iPon Hírek

YouTube nélkül maradnak a régi okostévék

Dátum | 2017. 07. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MULTIMÉDIA

Az iparág lassan, de fokozatosan leszámol az Adobe rosszhírű Flash szoftverével, így a biztonsági résektől szenvedő alkalmazás egyre inkább jelentéktelenné válik, igaz, azért még manapság is használja néhány szolgáltatás, de ezek száma szépen csökken. Ezzel együtt a webböngészők is egyre inkább kezdenek leszámolni a Flash alapú tartalmakkal, hiszen ezek már sok esetben nem jelennek meg maguktól, csak kifejezett felhasználói kérésre, helyüket pedig a HTML5 alapú tartalmak veszik át.
A Flash leváltói között egyebek mellett a Google is jelen van, aki már 2015. január 27-én befejezte a Flash alapú YouTube lejátszójának támogatását, ennek tényét pedig a Flash alapú YouTube lejátszó alsó sávjában rendre közli is a szolgáltatás. Ez igazából nem tragédia, hiszen már 2015 óta tudható, hogy a YouTube teljes mértékben HTML5-re áll át, van viszont egy nagyobbacska felhasználói közösség, akiket kellemetlenül érinthet a váltás. Ők azok, akik 2013 előtti okostelevízióval rendelkeznek, ezeken a készülékeken ugyanis jellemzően még Flash alapú YouTube lejátszó futott, így a YouTube alkalmazás a napokban el is tűnt a készülékekről. Az okostelevíziók esetében a Flash alapú YouTube lejátszót 2017. július elsejétől vezette ki a gyártó, ahogy az a lenti fotón is látszik. A weboldalakra beágyazott Flash alapú YouTube lejátszó PC-n keresztül még ma is működik – kérdés, meddig.
A Flash alapú lejátszó helyett innentől teljes erővel a HTML5 alapú lejátszó fejlesztésére, funkcionalitásának bővítésére és működésének tökéletesítésére koncentrál a szoftverfejlesztő részleg. Ez persze aligha lesz vigasz mindazoknak, akiket kellemetlenül érintett az átállás. Számukra a Google azt ajánlja, vásároljanak Androidos Set-top-Box készüléket meglévő televíziójukhoz, de akár egy ChromeCast vagy egy Android TV alapú megoldással is visszahozható a YouTube támogatás – ez persze némi anyagi ráfordítással jár. Aki viszont rendelkezik PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One vagy Wii U játékkonzollal, a legfrissebb YouTube alkalmazás telepítésével továbbra is élvezheti televízióján a YouTube tartalmakat. A 2013 utáni televíziókat nem érinti a váltás, ezeken ugyanis jellemzően már a YouTube legfrissebb kiadása is fut.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. Merwenus
2017.07.07. 10:05
Ezért nincs sok értelme a TVben az okos résznek sajnos, Samsung F szériás TVnk van 2 havonta jön felül az üzenet, hogy ez az app nem fog működni 1 hónap múlva az az app szűnik meg 2 héten belül stb.

Sajnos nincs Androidos még túlságosan elterjedve (vagyis Sonyn kívül máshol nem láttam, de 1 éve nézegettem utoljára)

Azt meg senki sem várhatja el, hogy 4 évente vegyen az ember új TV-t.

És a bosszantó, hogy ki KELL fizetni a TVben, hogy okos, holott 1 percet nem használtam az elmúlt 3 évben. :
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. patrik2991 Merwe...
2017.07.07. 10:09
Bizony, arról nem is beszélve, hogy sajnos amin Android van, azok alatt sincs elég erős hardver (legalábbis amiket én próbáltam, azok mind elég gyögvenyelősen mentek)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. FaL
2017.07.07. 10:14
Utoljára tavaly ősszel nézegettem TV-ket, akkor még elvétve lehetett kapni "buta TV-ket", bár legtöbbször semmivel nem voltak olcsóbbak, mint a smart verziók.

Ez egyébként teljesen ízlések és pofonok kategória, mivel én pl. egyáltalán nem rendelkezem rendes TV előfizetéssel, ellenben mindent a smart funkción keresztül használok (YT, Netflix, Spotify, telefonról és PC-ról streamelés, stb.) Tehát nekem teljesen használhatatlan lenne a TV ha nem lennének rajta ilyen lehetőségek.

