iPon Hírek

Yahoo: A részvényes átka

Dátum | 2008. 05. 18.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Alaposan meggyűlik a baja a Yahoo-nak egy bizonyos részvényesével, név szerint Carl Icahn-nel, aki tekintélyes vagyonának köszönhetően nemrégiben folyamatos részvényfelvásárlással megnövelte saját befolyásának súlyát a cégben, és saját bevallása szerint is arra törekszik - annak ellenére is, hogy a Microsoft egy ideje már bejelentette, hogy elállt a Yahoo felvásárlásának szándékától - hogy megválasztasson a cég élére egy általa összeválogatott igazgatótanácsot, amely aztán nyomban a Microsoft lábai elé vetheti magát, mintegy önként és dalolva megvalósítva így azt a palotaforradalmat, amelyet a Microsoft maga végül mégsem indított be.

Mindez csak ama fent említett tényező miatt hat kissé furcsán, hogy a Microsoft már elfordult a Yahoo-tól - bár az persze nem kizárt, hogy egy új vezetőség felállása esetén ők is újragondolnák az álláspontjukat. Icahn-től azonban ez egy teljesen megszokott stratégia, mivel jelentős vagyonával több más cégben is rendelkezik részesedéssel, és ezeknél korábban is hajtott már végre hasonló "felvásároltatás-ösztönző" akciókat.

Icahn aggresszivitása a Yahoo jelenlegi vezetőségét természetesen csak arra sarkallja, hogy egyrészt még inkább felgyorsítsák a Google-val megkezdett szövetségük megerősítését (bár persze kellő jogi óvatossággal és gondossággal, hogy véletlenül se sértsék meg a trösztellenes törvényeket), másrészt pedig hogy minél több külső cégnek kínálják fel a lehetőséget a Yahoo keresőjében való hirdetésre, mivel minden ilyen lépés egyre bonyolultabbá, nehézkesebbé és problémásabbá teszi a Microsoft számára az esetleges átvételt.

A részvényes átka jelen esetben tehát azzal a pozitív hatással is rendelkezik, hogy valóban jelentős ösztönzést ad a vezetőségnek a cég fejlesztésére és nyereségességének növelésére. Ha pedig ezzel együtt még a függetlenségüket is sikerül megőrizniük, hát annál jobb.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!