahatékonyság felelőse a 4-PLUS-1 architektúrának megfelelően egy alacsonyabb órajelen és feszültségen ténykedő ötödik Cortex-A15 segéd-processzormag. Emellett a Xiaomi új reménysége bevetésre indul a már jól ismert Snapdragon 800-zal is. Illetve itt már a felpörgetett MSM8974AB lesz, ami 2,3 GHz-es frekvencián fogja tengeti a napjait, a grafikus processzora meg 450 helyett 550 MHz-es. A Tegrás változat csak Kínában lesz elérhető és használható. A tárhelyet figyelembe véve is két verzió lesz: alapesetben 16 GB háttértárat kapunk, ha viszont többre vágyunk 64 GB-ból gazdálkodhatunk – a köztes lépcsőfok kimaradt, a microSD kártya hely viszont nem. A rendszernek – ahogy azt a csúcson lassan megszokhatjuk – 2 GB memóriával kell gazdálkodnia, ami bizony mindenre, és még egy kicsit többre is elég.

Az eszköz előlapját kitöltő megjelenítő az LG-től érkezik, így TrueHD IPS technológiát használ, 5 hüvelykes és természetesen a felbontás is adott: 1920 x 1080 képponttal lesz dolgunk. Az érintéseinkkel szemben kiemelten érzékeny, így kesztyűvel is simán irányítható marad a téli hidegben. A panel feletti kamera 2 megapixeles felbontással dolgozik, ennek a videóhívások kezelését kell megoldani. Ha fotózni támadna kedvünk a 13 MPixeles főkamerán a sor, ami minden bizonnyal nem is fog csődöt mondani. Az Xperia Z-ben megismert Exmor RS szenzorral ellátott egységből próbálták kihozni a mérnökök a maximumot. A kamera munkáját egy dupla LED villanó is segíti, videó felvételeket pedig 1080p HD felbontás mellett, és HDR használatával is rögzíthetünk.

Az okostelefon kapcsolati lehetőségei között az LTE-t érdekes módon nem említik, pedig a Qualcommos variáns esetében ez alapból integrált. Ami viszont biztosan van: 42 Mbps-os sebességű DC-HSDPA+ hálózati modem, kétsávos (2,4 és 5 GHz) 802.11 b/g/n Wi-Fi, Bluetooth modul, GPS vevő és NFC chip. A gépház egészen vékony, mindössze 8,1 milliméteres, de ez nem ment az akkumulátor méretének rovására. Egy 3050 mAh-s telep hivatott életben tartani a masinát, és minden bizonnyal ez mennyi is fog neki, nem is kevés ideig. Összehasonlításképpen a Galaxy S4 2600 mAh-val gazdálkodhat, az Xperia Z-nek meg egy 2330-as egységgel kell beérnie; ilyen méretben a legjobb a szintén új Xperia Z1 volt eddig, kereken 3000 mAh-val. A készüléken az Android 4.2 rendszer teljesít szolgálatot, amivel általában semmi gond nincs, de itt egy kicsit azért szomorkodásra ad okot, mert a Xiaomi mindig ügyel a frissességre.

A Xiaomi MiPhone 3 16 GB-os kiviteléért cserébe nagyjából 330 dolláros árat kell fizetnünk, míg ha igényt tartunk a 64 GB-ra, akkor kb 420 dollárral érdemes számolni. Ennyiért a fenti specifikációval a kínai versenyző minden bizonnyal sokak figyelmét fel fogja kelteni. Az érdeklődők számát pedig a hatalmas színválaszték csak még tovább növelheti: lesz fehér, szürke, fekete, citromsárga, kék és rózsaszín variáns is. A terjesztést heteken belül megkezdik, ám továbbra is csak Kínában lesz hivatalosan megoldható a beszerzése.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. noPublicFG
2013.09.06. 13:44
330 dollááááár? Kettőt kérek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. jaszy.peti
2013.09.06. 13:59
Nem gyenge, na ez gyere be kategória
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tixem
2013.09.06. 14:34
Snapdragon 800 csak Kína.. Nice, egyék meg a Tegrájukat. Mellesleg dícséretes az erő amivel a kínaiak törnek előre, de ne lett volna egyszerűbb 800-zal az összeset?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. marel
2013.09.06. 15:38
A Tegrás verziót szánják Kínába, a nemzetközi verzió pedig a Snapdragonos! Amúgy meg volt szó, hogy betörnek a külföldi piacokra is, persze akkor valamivel drágábbak lesznek a termékek, október közepéig kiderül, amikor árulják majd..Nekem jelenleg is Xiaomi telefonom van, és nagyon penge!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. pdx06
2013.09.06. 16:56
Gyűlölök mobilon játszani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. HUFEUR
2013.09.06. 17:31
pdx06: Én meg nem szeretem a vaníliás fagyit. Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne, ugyanez elmondható a te hozzászólásodról.