Az viszont biztos, hogy a TV gyártók sokkal jobban ráfeküdhetnének a szoftveres támogatásra, nem hiszem el, hogy nem tudnának egy új, nem flash alapú YT appot csinálni a régi TV-kre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Szefmester
2017.07.07. 11:47
Én tavaly vettem akciósan (olimpia előtt) egy beugrós Philips 4k 40" smartot, és elvétve használom az okos részét, de nagyon igényelné a billentyűt+taccspad kombót, mert anélkül teljesen használhatatlan. Tegnap jött is egy frissítés a rendszeréhez, de hála az égnek semmi infót nem adott a mifélékről. Nehogy fárasztani kelljen a buksimat.
Nem lenne rossz a készülék, de érezhetően lomha a reakcióideje az egész rendszernek. Pont ahogy patrik is írta, egyszerűen gyenge alá a hardver. De 130e HUF-ért ne várjak sima működést.

Élmény lesz majd megkapni az üzenetet hogy nincs többet támogatva a rendszer, és hiába működik, vegyél újat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. pdx06
2017.07.07. 12:35
Törvényileg kéne szabályozni hogy egy eszköz minden szolgáltatására minimum 10 évig legyen támogatás. Az nem állapot hogy az emberek megvesznek valamit nem is olcsón, aztán 2-3 év múlva már használhatatlan az a része amiért a felárat fizették. Ráadásul pont a youtube az egyik olyan alkalmazás amit van értelme tévén használni. Büntetni kéne őket keményen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Worlon
2017.07.07. 14:30
Valóban kellemetlen hír, de kb 40 dolcsiért kapsz egy TV boxot. Én a régi LG TV-hez vettem, mert hiába volt okos, idővel egyre több app tűnt el, vagy már nem működött jól, és eléggé lomha is volt. A Box viszont nem csak, hogy gyorsabb, de sokkal többet is tud.
Januárban vetem egy Samsung 7-s szériájú TV-t. Az androidosok sajnos nagyon lomhák, de még ez a TV se ér fel egy normálisabb TV Box-al, pedig a 2 cucc között 10x-es árkülönbség van (egy drágább Box-hoz képest)...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. axe
2017.07.07. 14:45
olyanon gondolkodtatok amúgy, hogy a gépbe be van dugva egy tv, és egy monitor, a tv-be a gép, és a upc-s meg többi baromság modemje, ha kell akkor átkattintod gépre a tv-t és vezetéknélküli egér+bill-el használod?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Karolac
2017.07.07. 16:05
Szívatnak! Samu, hű de okos (?) tv-m van, csak minek. Folyamatosan szedik ki az APP-okat. Először a 3D, most a "jutub", emelet jó néhány alkalmazást, meg más számomra használható ficsört. Önmagában nem volna probléma, ha nem fizettetnék meg a készülék árában a lehetőséget. Ami még "szimpatikusabbá" teszi a hozzáállást, az az, hogy OK, nem támogatják, de az indítása során automatikusan le is törlik az alkalmazást. Elképzelhetetlen, hogy ne lehetne erre megoldást találni, netán új alkalmazás(oka)t inplantálni, ami hozzátartozna a szolgáltatáshoz. És ne jöjjön senki egyéb rádugható kütyükkel, mert nem azért vesz a delikvens egy teljes körű szolgáltatással bíró eszközt, hogy utána plusz biz-bazokkal szórakozzon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. BiroAndras pdx06
2017.07.07. 16:11
Nem hiszem, hogy praktikus lenne ez a törvény. Még garanciából is ritka ez 5 évnél hosszabb.
Ma egyszerűen olyan a fejlődés tempója, hogy 10 év az egy örökkévalóság.
Még ha csak szoftverről lenne szó, akkor működhetne a dolog, hiszena szoftvert nyílván folyamatosan fejlesztik amúgyis. Viszont ha a hardver is változik, akkor nagyságrendekkel bonyolódik a helyzet. Mi van, ha a régi vas egyszerűen nem elég erős az új funkciókhoz, vagy rosszabb esetben hiányzik a megfelelő harder gyorsítás. 4K videókat szoftveresen kitömöríteni még egy modern PC-nek is kihívás.
Gondolj bele hol tartott a számítástechnika 10 évvel ezelőt. A Windows Vista még friss és ropogós. Az Iphone alig egy hete jelent meg, és androidos telefont még egy évig nem lehet kapni.
Processzorok terén épp csak megjelent a Core2 Quad, és Intel keményen dolgozik, hogy visszaszerezze a Pentium 4 bukása miatt elvesztett piaci részesedését. A legjobb GPU a 8800GTX, ami már majdnem elviszi a Crysis 1-et full hd-ben.
Ami nem gond, mert a full hd még úgyis csak álom a többség számára.

Amúgy aki egy kicsit is ért az informatikához, annak azonnal egyértelmű volt, hogy az okostévé egy buta ötlet. Lényegében egy olcsó gyorsan elavuló számítógépet összecsomagolnak egy drága de lassan avuló képernyővel. Ez csak arra jó, hogy több pénzért hamarabb elavuló terméket vehess.
Szerencsére ez nem akkora gond, mert az olcsó számítógépet meg lehet venni külön is, és rá lehet dugni a TV-re. Így van az, hogy a közel 10 éves TV-m döccenés nélkül lejátsza a legújabb 4K filmeket, és meg rajta a HTML5-ös YouTube is. A rádugott lejátszót már 3x cseréltem, de azok összesen nem kerültek annyiba, mint a TV, pedig azt is olcsón vettem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Asagrim pdx06
2017.07.07. 17:14
Pontosan az új szoftverekkel akarják innen nyugatra rásózni az emberre az újabb hardvert, még Wozniak szerint is teljesen normális, hogy az ember az új IOS-ért vegyen új iPhone-t, úgyhogy ez egy halva született gondolat.

Ide jó lesz a sima monitor, a külső tuner meg a Chromecast. Olcsóbb, minőségibb, és olcsóbban is fejleszthető.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Qqtyin
2017.07.07. 18:18
Egyik sem írja hogy dobják ki a TV-t...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. thestock BiroA...
2017.07.07. 21:01
Azért mégiscsak egy kicsit felháborító.
Van egy FHD panám, IPS kijelzővel, 3D (sose használtam),és elvileg okos. Még. Nem megy napi rendszerességgel, de van hogy nincs nézhető film a rádugott pendriveon, a TV adásról nem is beszélve,így beizzítom rajta a youtubeot. Telefonnal vezérlem, hibátlanul csinálja amit szeretnék. Ez nekik nem tetszik, most hiába tudja, később úgy gondolják hogy mégsem tudja. Én amondó vagyok hogy menjenek a ******** (a csillagozott részt mindenki töltse ki a saját elképzelése szerint).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.07. 21:24
új iOS-ért új szifon? szerintem te kevered az androiddal... de nem akarok vitát kezdeni! A legújabb iOS-t 5-ös (2012. szeptember) telefonig lehet telepíteni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Asagrim axe
2017.07.07. 21:59
Igen, keverem, az Androidot futtató iPhone 4S-re gondolt valójában... -.-'
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.08. 00:07
Nekem is F szériás van, de nem figyelmeztet a YouTube. Konkrétan az F6500 van, de pl. a Screen Mirror funkciója miatt az sem fog érdekelni, ha elhasal, már most is rendszeresen nézünk rajta filmet notiról kidobva rá az anyagot. Én még csodálom is, hogy ebben a tempós fejlődésben a smart rész ilyen sokat túl él. Kb. mintha még mindig simán tolhatnád egy Gingerbread Androiddal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. pdx06 BiroA...
2017.07.08. 00:31
Miért ne lenne praktikus a törvény? A garanciának pedig holmi köze nincs a dologhoz. Azt még megértem hogy a 4K meg a 360 fokos videók nem mennek rajtuk, de legalább az alap videók menjenek már. Na meg ki mit nevez fejlődésnek, amik az elmúlt 15 évben fejlődtek, nem túl sokat dobtak az élvezeti értéken, lényegében még mindig ugyanaz minden. Senki nem azért vett anno Smart tévét hogy két évre rá boxot csatlakoztasson rá, úgysem fog senki, hanem ha már vett akkor tudjon mindent. Azért még körbenézek a Samygo-n hogy lehet e valamit buherálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csabi02
2017.07.08. 00:41
Régebben az LG tv-t úgy okosítottam, hogy az asus eee x101 es rá volt kötve mindig.
Akkoriban elbírta a filmeket meg a youtube-ot,gond nélkül.
Mostani smart tv-re is kijelző nélküli notit kell szerelnünk,ha élvezetes netezésre,filmezésre vágyunk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Busterftw
2017.07.08. 12:02
Hát nem tudom, nyilván jó a hosszú és jó support de ez olyan dolog, hogy szidták az androidot mert lassú meg fagy, aztán kiderült valami csöves alsókategóriás vackokon nyomták. Felső-közép és csúcs kategóriában sosem volt gondom. Ez igaz tv-re is. Vagy szar OS-al vették, vagy már 3-4 éves a TV. Nekem eddig LG volt, webos 3.5 most frissített,valami elképesztő, de új lakásba már veszek egy idei modellt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. pdx06
2017.07.08. 14:40
Egy szó mint száz, egyértelműen lehúzás a dolog, amin tisztán látszik hogy nem azért nem folytatódik tovább a support mert lehetetlen és drága/bonyolult megoldani, simán üzemelhetne tovább a flash környezet is a másikkal párhuzamosan, a biztonsági kockázatoknak mindig nagyobb volt a füstje mint a lángja ami abban kimerült hogy elvben lehetséges, de gyakorlatban a kutya nem foglalkozik ezek támadásával, főleg ha se kamera, se mikrofon nincs a régebbi modellekben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Resike
2017.07.09. 22:10
Samsung az igazi lehúzás, nem támogat open source FLAC hangsávot, nincs TrueHD, limit van hogy milyen fájlnak mekkora bitrátája lehet, limit van hogy mennyi referencia frame lehet egy videóban, limit van hogy mekkora felbontás lehet minden fájltípushoz, még ha 4k-s TV-d van akkor sem biztos hogy engedi az adott fájltípust 4k-n lejátszani, 3D 4k-t meg elfelejtheted, DTS surrond nevetséges, hardveres hangcsúsztatás bugos mint a szar, raw BD25/50 lejátszását is elfelejtheted, HEVC 10 bit nincs támogatva és a maradék HEVC támogatás is igen foghíjas, nem támogat 4-nél több subtitle fájlt egy konténerben, csak .srt fájlal lehet feliratot időzíteni és azt is csak +-5 sec-el és csak 1 sec-es lépésekben. De még sorolhatnám napnyugtáig.