Egyébként ha a telefon még áfa nélkül 330 dollár, akkor is megéri a végleges ~420 dolláros áron (de Kínát ismerve 330 dollárért ingyenes szállítással már rendelhetjük is). A telefon dizájnja nagyon bejön, utolsó képen egy kicsit a Lumia telefonokra hasonlít, csak kicsit szebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. I.Jozsef83
2013.09.06. 18:11
Lapos vékonyka téglalap alakú - de hasonlít a többi telóra Semmi extra-t nem lehet felmutatni külalakban - ezek mind így néznek ki . Szín , anyag , minőség , gombok elhelyezése ... nem tudnak külalakban eltérni egymástól - ennyi . Belső a lényeg , ott lehet alkotni és felszerelségben ... azt kinek mi milyen színben és mekkora - egyéni dolog . Férfias , csajos , gyerekes ,csicsás ez csak dizájn - kortól és nemtől függ kinek milyen jön be ...
Nem elég hogy gyerekeket odaszegezik szobába kockulni játékkal , még sulibamenet , után , közben is az eszüket akarják rombolni ?? nemá
Egyetemistáknak Fősulisoknak megértem jól jön okosteló , mert szinte szükséges az internet (tanulás) miatt ... de sajna általános suliban szünetekben a gazdag gyszülő gyereke ilyennel és hasonlókkal villogjanak - nagyon 16+ korhoz kötném a használatukat . Nem azt momdon ne legyen telefonja , de csakis azon a szinten max ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Smooth44 HUFEU...
2013.09.06. 21:03
HUFEUR: ennyi erővel az sem érdekel senkit, hogy Te meg szeretsz rajta játszani, vagy, hogy a $330 szerinted megéri-e.

Én spec szintén nem szeretek ilyen kraftos, túlgrafikázott játékokkal mobilon játszani. Arra ott a PC. Ezeken bőven elég a Nokia Snake (_nekem_)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. marel
2013.09.06. 21:31
Szabad országban mindenkinek lehet véleménye. Az nem kérdés, hogy a jövő a mobil eszközöké. Ebben a szférában is a szoftver a hardverrel együtt fejlődik, mint anno a PC-knél, csak gyorsabb ütemben. Lassacskán elérünk odáig, hogy egy mobil játékélmény felér majd az XBOX-hoz, ha hozzávesszük, hogy természetesen ki lehet tenni a TV-re a képet, és mint konzol lehet használni. Én sem szeretek mobilon játszani, mert a grafika és az élmény még messze nem az igazi, de ez változni fog...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Simba
2013.09.06. 22:16
Túl nagy! Mármint fizikailag. Az összes konkurens kisebb készülék házba bele tudja pakolni a kijelzőit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. malvoisen
2013.09.06. 23:30
I.Jozsef83
+1

Egy egyetemistának viszont tényleg imperatív, hogy legyen okostelefonja és/vagy tabletje és/vagy laptopja. Húgom most gólya és volt orientációs nap, ami gyakorlatilag semmit nem ért azoknak, akiknek nem volt notebook/smartphone/tablet a kezében. Nekem ez 2006-ban még úgy nézett ki, hogy az indexet megkaptuk, amibe stifttel be volt ragasztva az első év kötelező órarendje...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. martinhw
2013.09.08. 01:58
I.Jozsef83
+2

Teljesen egyetértek veled. Rengeteg egészen kicsi gyereket látok "okostelefonnal" a kezében miközben a szülei irtó büszkék rá, hogy milyen jól elvan vele, még csak rá se kell nézni, milyen tehetséges gyerek mert ők még felnőtt fejjel sem boldogulnak vele... sajnos a mobil eszközök nemsokára elveszik az emberektől a "személyes kapcsolat varázsát"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Philips20
2013.10.17. 13:33
Mo-n mikortól lehet kapni ?
És mennyi lesz az ára ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!