És ez mint a legújabb szériára vonatkozik, az öregebbek még ennél is rosszabbak.

De a legnevetségesebb az egészben hogy ez mind-mind szoftveres tiltás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. BiroAndras pdx06
2017.07.10. 10:58
Azért nem praktikus a törvény, mert drága lenne betartani, ha egyáltalán lehetséges. És a gyártók értelem szerűen veled fizettetnék ki a támogatás költségét. Meg egyébként is csak akkor lenne bármi esélye ha egy nagy piac egészére vonatkozik (USA, EU, Kína). És akkor még ott van az, hogy vajon bírja-e a hardver a fejlesztéseket. Vajon a régi proci viszi-e a html5-öt?
Ezért mondom, hogy az okostévé értelmetlen. És ezt mondtam az első pillanattól kezdve. Az okostévé lényegében egy buta TV meg egy hozzá drótozott okostelefon. Namost melyik mennyibe kerül, és milyen gyorsan avul el?

Lehetne megoldás az, ha cserélhető lenne a TV-ben az okosító kártya, amit mondjuk 10-20 ezer forintért lehetne cserélni pár évente. De ez alig különbözne attól, mintha külső egységet használnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BiroAndras pdx06
2017.07.10. 11:03
A YouTube döntötte el, hogy nincs tovább Flash, nem a TV gyártók.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. BiroAndras Resik...
2017.07.10. 11:06
Rádugsz egy 20 ezer forintos dobozt, és máris tud mindent amit akarsz. Vagy ha tutira akarsz menni, akkor 60 ezer környékén van komplett PC Windows-al, ami garantáltan mindent tud, és lesz támogatva szoftveresen, amíg bírja a vas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Resike BiroA...
2017.07.10. 12:03
És ezt miért nem lehet alapból megoldani? A FLAC támogatás kihagyása nevetséges pl, még csak egy fillér jogdíj sem lenne rajta. Csak hát a Dolby valószínűleg dollármilliókat csúsztatott a Samsungnak hogy az ő szarjukat nyomassa, amivel nem is lenne gond ha a DTS-MA-t ne lenne olyan rohadt nehéz konvertálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. m76
2017.07.10. 14:01
De jó hogy buta tévém van, így simán nézhetem tovább rajta a youtube-ot. Amúgy is amit láttam eddig "okos" tv-t mind egy fertelem volt, lassú, nehézkes, sokáig bootol. Nekem olyan tv kell amit bekapcsolok és megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. BiroAndras Resik...
2017.07.10. 14:11
Nem tudom, de minden okostévének vannak hasonló hiányosságai. A Sony-k pl. az mkv-t nem viszik. Vagy legalábbis így volt, amikor utoljára néztem.
Többek közt ezért is mondom, eleve nem érdemes foglalkozni vele. Lehet kapni olcsón TV okosítót, azt rádugod, és kész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Busterftw m76
2017.07.11. 17:23
Most rendeltem LG 55UJ tv-t, kiprobalas utan.
Idei modell, 3.5 webOS piszok gyors, 4magos socnak is hala, magic remote-al egy halott csimpanz is tudja kezelni.

Elod egy 2 eves modell volt webos 3 alatt is gyors volt. Nem fos tv-t kell venni, meg nem szar rendszerrel.

Peldakent a Panasonic, volt androiddal, aztan firefoxOS, aztan most meg csinalnak sajatot. 2x buktak vele az emberek.
Sony androiddal jo, de altalaban lassu a vas, nem tudszugy rajtuk jatszani stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!